2008 Szudánban

Közzététel ideje | december 22, 2008 | 7 hozzászólás | GaceTillerro

A 2003 elején kezdődött darfúri konfliktus néhány nap eltéréssel lassan már hatodik éve tart, és igazából nem úgy tűnik, mintha megoldódni látszana a helyzet. A médiában fel-feltűnő hírekre, újabb borzalmas képsorokra, adománygyűjtési akciókra már szinte fel sem kapjuk a fejünket, odáig jutottunk, hogy a társadalom egy része (világszerte) már "megszokta", hogy valahol Afrikában "valami" van, és már csak legyint a menekülttáborokról készített felvételekre. Tisztelet a kivételeknek.

2008 év végének közeledtével úgy gondoltam, írok pár sort a jelenlegi darfúri helyzetről, a változásokról, amelyek a legutóbbi poszt óta következtek be. Sajnos minimális pozítivumról lehet csak beszámolni, az elmúlt hónapokban a harcok, támadások nemhogy megszűntek volna, inkább egyre gyakoribbá váltak, és sajnos az áldozatok sorai közé már segélyszervezetek munkatársai, békefenntartók is bekerültek. A menekültek száma is tovább nő, ezzel pedig a szinte egyetlen biztonságos helynek számító menekülttáborokban is veszélyes szintre emelkedett a feszültség a különböző etnikai csoportba tartozó emberek között, csak decemberben több olyan eset is történt különböző táborokban, amikor fizikai támadás ért egy közösséget, egy másik etnikum részéről.

Abban lehetetlen állást foglalni (és nem is szeretnék), hogy vajon mennyi embert gyilkoltak le tulajdonképpen értelmetlen indokokkal, de egy biztos, csak idén több ezer ember halt már meg és több tízezernek kellett menekülnie a kormány által támogatott Janjaweed milícia lovasai elől. Annak ellenére, hogy az idei évben már az – ENSZ és Afrikai Uniós békefenntartókból álló – UNAMID misszió volt hivatott fenntartani a nem létező békét a régióban, a helyzet nem javult, sőt, egyenesen romlott. A hangzatos sajtótájékoztatók ellenére, még mindig kevés, amit a nemzetközi közösség tesz a darfúriakért, másképp hogy történhetne meg az, hogy nyár óta legalább újabb száz-százötven ezer embernek kellett elhagynia otthonát. A menekülttáborok teljes mértékben a nemzetközi segélyszervezetektől függnek, ráadásul a zsúfoltság, a nyomor miatt feszültség is felütötte a fejét ezekben az elvileg ideiglenes tartózkodásra tervezett táborokban.

A támadó míliciákat pedig egyre kevésbé tartja vissza a békefenntartók jelenléte, egyre többször jelennek meg a menekülttáborok környékén is. Mindent elmond magáról a szám, idén legalább (azért legalább, mert egyes források ennél többet jeleznek) 11 UNAMID katona vesztette életét. Legutóbb október 29-én halt meg egy dél-afrikai békefenntartó, amikor őrjáratát egy észak-darfúri ivókútnál (közel a Kassab menekülttáborhoz) megtámadták. Már a nyáron látszott, hogy a béke eszméjének hirdetésével nem fog megoldódni ez a konfliktus, július elején egyetlen akcióban hét UNAMID katonát öltek meg máig ismeretlen támadók. A civilek elleni támadások súlyosabbak, az UNAMID adatai szerint csak novemberben több százan haltak meg a törzsi ellentétekből fakadó harcokban, tucatnyi nőt megerőszakoltak, és több szudáni rendőrt csonkítottak még és kaszaboltak halálra, amikor megpróbáltak közbelépni.

Egyébként itt eljutottunk egy olyan kérdéshez, amely számomra nem annyira nyilvánvaló, mint ahogy azt a nemzetközi sajtó megpróbálja tálalni, és ez pedig a szudáni kormány szerepe. A konfliktusról történő beszámolók során azt mindig elfelejtik megemlíteni, hogy ezt a harcot darfúri lázadó csoportok (például a Szudáni Felszabadítási Mozgalom) kezdték, azzal az indokkal, hogy a kormány elnyomja őket és az északon élő nomád népcsoportokat részesíti előnyben velük szemben. Az persze tény, hogy harcuk jogosságához kétség nem fér, mert a szudáni központi vezetés Darfúr tartományát tényleg mostohagyermekként kezelte-kezeli, az itt élő földműveléssel foglalkozó embereket mindig is hátrányosan különböztette meg, de az tudatosuljon mindenkiben, hogy ez nem egy egyoldalú harc. Idén is folyamatos összecsapások voltak a kormányzat által pénzelt Janjaweed mílicia lovas harcosai és a lázadó darfúri csoportok között, és hiába a november elején aláírt tűzszüneti megállapodás, ebbe a harcba a szudáni légierő is beavatkozott, november végén, december elején több bombázást is végrehajtottak, a lázadó állások ellen.

Ebben a véres konfliktusban az UNAMID egyetlen célja a civilek védelme volt (lesz és lehet), mert a misszió hiányosságai miatt a fegyveres harcok megakadályozása lehetetlen a számukra. Az év közepétől fogva növelték a járőrök számát, adományokat szállító konvojokat kísértek és megpróbáltak bizalmi viszonyt kiépíteni a civil lakossággal, azzal, hogy helyi vezetőket is bevontak döntéseikbe, terveikbe és nyomozásaikba. Viszont nagyok a hiányosságok, főleg személyügyileg, de felszerelésileg sem tökéletes az UNAMID helyzete. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 26 ezer békefenntartót hagyott jóvá a küldetésre, ebből jelenleg csak 12 ezer katona van Darfúrban, és az őket kiszolgáló személyzet is súlyos hiányokkal küzd. Nincs elég terepjáró, ruházat és egészségügyi felszerelés sem, ráadásul a misszió vezetője szerint helikopterekre és szállító járművekre lenne szükség a nagyobb mobilitás eléréséhez.

A jövő? Megjósolhatatlan. A konfliktus nem fog megoldódni 2009-ben sem, mivel hiába ülnek a felek tárgyalóasztalhoz, a tárgyalások alatt a "tábornokok" már az újabb katonai akciókat tervezik, és nem igazán sok reményt fektetnek a békés politikai rendezésbe. Kulcsszerepe lesz az UNAMID missziónak, amennyiben a tervezett újabb 4000 katona is megérkezik az év elején, akkor további fontos biztonsági lépéseket tudnak eszközölni, hogy legalább a menekülttáborok és környékük biztonságos területté váljanak. Annak a sok száz, ezer önkéntesnek, aki ott küzdött, ma is ott küzd azért, hogy a civil lakosságnak valamivel jobb legyen, etnikumtól függetlenül, nos nekik, egy békésebb, könnyebb, szebb évet kívánok 2009-re.

További írásokért katt a Szudán címkére.

Hozzászólások: