Zöld-foki Köztársaság: a turistaparadicsomban is gondok vannak a bűnözéssel

Közzététel ideje | december 2, 2008 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A turistaparadicsomnak számító Zöld-foki Köztársaságban aggasztó jelenség ütötte fel a fejét, ahogy az ország rendőrségének 2007-re vonatkozó teljeskörű jelentéséből kiderült. Az elemzésben közzétett adatokból kitűnik, hogy csak 2007-ben több erőszakos bűncselekmény történt a szigetországban, mint az azt megelőző 10 évben összesen. A nagyjából 500 ezer lakosú államban, 1996-tól 2006-ig összesen két gyilkosság és 11 szexuális erőszak történt a rendőrségi statisztikák szerint, persze ez csak azokat az eseteket jelenti, amelyekben hivatalos feljelentés történt. Ugye, hogy szinte hihetetlenül alacsony ez a szám?! Ehhez képest tavaly 56 gyilkossági kísérlet és gyilkosság történt, és majdnem 50 szexuális erőszak.

Az igazságügyi miniszter, Marisa Morais az IRIN hírügynökségnek elmondta, hogy a döbbenetes növekedés hátterében valószínűleg a drogkereskedelem, a munkanélküliség állnak, bár a hihetetlen ugrásszerű növekedés mögött azért nyilvántartási problémák is meghúzódhatnak. A legfőbb ok azonban, amelyből következik a többi is, az ország kikötőinek ellenőrizetlensége, sok ezer tengeri jármű érkezik a kikötőkbe a legkülönfélébb dolgokkal megrakodva, sok esetben fegyverekkel, droggal, és néha bizony különféle okokból menekülő bűnözőkkel.

Talán ezek a dolgok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy manapság több zöld-foki polgár él külföldön, mint otthon. Becslések szerint nagyjából 700-800 ezer zöld-foki szigeteki állampolgár él más országban, a legtöbben az Egyesült Államokban, de nagyon sokan vannak még Európában is. Manapság egyébként pár perc alatt könnyen fegyverhez juthat az, aki akar, az ország fővárosában Praiaban kevesebb mint 1 óra alatt beszerezhető egy kisebb pisztoly, nagyjából 2000-3000 forintért. Hihetetlen.

Marisa Morais egy rendkívül fontos és általában agyonhallgatott dologra is rávilágított, azaz a televízió káros hatásait is kiemelte nyilatkozatában. Szerinte a 15-24 év közötti fiatalok (akik fele munkanélküli) számára az amerikai és brazil filmsorozatokban látható gengszterek afféle példaképek, így Praia rosszabb hírű részein sűrűn találkozhatunk mondjuk például Crips tagnak öltözött fiatal srácokkal. Terjed a "bandázás", egyre több szervezett bűnözői csoport alakul meg a fővárosban, akik graffitikkel üzennek egymásnak és jelölik ki területüket, ahol általában drogkereskedelemmel, rablással, lopással foglalkoznak.

A főváros hírhedt környékeinek egyike a Palmajero, ahol az olykor 14-15 éves fiatal srácok bárkit megtámadnak egy mobiltelefonért, más értéktárgyakért. Persze, ismét el kell mondanom, hogy ezek még azért nem általános dolgok, tehát egy átlagos magyar turista gond nélkül "turistáskodhat" a szigetországban, néhány apró szabály betartásával. A híres "pénzt vagy életet" mondás itt az angol "cash or body" szlengesítéséből "casibodi"-ként vált ismertté, bár azért a rablások ritkán végződnek még gyilkossággal.

A helyzetet még csak fokozza, hogy emelkedik azon zöld-foki polgárok száma, akik korábban más országba emigráltak, de mivel ott bűncselekményt követtek el, hazatoloncolták őket. Ők általában nótorius bajkeverők, akik csak szítják a munkanélküli tizenévesek "harci kedvét". Persze nem szabad általánosítani, a külügyminisztérium egyik tisztviselője szerint a 2007-ben hazatoloncolt nagyjából 1000 fő egy része próbál integrálódni, de a velük szemben támasztott előítéletek nagyon megnehezítik az életüket.

A kormány idén már tett lépéseket a kezdődő bűnözési hullám megfékezésére, májusban elindítottak egy programot, amely fiatal munkanélküliek foglalkoztatása esetén támogatást nyújt vállalkozásoknak. Továbbá szeptemberben a hadsereg is a rendőrség mellé állt, és közös utcai járőrök létrehozásával próbálják a rossz hírű környékeket biztonságossá tenni. Októberben a kormány elfogadott egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az úgymond "általános" rendőrség is nyomozhasson kisebb súlyú bűncselekmények ügyében, mert eddig ezt is egy speciális rendőrségi különítmény végezte, amely tulajdonképpen a bíróság nyomozói egységének felelt meg.

Az igazságügyi miniszter, Morais (akinek nyilatkozata rendkívül szimpatikus volt számomra), egy nagy igazságot is megfogalmazott mondanivalója végén: szerinte a bűnözés nem csak közbiztonsági probléma, hanem egy tünet, amely sokkal súlyosabb társadalmi problémákat jelent, például a munkanélküliséget, oktatási gondokat, jövedelmi különbségeket és még rengeteg mást. Milyen igaza van.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék