A gyermekekkel mindent lehet?

Közzététel ideje | október 28, 2008 | 61 hozzászólás | GaceTillerro

Amikor általában a tévéből, bármilyen más médiából érteselünk afrikai eseményekről (amelyek többnyire negatív képet mutatnak erről a gyönyörű kontinensről), akkor – ingerküszöbünk erőteljes kitolódása miatt – hajlamosak vagyunk megrántani a vállunkat száz, ezer, tízezer ember sorsát illetően. A háborúk, gazdasági nehézségek, politikai harcok legnagyobb veszteseiről azonban szinte sohasem esik szó (és ebben én is bűnös vagyok), ők pedig az afrikai gyerekek.

Most egy manapság ismét virágzását élő, rendkívül aggasztó jelenséggel szeretnék foglalkozni, ez pedig nem más, mint a gyermekeket célzó szexturizmus és a gyermekkereskedelem virágzása a fekete kontinensen. Annak ellenére, hogy a szoros összefüggés a szegénység nagysága és az ártatlan gyermekek kihasználása között mindenki számára könnyen látható, igazán szomorú, hogy egyes afrikai országok kormányai minimális lépéseket nem tesznek nemzetük jövőjének sorsáért. Sőt, valahol a kormány szolgálatában álló személyek élnek vissza hatalmukkal és teszik tönkre fiatalok életét egy hormon vagy a pénz parancsának engedelmeskedve.

Persze, nem csak fizikailag lehet bántani egy gyermeket, ahogy egy nemrégiben történt mozambiki eset is bizonyítja. Múlt héten az ország rendőrsége egy buszt és egy állatszállításra használt teherautót foglalt le, miután egy ellenőrzésnél a rendőrök mindkettőben 10 év körüli gyermekeket találtak nagy számban, állatias körülmények között nyomorogva. Bár a kicsik állították, hogy nem rablás áldozatai, a rendőrség nyomozást indított (örömteli hír), melynek eredményeként kiderült, hogy tényleg nem gyermekkereskedelem esete forog fenn, hanem egy iszlám iskolába szállították a gyerekeket, oktatási célzattal, a szülők jóváhagyásával.

A maputoi radikális iszlamista iskolában a Korán sorain kívül mást nem oktatnak a fiataloknak, ezáltal bőven kimerítve a jogvédő szervezetek szerint elfogadott, megfelelő oktatáshoz való jog megsértését. Ráadásul az országban több alkalommal volt már példa arra, hogy a távoli iskolába tartó gyermekek nem oda jutottak ahova szerették volna, hanem egy szexuális ragadozó karjaiban vagy egy bánya mélyében végezték. Sajnos sok esetben a szülők beleegyezésével történik a gyermekek kihasználása, a súlyos pénzhiánynak köszönhetően az általában sok gyerekkel rendelkező szülők egyik-másik porontyukat pár dollárért adják el egy kereskedőnek.

Mint Madagaszkáron, amely ma az afrikai kontinens egyik szexturista-paradicsoma, köszönhetően a gyönyörű malgas nőknek, valamint annak a szomorú ténynek, hogy a szigetországban bármilyen perverz megtalálhatja számítását, aminek általában a gyermekek isszák meg a levét. A kormány nemrégiben indított el egy programot, melynek keretében megpróbálnak gátat vetni a jelenségnek. Új törvényt alkottak, reklámkampányokba kezdtek, de sajnos az alapvető okokat képtelenek még megszüntetni.

Az utcákon éjszaka rengeteg örömlány próbálja magához édesgetni a turistákat, akadnak köztük 10-12 éves kislányok is, ami a prostituáltak elfogadott életkora az "ipar" kezdetét illetően. A szolgáltatások nagyon olcsók, ennek ellenére egyes lányok 4-5 fős családjukat tartják el kevéske bevételükből. És még ők érezhetik magukat szerencsésnek, hiszen egyes gyerekeket a szó szoros értelemben rabszolgának adnak el, és semmiféle pénzt nem kapnak munkájukért. A manapság már a kontinensről is ide érkező lányok vadásznak az idősebb fehér férfiakra, mert tőlük általában busás összegre számíthatnak, és ezért bármit hajlandóak megtenni nekik, akár óvszer nélkül is. Az AIDS madagaszkári helyzetét ismerve ez pedig halálos bűn.

A legtöbb szexturista egyébként (nem csak Madagaszkáron) mily meglepő módon, de a legfejlettebb országokból érkezik, főleg németek, amerikaiak, svájciak, ausztrálok, de furcsa módon Madagaszkáron még afrikai szexturistákat is fogtak már el. És akkor még nem is beszéltem a 10 éven aluliak prostítuciójáról, valamint a kisfiúk elleni brutális erőszakokról. Döbbenetes, milyen "emberek" járkálnak közöttünk. Mindenesetre a malgas kormány most megerősített utcai járőrszolgálattal, reptéri ellenőrzésekkel, óriásplakátokkal, ingyenes óvszer osztásával próbál javítani a helyzeten, reméljük valamennyi eredménye azért lesz a dolognak.

Ijesztő, hogy amennyire ilyen információt fel lehet lelni, jelenleg Gambiában, Szenegálban, Kenyában, Nigériában és Dél-Afrikában is folyik program a gyermekszexturizmus elleni harc jegyében, viszont az érintett országok száma ennél jóval több. Az egyik, gyermekkereskedelem ellen harcoló jogvédő szervezet felmérése szerint az afrikai kontinens lassan felveszi a versenyt Ázsiával, amely eddig Thaifölddel az élen, az ilyen jellegű szexturizmus fő célállomása volt.

Tisztában vagyok vele, hogy a fenti írás eléggé szétszórtra sikeredett (és rengeteg a gyermekeket érintő problémáról nem írtam, pl. gyermekkatonák), fő irányvonal nélkül, de az elmúlt napokban olyan hírek kerültek a szemem elé, amelyek aggasztó folyamatokat mutatnak. Ezért éreztem úgy, hogy egy poszt erejéig megpróbálok ráébreszteni mindenkit arra a szomorú tényre, hogy Afrikában felnőni gyermekként, óriási kihívás.

Hozzászólások:

61 válasz érkezett eddig a következő írásra: “A gyermekekkel mindent lehet?”

  1. álommókus
    október 28th, 2008 @ 22:34

    Nehéz ezeket megemészteni.

  2. baz+g
    október 28th, 2008 @ 22:44

    atomot rájuk, aztán ránk is

  3. deealer
    október 28th, 2008 @ 22:52

    “hogy Afrikában felnőni gyermekként, óriási kihívás.”

    Sztem a kihívás szó nem éppen megfelelő a helyzet szemléltetésére. Amúgy meg hogy másként lehet még felnőni? Gyermekből lesz a felnőtt… A szemantikai részektől eltekintve szomorú dolgok ezek…

  4. AnyádnakPalánkot (törölt)
    október 28th, 2008 @ 23:22

    Inkább dugjanak, mint lőjenek. Ez a 12 évesekre is vonatkozik..

  5. karcsika
    október 29th, 2008 @ 00:43

    “Ázsiával, amely eddig Thaifölddel az élen, az ilyen jellegű szexturizmus fő célállomása volt.”

    Már megint a hülyeséget terjeszti a Nők Lapja és hasonló újságok gondolom.

    Thaiföldön rég nincsen már semmiféle gyermekprostitúció, kurvák életkora minimum 21 év kell, hogy legyen, ID-t szállodában elkér, stb.

  6. Ted Bundy
    október 29th, 2008 @ 02:00

    A fehér ember 150 évvel ezelőtt elkezdte civilizálni a négereket Afrikában, aztán látjuk, mi lett belőle. Ha nem így lett volna, ma is békésen ugrálnának a fákon, s boldog tudatlanságban adnának hálát az égnek, hogy a fehér ember nem etette meg velük a kék tablettát.

  7. kukac
    október 29th, 2008 @ 06:38

    hihetetlen mennyi a perverz állat és az összes közöttünk sétál kedvesen mosolyogva a mi gyerekünkre..

  8. roli101
    október 29th, 2008 @ 08:34

    Ilyen dolgokat olvasva remélem sokan elgondolkodnak, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy nem ilyen dolgok miatt kell aggódnunk. Ehhez képest elég nevetséges probléma az, hogy lesz-e 13. havi fizetés, vagy ki mit hazudott.
    Thaiföldön pedig továbbra is megy a gyerekprostitúció, csak már nem hivatalosan, hanem üldöztetve.

  9. Giga Fika
    október 29th, 2008 @ 08:38

    A lényeg. MIndenki megbotránkozott, aztán megy tovább sajnos ahogy eddig. Így van ez a föld pusztításával is. Vegyél atomkezelt fémalmát, ezzel támogatot a beteg tücskök rehabilitációját, és az érzés máris természetközeli. Közben meg folyó vízben mosogatsz…
    Szóval ha avilág összefogna, ezek a dolgok hamar elmúlhatnának…de valahogy ilyenek vagyunk…gáááz

  10. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 08:39

    Elképesztő. Csak sajnos kishazánkban is jelen van a gyermekprostitúció, és a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális zaklatás valamint az erőszak is. Csak tavaly több ilyen hír is bekerült a médiába, és nem kellene azt gondolni, hogy ez minket nem érint. Sosem tudhatjuk, hogy a mi gyerekeinket mikor akarja valamelyik elmebeteg megerőszakolni, vagy bármi másra kényszeríteni.

  11. báró Csekonics
    október 29th, 2008 @ 09:08

    roli101 2008.10.29. 08:34:44

    Nekem is valami hasonló jutott eszembe, csak nem konkretizálva (hogy pl. 13. havi fizu / nyugdíj).
    Erre mondják (mondhatnák ők ott) hogy ‘irigylem a problémáidat’.

    :-(

  12. hallohallo
    október 29th, 2008 @ 09:21

    köszi hogy ezt megírtad!
    egyetlen egy dolgot szeretnék csak szóvá tenni, hogy amikor 10-12 éves kislányok szexuális abúzusáról beszélsz, akkor az örömlány szót használod, amikor meg kisfiúkról, akkor brutális erőszakról.
    pedig különbség nincs.
    mindkettő brutális erőszak.
    (a szóhasználatról a szexuális erőszak kapcsán van egy nagyon jó írás, itt:
    vachss.com/av_dispatches/parade_060505.html )

  13. riotgrrl
    október 29th, 2008 @ 09:21

    szeretnék egy pár dolgot hozzáfűzni:

    a szexturizmus nem szexturizmus, hanem szervezett bűnözés kereteiben, közismertebb nevén: maffia, az elkövető lakóhelyén kívül végrehajtott nemi erőszak.

    a kurvák/prostituáltak nem kurvák/prostituáltak, vagy örömlányok, hanem emberi jogaiktól megfosztott rabszolga áldozatok, akiknek a nemi szerveit naponta többször bérbeadják megerőszakolásra.

    a kurvák/prostituáltak nem munkát végeznek, hanem emberi jogaiktól megfosztva napi szinten többször megerőszakolják őket.

    nem csak a kisfiúk elleni nemi erőszak brutális, hanem a lányok elleni is. amekkora egy kisfiú végbele, annál kisebb egy ugyanakkora korú kislány hüvelye. sokszor olyan brutálisan megerőszakolják őket, hogy az egyébként is fejletlen gát átszakad, és a hüvely és a végbél egybenyílik.

    és igen, az elkövetők itt járnak közöttünk, napi szinten, és nincs ellenük védekezés, nincs előlük menekvés. akinek nincs pénze elutazni, itthon tesz a saját kedvére, a saját lányával, fiával, szomszéd gyerekkel, stb… csak a saját barátnői körömből a lányok 50%-át megerőszakolták 12 éves kora előtt. úgyhogy nem kell messzire menni, ha megerőszakolt gyerekekről akarunk hallani…

  14. vero
    október 29th, 2008 @ 09:21

    Na, ezt lassan itthon is elmondhatod: óvodások lopnak, a nagyapa az unokáját erőszakolja meg, kiskorúak rabolnak az utcán.
    Jó irányba megyünk. Lőfegyver még nincs, van viszont kés.

  15. riotgrrl
    október 29th, 2008 @ 09:28

    a megfelelő védekezési forma egyébként az lenne, hogyha az egyébként normális, szerető családapának és gondos férjnek tűnő pedofil elmebetegeket nem tűrnénk meg sehol. ugyanis amennyiben kiderül a nemi erőszak megtörténte, az ilyen kap egy-két évet, aztán kiengedik. a probléma ott van, hogy a visszaesési ráta náluk 100%-os. nem fog megjavulni, ahogy a családjukat terrorizáló, asszonyverő, kurvázó, alkoholista férfiak sem “változnak meg” az asszony kedvéért. azaz ki kell vonni az ilyet valamilyen formában a forgalomból, vagy tényleges életfogytiggal, vagy elmegyógyintézettel, vagy kémiai kasztrálással, hogy ne tudjon többet ártani. csak így lehet elejét venni a nők és gyerekek elleni általános és mindennap tapasztalható erőszaknak.

  16. DArchAngel
    október 29th, 2008 @ 09:30

    Sok beteg ember van a világon, a baj az, hogy őket is megilletik azok a jogok, mint a normálisakat.
    Afrika szép ország, jártam ott, és sajnálom, hogy a világ pöcegödrének használják.
    De ismét szeretném megosztani azt a véleményemet, hogy az afrikai kormányoknak igenis fel kellene lépni a túlnépesedés ellen.

  17. riotboy
    október 29th, 2008 @ 09:38

    Hol élsz te, riotgirl? 50%???
    Na ne!!!!

  18. hallohallo
    október 29th, 2008 @ 09:45

    riotboy, riotgrrl azt írja, saját baráti köréből. tény, hogy a hasonló hátterű emberek könnyebben barátkoznak egymással. ebből is adódhat ez a nagyon magas arány.
    de akár abból is, hogy tényleg rohadt sok a gyerekkori szexuális erőszak, de mivel legtöbbször nincs felderítve, látens marad. és az embereknek fogalmuk sincs, tulképp hány áldozat van.

  19. Dezsőjóska
    október 29th, 2008 @ 09:46

    És milyen szomorú? És, hogy vágysz egy olyan gyémántgyűrűre amit ott gyerekekkel bányásztatnak? És hogy mennyi élelmiszersegélyt osztanak szét ott? És hogy ugyanazon országok multijai dolgoztatnak “szaré-húgyé” ugyanott?

    Ti búbánatos picsogó balfaszok tartjátok fenn a problémát. Ha nincs a közvélemény nyomása, nincs élelmiszersegély, fele elhullik, a többi jóllakik a saját maga által megtermelt cuccal.

  20. Andi
    október 29th, 2008 @ 09:48

    DarchAngel, Afrika NEM ország, hanem egy kontinens….

    Én csupán az északi részében voltam (Marokkó), ami ‘Európa kapuja’, és életem egyik legélvezetesebb útja volt dacára annak, hogy életveszélyesen megfenyegettek minket, szűk pénztárcájú egyetemistákat a vonaton..

    Azt hiszem azonban, hogy Libéria, Mozambik, Dél-Afrika, Ghána és sorolhatnám, szóval ezek enyhén szólva nem a világos értelemre ébredt országok közé tartoznak..

  21. No_obie
    október 29th, 2008 @ 09:53

    madagaszkáron

  22. Andi
    október 29th, 2008 @ 09:53

    ..és van abban is valami (bár most meg fogtok kövezni emiatt..), hogy rendben, élelmiszer-és egyéb segélyekkel tartsuk életben a nyomorgó gyermekeket ott Afrikában – de aztán mennyivel lesz nekik jobb, ha felnőnek?? Polgárháború, AIDS, egyéb betegségek…
    Igen, mindenkinek joga van az élethez, de valahogy akkor sem fog ez így menni.
    Ezt most nem Afrikára értem, hanem úgy globálisan…
    Ez egy óriási probléma, hogy most hogyan éljen a túlszaporodott emberiség a Földön; tehát ott és olyan természeti törvények között, ami nem engedi meg azt, hogy MINDENKI életben maradjon. Itt egy globális kataklizma tud már csak ‘rendet tenni’ és asszem, így is lesz ez.

  23. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 09:53

    Riotgrrl

    Jól beszélsz! Még több ilyen embert :D

  24. Andi
    október 29th, 2008 @ 09:56

    Igen, én is támogatom a kémiai kasztrálást. Gyűjtsünk aláírást érte.

  25. No_obie
    október 29th, 2008 @ 09:57

    Andi,

    Ezzel csak az a probléma, hogy nem tudni, hogy te is a feleslegbe tartozol-e, vagy sem.

  26. Dezsőjóska
    október 29th, 2008 @ 10:01

    Aki itt az afrikai éhezőkről papol, az remélem a másik blogon nem kezd kiselőadásba az ingyenélő cigánybűnözőkröl! Mert tudniillik csak annyi a különbség, hogy itt mi megtermeljük a cigányoknak is a kajáravalót, míg afrikában csak ingyenélők vannak.
    Kicsit sarkosan fogalmazva.
    Dél afrika addig volt a properitás kicsi szigete amig az apartheid rendszer fennállt. És érdekes módon befelé jövő forgalmat kellett szűrni, mert a kibaszott elnyomás ellenére oda szökdöstek a feketék és nem onnan!

  27. Dezsőjóska
    október 29th, 2008 @ 10:05

    @No-obie
    Olyan szinten túlfogyasztjuk a föld erőforrásait, hogy oda fogunk jutni, hogy egyszer kiderül, hogy mondjuk 80% a fölösleg! Akkor majd te sem az afrikaiakért fogsz aggódni!

  28. MZ/X
    október 29th, 2008 @ 10:06

    Én igazából azt nem értem, hogy mit vagytok ezen úgy fennakadva. Azt hiszitek, hogy ezt a fehér ember kezdte ott? A francokat, amióta világ a világ irtják egymást ott a törzsek, megerőszakolták, megették a foglyokat vagy csak rabszolgaságban tartották őket. A fehér ember csak a tűzfegyvert vitte oda. Szerintetek miért tehetetlen az ENSZ? Ezek hagyományok, tradíciók amik nem picit vannak jelen mindenhol.

    Gond van a gyémánttal? Marhák, szerintetek a számítógépek (bizonyos munkafázisai), cipők, ruhák előállítását Ázsiában a megfizetett munkaerő végzi? Egy picit sok itt a naivság.

  29. nickita
    október 29th, 2008 @ 10:08

    amíg kicsinyke hazánkban egy 11 éves lánnyal folytatott szexuális együttlét elkövetőjét felmentik a bíróságon, mondván, hogy ennek elfogadott hagyományai vannak az adott népcsoporton belül, addig én semmi javulást nem várok e téren. a fenti esetet egy bírósági iratban olvastam, tehát valóban megtörtént.

  30. báró Csekonics
    október 29th, 2008 @ 10:10

    Andi 2008.10.29. 09:56:35

    Egypár helyen már kifejtették – asszem az egyik helyszínelős sorozatban is elhangzott – hogy az ilyen beteg elmének nem az a lényeg hogy a farkát dughassa a kisgyerekbe, hanem a megerőszakolás ténye. Vagyis ha nem áll fel neki, akkor majd valami tárgyat fog használni…
    Szóval inkább tényleges életfogytiglanra szavaznék. (Ha már nem halálbüntetés.)

  31. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 10:14

    Dezsőjóska

    Nem értem. Akkor ezek szerint nem kell sajnálni egy gyereket sem, aki ott él és ilyen helyzetben? Ez a normális?

    MZ/X

    Gyilkosságok is történtek azóta, hogy lemásztunk a fáról, mégsem gondolom úgy, hogy ezt természetesnek kellene tekinteni,vagy legalizálni csak azért mert már akkor is megtörténtek

  32. vero
    október 29th, 2008 @ 10:15

    riotgrrl // Tévedés. Van ellenük védekezés. Hihetetlenül kemény büntetések (és nem elzárásra gondolok).
    Komolyan gondolja valaki hogy az ilyen szörnyetegekkel szemben bármilyen normális eljárás/büntetés hatékony lehet?
    Ez már rég nem az emberi jogokról szól, hanem a túlélésről. A szörnyetegek kiirtják a környezetüket és hozzájuk hasonlóvá teszik a világot. Itthon is. Ha hagyjuk.

  33. Dezsőjóska
    október 29th, 2008 @ 10:17

    @báró csekonics

    Talán nem leszel rám morci, ha az “egyik helyszinelős sorozat”-ot azárt nem fogadom el 100%-ig autentikus forrásként.

    Véleményed nagyban segítette a tisztánlátásunkat, köszönjük.

  34. MZ/X
    október 29th, 2008 @ 10:21

    Cseppem

    De meglepődni se kéne rajta…

  35. Dezsőjóska
    október 29th, 2008 @ 10:24

    Cseppem, sajnálni én sajnálom, de mivel segíteni nem tudok és racionális okok miatt nem is akarok, ezért nem froclizom a témát.
    Csak arra gondolok, hogy amikor a szegény kórházból-agyvérzéssel-papucsban-hazaküldött-ember ott esik össze a megállóban, akkor hol vagytok idealista, széplelkű emberek? Ott halt meg órákig agonizálva! Nahát én ezért vagyok szomorú! Nem azért, mert afrikában eszetlenül basznak. Nem baj ha már kettő éhenhalt, csináljunk még három gyereket!

    Nézzetek szét! Segítsetek itthon! Ne hulységeken meditáljatok!

  36. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 10:27

    Senki nem lepődött meg. Történnek ilyenek.Csak éppen nem kell úgy tenni, mintha ez teljesen normális volna. Nem kell belefásulni abba, hogy ilyenek is vannak. Tenni kell ellene. Senki nem élne nyugodtan azzal a tudattal, hogy egy pedofil él a környezetében, mint ahogy azzal sem, hogy gyilkos a szomszédja.

  37. MZ/X
    október 29th, 2008 @ 10:31

    Cseppem

    Az ilyen jellegű, “tegyél ellene, mert a te dolgod is” hozzászólásokkal az a bajom, hogy konkrét akciótervet valahogy sosem tartalmaznak. Nem vagyok se pedofil se gyilkos, ergo tettem ellene. Mi mást lehet még csinálni?

  38. báró Csekonics
    október 29th, 2008 @ 10:33

    Dezsőjóska 2008.10.29. 10:17:32

    Nem, nem leszek, de azért írtam, hogy ‘ott is’ – tudtommal ezt ennél hitelesebb ‘kutatások’ is alátámasztják. (Azért a ” mert gondolom nem kísérleteztek ilyesmivel tudósok – remélem legalábbis.)
    Szokták mondani amúgy, hogy az erőszakolásban nem a szex a lényeg, hanem az erőszak maga – vagyis hogy az erőszakolónak hatalma van az áldozata felett. Hogy megdugja vagy sem, az tulajdonképpen ‘másodlagos’ kérdés a számára, a lényeg a hatalom.

  39. Dezsőjóska
    október 29th, 2008 @ 10:34

    Cseppem, hát tegyél ellene! Légyszi sorold fel, hogy eddig mit tettél teljesen önzetlenül a környezetedben élőkért! Komolyan kérem. Naugye!
    A legtöbb díszhumanista csak a száját jártatja, de ha ode kell állni, okkor már ugye más a helyzet.

  40. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 10:38

    Dezsőjóska

    Pontosan erről beszélek.. Nem törődünk az embertársainkkal. Mindenki el van foglalva saját magával. Azt az embert is sajnálom, mint ahogyan azokat a szerencsétlen gyerekeket is. Ennyi. Sajnálat és sajnálat között nincs különbség, és országhatár.

  41. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 10:40

    MZ/X

    Az már valami, hogy nem tekintjük természetesnek. Azzal máris sokat teszünk.

  42. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 10:45

    Fölösleges bántanod. Én nem tettem veled. Sokkal több embernek segítettem mint gondolnád. Nem mondom, hogy megköszönték, vagy értékelték, de nem is vártam el. Sokkal jobban szeretek adni, mint kapni. Tudom, akkor most már nem lehetek szerencsés ember igaz?

  43. MZ/X
    október 29th, 2008 @ 10:47

    Cseppem

    Röhögni fogsz, természetes. Különben nem lennének őshobbik. :D

  44. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 10:55

    Milyen konkrét akciótervet kellen nekem legyártanom?? Már azzal is teszek ellne, ha leellenőrzöm, hogy a gyerekem milyen oldalakat nézeget a neten, kivel barátkozik, kivel levelezget? Az ellen én sem tudok tenni, hogy egy ország lakosságát ennyire kizsákmányolják. De legalább a saját családomra vigyázok, hogy a gyerek ne úgy nőjjön fel, h pár kattintással rátévedhet egy pedofil pornó oldalra.

  45. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 10:56

    Lehet, hogy neked igen, de a normálisabb embereknek nem.

  46. MZ/X
    október 29th, 2008 @ 11:06

    Sose a normális emberekkel volt a baj. Kezded már érteni a problémát? Ott egy megoldás lenne, ENSZ katona minden ember mellé….

  47. Cseppem
    október 29th, 2008 @ 12:13

    Én nem tudom, hogy ott mi a megoldás. De világszerte sokan fognak össze a pedofília ellen. A francia internetszolgáltatók például áthatolhatatlan informatikai falat húznak hamarosan a külföldön világhálóra rakott pedofil honlapok köré, nálunk is megtennék a szolgáltatók, ha jogszabályi felhatalmazást kapnának rá. Tudni kell, hogy Magyarország a bizarr szex fellegvára, nagymamaszextől a rokonszexig mindent forgatnak nálunk magyar szereplőkkel. Gondolod, hogy ebből kimaradnak a pedofil filmek? Persze így sem lehet mindent kiszűrni, de sokat segítene. Az a baj, hogy amíg van kereslet addig lesz kínálat is. Nem tudom megtenni, hogy nem sajnálom a kiszolgáltatott gyerekeket. Vérlázító dolgokat művelnek velük. Meg sem tudják védeni magukat, és én sajnos ezt tapasztalatból tudom. Az én felelősségem az, hogy igyekszem felvilágosítani a gyerekemet a nagyon is jelenlévő veszélyről. Szeretném, ha normális szexuális életet élne felnőttként, és ne az legyen a minta amit az interneten látott, hanem az amit a szülei elmondanak neki.

  48. GaceTillerro
    október 29th, 2008 @ 18:36

    Karcsika! No offense, csak, hogy megvédjem magam:
    “…Thaiföldön rég nincsen már semmiféle gyermekprostitúció, kurvák életkora minimum 21 év kell, hogy legyen, ID-t szállodában elkér, stb. ” – Gondolom az Ideál Tours-szal utaztál, hogy nem vetted észre a nyilvánvalót.

    Amúgy mindenkinek köszönöm a hozzászólást, nagyon jó volt olvasni mások véleményét is az ügyről.

  49. blogen
    október 29th, 2008 @ 22:29

    riotgrrl!

    A prostitúció nem nemi erőszak, hanem üzlet addig, amíg a testét eladó felet nem kényszerítik rá, namost még a harmadik világ legrettenetesebb helyein is a többség önkéntes, jó részük már 12 évesen is az. A harmadik világ borzalmas hely, éppen ezért. A prostitúciót csak a szélsőbaloldali feministák tekintik nemi erőszaknak. Ám ők akárcsak az erőszakolók joggal páriák a társadalmunkban.

    Ja igen, és az emberiség azért találta fel minden idők leghatékonyabb büntetési formáját, a halálbüntetést, hogy azokat akikkel semmilyen körülmények közt és soha többé nem kíván egy közösségben élni valahová el tudja tenni, méghozzá jó olcsón. A temetőbe.

  50. blogen
    október 29th, 2008 @ 22:49

    Cseppem!

    Nálunk nem forgatnak bármit. Magyarországról a világpiacra mennek a filmek, ezért vigyáznak a helyi iparosok jó hírére. Ukrajnában és Romániában ellenben virágzik minden, ami illegális.

  51. blaireau
    október 31st, 2008 @ 01:46

    Cseppem, azért arra az “áthatolhatatlan internetes védőfalra” vagy mire kíváncsi lennék. Tudod ez olyan mint az illegális lőfegyver, az is illegális, mégis aki akar az hozzá tud jutni. Nyilván a normális többségnek erre igénye sincs, de aki eleve beteg, annak csak megnehezíted a dolgát, de mivel a motiváció erős nála hogy hozzájusson, így is úgy is hozzá fog jutni.

  52. hallohallo
    október 31st, 2008 @ 17:26

    blogen, a prostituáltak önkéntességi arénya az összes nemzetközi felmérés szerint 1-3% között mozog.
    amit meg a 12 évesekről írtál, na az a legoltáribb baromság, mert nincs olyan jogrend, ami 12 évesen a szexet önkéntesnek tartja. semmilyen szexet. a prostitúciót meg pláne nem. vagy tán te tudsz ilyenről?

  53. blogen
    október 31st, 2008 @ 23:04

    Összekeverted a számokat hallohallo, az ilyen 1-3% talán még egy feminista brossúrában is túlzásnak számítana! A prostituáltak többsége szerte a világon megélhetési okokból lesz önként prostituált. Legalábbis a felmérések szerte a világon ezt mutatják, a mai magyar valóság is ez. Csak egy példa egy bagatellizációval semmiképp sem vádolható szélsőbaloldali/feminista hangvételű publicisztikából:

    “A legtöbb kutatás tanúbizonysága szerint a szexmunka és az azzal összefüggésben álló emberkereskedelem fő motivációja a létbizonytalanság és a munkanélküliség.”

    “Egy a grúz szexmunkások utcai megkeresésével foglalkozó civil szervezet, a Tanadgoma felmérésének eredményei szerint 2408 megkérdezett kliensük közül 61% említette az egyéb megélhetési formák hiányát, 24% pedig a munkanélküliséget a szexmunkához vezető első számú okként. Az oroszországi Volgográdban a Marija civil szervezet 220 szexmunkást interjúvolt meg, közülük 94%-nak a szexmunka volt az egyetlen bevételi forrása.”

    “valójában a nem szexuális célú munkavégzés gyakran jelentősebb hányadát teszi ki a nemzetközi határokon átnyúló emberkereskedelemnek, még a gyermekkereskedelemnek is.”
    beszelo.c3.hu/cikkek/szexmunka

    Amit meg a 12 évesekről írtam azt olvasd el újra és újra egészen addig, amíg egy egyszerű magyar szöveget sikerül dekódolnod!

  54. Sz. Ildikó
    november 1st, 2008 @ 00:37

    Kedves Mindennapi Afrika!

    A témafelvetés nagyon jogos, kell arról beszélni, ami Afrikában a gyermekekkel folyik!

    A téma iránt érdeklődőknek ajánlanék egy könyvet:
    A Háború Gyermekei – gyermekkatonák és gyermekanyák a Nagy Tavak vidékén, melyben egyrészt kelet-kongói gyermekkatonáknál gyűjtött rajzaimat tettem közzé, illetve kolléganőm az Észak-Ugandában, az LRA-nal raboskodó lányok tanúságtételeit (saját gyűjtése) dolgozta fel. (megrendelhető:http://www.ababook.hu)

    A másik, amit ajánlanék egy tanulmány: Kitaszított gyermekek- fiatalkorúakat érintő társadalmi problémák Kinshasában című írásom. ( Utcagyermekek, gyermekboszorkányok, gyermekprostituáltak stb.)

    Üdvözlettel,

    Sz. Ildikó

    u.i: Kelet-Kongóról, Gomáról is beszéljünk!

  55. Sz. Ildikó
    november 1st, 2008 @ 00:43

    Bocsánat, az előbb a Kitaszított gyermekek című tanulmány ajánlásánál lemaradt a link:

    http://www.antroport.hu/lapozo.php?akt_cim=7

    Anyádnak Palánkotnak pedig azt üzenem, hogy sem dugni, sem lőni nem jókedvükből teszik a kisgyermekek..A gyermekkatonák többségét erőszakkal rabolják el az otthonaikból, vagy az iskolapadból rángatják ki őket, hogy a katonai csapatok humánerőforrását biztosítsák. És arról is biztosíthatlak, hogy nem aranyéletük van ott..Lelki és fizikai terror, agymosás, ellehetetlenítés, fenyegetettség és veszély stb.stb.

    Ha önkéntesen vonulnak be, akkor pedig már annyira rossz nekik otthon, vagy mert nincs nekik olyan és senkihez nem tartoznak, vagy mert még kajára sem tellik.. és inkább szerencsét próbálnak a katonaságban..

  56. hallohallo
    november 1st, 2008 @ 08:50

    blogen, szerinted az egyéb megélhetési forrás hiánya egyenes út az önkéntességhez?

    úgy érzem, neked valamiért nagyon fontos megvédeni azt a szempontot, hogy a prostitúció, egyben a gyermekprostitúció is önkéntes.

  57. blogen
    november 1st, 2008 @ 13:18

    Igen. Az embert a megélhetés kényszere nem fosztja meg a szabadságától. Nem lehet az tápanyagbevitel, az oxigénbevitel, a vízbevitel kényszere alól felszabadítani senkit.

    Ja igen, és tanulj meg olvasni, vagy magyarul, mert a megérzéseid súlyos tévedések, amikre semmilyen okot nem adtam!

  58. Jézus Krisztus
    november 1st, 2008 @ 15:01

    érdekes, hogy mióta a csúnya gyarmatosítók kivonultak afrikából, az ismét visszasüllyedt az állatok szintjére.

  59. Jézus Krisztus
    november 1st, 2008 @ 15:05

    hogyan tudtok ti itt kommentelgetni, AMIKOR AFRIKÁBAN ÉHEZNEK A GYEREKEK? hát milyen emberek vagytok tik?

  60. Gyalogtank666
    november 3rd, 2008 @ 11:29

    Egy ötlet: Segély helyett havi száz dollár életjáradék minden nőnek, akinek legföljebb két gyereke van és hajlandó elköttetni magát. Ebből eltarthatja magát, a férjét és a kettő gyereket, többet azonban nem. A túlnépesedési kérdés magától megszűnne. ENSZ pedig mindössze az életjáradékot folyósítaná, esetleg közvetlenül élelmiszerben.

  61. blogen
    november 3rd, 2008 @ 11:37

    Ez mind szép, csakhogy Afrikában nem a túlnépesedés, hanem a segélyezés a probléma. A segélyek megfosztják megélhetésüktől a helyi lakosság termelő rétegeit, az ingyen étellel, ruhával nem tud versenyezni egyetlen helyi paraszt és kézműves sem. A segélyezés mindig, mindenkor és mindenhol a világon nagyobb nyomort teremt, mint eredetileg volt.

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék