Namíbia: a lakosság harmada szegény lenne?

Közzététel ideje | november 30, 2008 | 21 hozzászólás | GaceTillerro

Namíbiában nemrég napvilágot látott egy kormányzati jelentés, amely számomra is meglepő módon, azt mutatta ki, hogy minden eddig becsültnél nagyobb a szegénység ebben az amúgy eléggé gazdag (relatíve) és csodálatos dél-afrikai országban. Az Állami Statisztikai Hivatal felméréséből kiderült, hogy a nagyjából 1.8 millió fős lakosság majdnem harmada kevesebb, mint 1 dollárból él naponta, ami persze bizonyos társadalmi rétegek esetében nem igazán mérvadó adat (gondolok itt például egyes falvak rendkívül önellátó lakosságára), ráadásul egy ide érkező turista számára ez a döbbenetes számadat nem annyira látszik meg, mint más, szegénységgel küzdő országok esetében.

Ami meglepő volt, az előbb említett eléggé ismert adattal szemben, az a mélyszegénységben élő lakosság számának növekedése, azaz egyre többen vannak Namíbiában, akik kevesebb mint 185 namíbiai dollárból élnek (ez kb. olyan 4000-4500 forint) havonta. Ez a változás egyébként abból is következhet, hogy a felmérés során egy új módszert alkalmaztak, az ún. "Alapszükségletek költsége" eljárást, ami az alapszükségletekre elköltendő minimum pénzösszeg nagyságából indul ki, háztartásokra külön-külön lebontva. Korábban csak az élelmiszerekre költött pénzt vették figyelembe, most viszont már minden más alapszükségletet, így a ruházkodást is, figyelembe vettek. Az új módszert egyébként az ENSZ is jobbnak ismeri el, hiszen ez a szegények összes szükségletét figyelembe veszi, ezzel pedig jobban tükrözi a valódi helyzetet.

A statisztikából egyértelműen kiderült az is, hogy azoknál a családoknál nagymértékű a szegénység, ahol sok gyermek van, és ez egyébként nem csak Namíbiára, hanem Afrika többi részére, Európára, és a többi kontinensre is érvényes. Emellett szintén erősen hozzájárul a szegénység mértékéhez a a családtagok oktatási szintje, bár ez szintén nem csak itt jellemző. A jelentés feltárta azt is, hogy a mélyszegénységben élő családok legnagyobb részénél az állami juttatások a legfőbb bevételi források, az olyan háztartásokban, ahol nyugdíjas(ok) is él(nek), a nyugdíj a háztartás legnagyobb bevétele az összes háztartás 50 százalékánál.

Az adatok felhasználásával a namíbiai kormány szeretné magasabb fokozatba kapcsolni a szegény gyermekeknek indított felzárkóztatatási programját, amely az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségének növelésével próbál meg szegény családok gyermekeinek lehetőséget adni egy szebb jövőre. A program hatékonyságának vizsgálata érdekében már most kitűzték a következő "Alapszükségletek költsége" felmérés időpontját, amelyet a mostaninál is szélesebb körben fognak elvégezni.

Klaus Schade, a namíbiai Gazdaságpolitikai Bizottság tanácsadó részlegének kutatója az IRIN hírügynökségnek elmondta, a felmérés arra is ösztözni a kormányt, hogy a szociális hálót kiterjessze olyan társadalmi csoportokra, amelyek eddig úgymond a "senki földjén" voltak, és ezáltal pedig a társadalom legsebezhetőbb részét jelentették. Viszont Schade szerint az nem elképzelhető, hogy a kormány jelenlegi helyzetében igent mondjon azokra a javaslatokra, hogy amelyek azt szeretnék, hogy az állam, az ország minden egyes lakosának, függően annak havi jövedelmétől, fix juttatást nyújtson minden hónapban. A havi fixet támogatók szerint pedig ez egy óriási lépés lenne a fejlődés útján, és az államot sem terhelné meg annyira, figyelembe véve a mostani, szociális jutattásokra költött főösszeg nagyságát. Csak viszonyításképpen, a Világbank statisztikája szerint Namíbia vásárlóerő paritáson alapuló GDP-je általában a 145. hely környékén van a világ összes országa között, Magyarország ezen a listán a 45. hely környékén helyezkedik el.

Egyébként az ún. "havi fix" javaslat kipróbálására már volt egy kezdeményezés a főváros, Windhoek egyik negyedében az év elején, amely teljes sikerhez vezetett, ezért a kormányzat akkor nem zárta ki a dolog országos bevezetését, de aztán később bizonytalan időre elhalasztották az ügy megtárgyalását. Namíbiában a szegénység egyértelműen a vidéki lakosság "kiváltsága", a falusi háztartások majdnem fele a szegénységi küszöb alatt él, míg a városban csak a családok 10%-a vehető szegényként figyelembe.

Jómagam alapvetően ellenséges vagyok a különféle statisztikákkal szemben, hiszen hitelességük sok esetben megkérdőjelezhető, de a most röviden leírt namíbiai felmérés mindenképpen pozítiv hatású, és ha ráadásul még az eredményei után közölt ígéretek legalább negyede megvalósulna, nos az már maga a csoda lenne a namíbiai lakosok számára.

Hozzászólások:

21 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Namíbia: a lakosság harmada szegény lenne?”

  1. mokkaczuka
    november 30th, 2008 @ 23:23

    Jó cickók. Határozottan.

  2. vilnius
    december 1st, 2008 @ 21:02

    Tényleg jók, de összességében az egész kép fantasztikus. Viszont a poszt írójának illene megtisztelnie annyival a fotóst és a szerzői jogokat, hogy feltünteti a forrás linkjét vagy a fotós nevét.

  3. szbszig
    december 2nd, 2008 @ 07:40

    Az nem tudom, ki volt a fotós, de a képen látható nők a himba népcsoporthoz tartoznak. :)

    en.wikipedia.org/wiki/Himba

  4. mokkaczuka
    december 2nd, 2008 @ 15:24

    Igen? Az enyém már rég nem himba, mióta nézem őket.

  5. vilnius
    december 3rd, 2008 @ 20:16

    Köszi az infót, ilyen himba nők jöhetnének Magyarországra is. Azért a himba fickóknak is megvan a magukhoz való eszük: Wikipedia szerint a nők dolgoznak, de a modern ruhákat nem a nők, hanem a férfiak viselik

  6. mokkaczuka
    december 4th, 2008 @ 12:03

    Én mindjárt ki is bérelem ezt a kettőt, és dolgozhatnak rám, én meg hordom a modern ruhákat a kávéházba… :-) ))))

  7. Epikurosz
    december 14th, 2008 @ 12:29

    “Namíbiában a szegénység egyértelműen a vidéki lakosság “kiváltsága”,”

    Rossz stílus.
    Idézőjelbe olyanokat teszünk, amelyek akár annak is tűnnek, ami az eredeti.
    A szegénység sehogy sem tűnhet kiváltságnak, tehát a posztíró nem megfelelően használja a “” jeleket. Amúgy, vettem észre máskor is kifejezési problémákat, de csak most szóltam.

  8. crao
    december 19th, 2008 @ 21:28

    namíbia afrika utolsó tiszta helye!vannak német lakosságú városok,ahol a 2.vilmos szobrok megszokottak.amikor 1904-ben egyes törzsek elárulták istentől elrendelt császárukat,a lázadást szerencsére brutálisan leverték.swakopmundban a mártíroknak is van egy emlékmű-a hős birodalmi katonáknak!ott még nem borult fel a rend,mint a szomszédban.majd talán most,ha segélyeznek a megérdemelt sterilizáció helyett.

  9. Saklovitij
    december 19th, 2008 @ 22:44

    “Rossz stílus”
    Idézőjelbe olyan kifejezéseket teszünk, amelyek[...] mint az eredeti.

    “namíbia afrika utolsó tiszta helye!”
    Javaslom a nyíltan rasszista és fajgyűlölő hozzászólások azonnali kimoderálását. Kissé furcsa, hogy egy Afrikának szánt post-ban megjelenhet egy ilyen primitíven Afrika-ellenes és ocsmányul fajgyűlölő hozzászólás. Mintha valaki belecsinálna levesestálba. Attól, hogyvmi öblös és fehér és fajansz, az még nem vécécsésze. Jól megérdemelt sterlizációt kellene végrehajtania tehát ezeken a félnáci szemléletű bejegyzéseken.

  10. Saklovitij
    december 19th, 2008 @ 23:09

    elírás:
    a levesestálba.
    Elnézést.

  11. crao
    december 20th, 2008 @ 10:16

    saklovitíj,talán félreértettél.nem csak fehér,hanem minden birodalmi katonának áll az emlékmű.az nyilvánvaló,hogy senki nem tudott volna afrikában gyarmatot fenntartani helyi,kollaboráns segédcsapatok nélkül.mindenki felállított ilyeneket,a németek is.és egy,a civilizációért és törvényes uralkodójáért életét adó néger a szememben 1000-szer tiszteletreméltóbb,mint némely fehér.a harmadik világ eszetlen szaporodása pedig társadalmilag,ökológiailag egyaránt veszélyes.az enyém a leghumánusabb megoldás,miután itt még az atombomba is elhangzott sajnos.

  12. crao
    december 20th, 2008 @ 11:43

    swakopmundnak amúgy néger polgármestere van,akire szívesen elcserélném a mi turul-és wass albert szobrokat ellenző demszky-állatunkat.de például franco is nehezebben szabadította volna föl a spanyolokat hős berber alakulatai nélkül.még a testőrségét is belőlük válogatta.

  13. Saklovitij
    december 20th, 2008 @ 11:51

    bootha, nem hiszem, hogy félreértettelek. De hogy jön ide Demszky meg Franco? A kettő együtt frankó… De tényleg? Nem az a baj Demszky-vel, hogy Turul- meg Wass Albert-szobor-ellenes. Attól még egészen jó főpolgármester lehetne. Sajnos, akármilyen szobrot dönt vagy állít, egészem, sőt botrányosan rossz Burgmeister. De ez off.

  14. Saklovitij
    december 20th, 2008 @ 12:07

    Az én szememben az a tiszteletreméltó, ha rábízzuk a másik emberre a saját szaporodását. Akkor is, ha a harmadik világban él az az ember. Voltak próbálkozások más emberek erőszakos sterilizálációjára – ha jól emlékszem, Európában, az 1945 előtti évtizedben virágzott ez. Eredete az Amerikai Egyesült Államokba nyúlik vissza.

  15. crao
    december 20th, 2008 @ 15:40

    és egész jól működött.ha látom,hogy egy gyerek,őrült vagy fogyi pl. gyufával játszik,akkor nem érdekelnek a jogai,hanem közbelépek.itt ugyanez van.nem állnak olyan szinten,hogy maguk döntsék el, mi a jó.a kultúrateremtő európaiak szent hivatása erélyesen kézen fogni és gyermekként egy jobb világba vezetni őket.

  16. Saklovitij
    december 21st, 2008 @ 11:53

    Bootha: a “megérdemelt” sterilizáció és a “kultúrateremtő európaiak (szent hivatása)” összefüggésbe hozása enyhén szólva furcsa benyomást kelt. Az utolsó hozzászólásomban arra szerettem volna utalni, hogy más népfajták erőszakos sterilizációját akarni és vagy végrehajtani tipikusan fasiszta mentalitásra vall: a Harmadik Birodalomba az Amerikai Egyesült Államokból merített ötlethalom nem nélkülözte a nyíltan fasiszta jelleget. Azon túl, hogy a fasiszta megoldások nem szimpatikusak, nem működőképesek, mert hosszabb távon még egyetlen fasiszta állam sem tudott fennmaradni. Tegyük hozzá: hála istennek.

  17. Saklovitij
    december 21st, 2008 @ 11:54

    Elírás: “és vagy”: helyesen: és/vagy

  18. crao
    december 21st, 2008 @ 13:46

    libéria alkotmánya kimondja,hogy csak feketék kaphatnak állampolgárságot.izrael berendezkedése tudjuk,milyen.algériában szintén vannak érdekes törvények:pl.muszlim nőt nem vehet el keresztény férfi(a fordítottja engedélyezett).lehetne még pár példát felhozni,de a lényeg:”fasiszta”állam igenis háborítatlanul fennmaradhat,kivéve,ha fehérek próbálják megvalósítani,mert az már egyes köröknek tűrhetetlen…akkor egyből háború,embargó,bombázás.

  19. crao
    december 21st, 2008 @ 14:06

    az sajnos tény,hogy az usában ez a végére néhol eldurvult és komoly visszaélések is előfordultak.de hát ezt hívják hibaszázaléknak,amire oda kell figyelni és leszűkíteni.

  20. Saklovitij
    december 21st, 2008 @ 14:31

    Ja. Ahol gyalulnak, hullik a forgács… (Ioszif Visszarionovics híres mondása)

  21. crao
    december 21st, 2008 @ 16:08

    az biztos,hogy namíbia 1990-ig volt boldog és szabad,amikor a felszabadító dél-afrikai csapatok kivonultak-sajnos.a dél-afrikához tartozását törvényes népszavazás erősítette meg(1978-ban,ha jól emlékszem),amin minden fehér részt vehetett.jogilag tehát ilyen ország egyszerűen nincs!!!a swapo-kormány a természet és az evolúció megcsúfolása,puccsista bitorlók csupán!

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék