Dél-Afrika: megvan az új elnök
Közzététel ideje | szeptember 25, 2008 | 4 hozzászólás | GaceTillerro
A mai naptól kezdve új elnöke van a Dél-Afrikai Köztársaságnak, miután a parlament titkos szavazással az ország elnökévé választotta az 59 éves Kgalema Motlanthet. Erre a múlt hetek eseményei miatt volt szükség, ugyanis mint ismeretes, hosszantartó csatározások után, Thabo Mbeki eddigi elnöknek, kilenc éves, többé-kevésbé sikeres periódus után távoznia kellett hivatalából.
Az ehhez vezető út is eléggé érdekes volt, egész kicsit a magyar politikai események egyes mozzanatai is felismerhetőek Mbeki keresztútján. A történet úgy kezdődött, hogy Jacob Zuma, a Dél-Afrikai Köztársaság uralkodó pártjának (Afrikai Nemzeti Kongresszus: ANC) vezetője ellen korrupciós pert indított egy bíró, azzal vádolva Zumát és rajta keresztül az egész Mbeki-kormányt, hogy teljes mértékben befolyásuk alatt tartják a dél-afrikai igazságszolgáltatást és a politikai életet is érintő döntéseket ők hozzák meg a bírók helyett. A lemondását egy televíziós beszédben bejelentő ex-elnök elmondta, hogy semmi köze Zuma korrupciós ügyéhez, amely még 8 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a pártelnök belekeveredett egy hatalmas fegyverüzletbe.

Hangsúlyozta azt is, hogy munkáját sikeresnek ítéli meg, közvetítő szerepet játszott 4-5 ország tragikus belpolitikai helyzetének megszüntetésében (pl. Burundi, Elefántcsontpart), megszerezte a labdarúgó világbajnokság rendezési jogát az országnak és mindig a köztársaság és a nép érdekében cselekedett. Kérte a parlamentet és az ellenzéket, hogy miniszterei hadd maradjanak a helyükön, ami végül, néhány kivételtől eltekintve, így is történt. Mbeki bukása tulajdonképpen Zumának köszönhető, egyrészt a vádak rá is visszacsaptak, másrészt a pártelnök 2005 óta az ellenségének volt tekinthető, és évek óta próbálta a pártot az államelnök ellen fordítani. Ez végül most sikerült is, és a teljes elszigetelődés valamint a sajtó hadjárata kikezdte a zimbabwei hatalommegosztási egyezség legfőbb közvetítőjét.
Az ellenzék is eléggé meg volt döbbenve az események alakulásán, és bár nem teljesen értettek egyet a módszerrel, véleményük szerint már ideje egy kis vérfrissítésnek, mert Mbeki egy-két komoly problémát teljes mértékben figyelmen kívül hagyott. Például az AIDS vagy a bűnözés kérdése.
Miután tehát az elnöki pozíció megüresedett, azt sürgősen be kellett tölteni az alkotmánynak megfelelően, és erre egy titkos parlamenti szavazás keretében került sor. Az ellenzéki Demokratikus Szövetség és az ANC állított jelöltet, előbbi Joe Seremane, utóbbi pedig a párt elnökhelyettesének Kgalema Motlanthének a személyében. A ma megtartott szavazás aztán elsöprő ANC győzelmet hozott, a 360 fős parlamentből 269-en szavaztak Kgalemára, ami mondjuk nem volt meglepő, ismerve az ANC parlamenti fölényét. A kalandos életpályát magáénak tudható új elnök a napokban tesz hivatali esküt, utána pedig megnevezi helyettesét és kabinetjét, amelynek néhány tagja a fentebb említettek okán már ma is ismert.
Hozzászólások:
4 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Dél-Afrika: megvan az új elnök”
Szólj hozzá!
április 14th, 2009 @ 18:47
Szia! Elolvastam az összes dél-afrikai közt.-os bejegyzésedet, köszi. A mi blogunk (pontosabban én egy személyben) épp a helyi választásokkal foglalkozunk, s nem állítom, hogy nem vagyunk lemaradva. Sajnos túl sok svéd szépirodalmat kell olvasnom, ezért az afrikai hírfolyamra kevesebb időm marad. Azért néha átnézhetsz a Kinyermára, hátha újat is tudunk írni Suid-Afrika-ról, s nem csak kompilálunk az angolszász sajtóból. Majd én is idenézek április 22-e után.
üdv, izgalmas tavaszt!
Gezanguz
április 14th, 2009 @ 19:53
@Gezanguz: Szia! Milyen e-mailre írhatok neked?
április 22nd, 2009 @ 10:09
Szia!
Ide írj: illesyg@dpg.hu
július 20th, 2009 @ 03:24
Kissé rendhagyó témát választottunk mára, okkal. „Historia est magistra vitæ” (Cicero). Dél-Afrika valódi történetét mindannyiunknak ismernie kell, hogy nota bene, láthassuk mit művelhet egy gyönyörű országgal egy sátáni eszme, amely mint egy vírus E…