Ghána: a tönk szélén egyensúlyoznak

Közzététel ideje | szeptember 11, 2008 | 5 hozzászólás | GaceTillerro

Ghána. Az ország, amely az afrikai kontinens északnyugati részének egyik legbékésebb és leginkább fejlődő állama volt, most úgy tűnik, visszazuhan a manapság már "átlagosnak" számító afrikai modellbe. A decemberi választások előtti kampányrendezvények nagyjából erőszakmentesen és békésen zajlottak (persze akadtak kivételek, erről később) egészen mostanáig.

Egy augusztus 31.-i, észak-ghánai politikai gyűlésen (amelyet a jelenleg kormányzó Új Hazafias Párt szervezett), verekedés majd lövöldözés robbant ki, miután ellenzéki tüntetők jelentek meg a helyszínen. Tamale városában azóta az erőszak az úr. Az utcákat kiégett autók, betört kirakatok szegélyezik, az elmúlt héten mindennapos erőszakos összecsapások következményeként. A főként szegény fiatalokból álló tüntetők kezdeti dühüket mára már a rendőrség és a katonaság mellett minden más politikai erő ellen fordították, így a ghánai hatóságoknak nem maradt más választása, mint 12 órás kijárási tilalmat bevezetni és a hadsereg néhány egységét a térségbe vezényelni. Szerencsére a vezetés belátta, hogy egy esetlegesen eszkalálódó megmozdulás a régió, ezáltal az ország, ezáltal a térség egészének békéjét negatívan befolyásolná.

Azt, hogy itt nem politikailag szponzorált jelenségről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy felfegyverzett polgárok egy csoportja megtámadta Alhaji Mahama Jebonit, a Nemzeti Demokratikus Kongresszus pártjának vezetőjét is, és annak mindhárom házát és mind a nyolc kocsiját felgyújtotta és porig égette. Most visszaolvasva, hogy mit is írtam, nekem is megáll a kezemben a klaviatúra. Egy szegény államban hogy lehet valakinek 3 háza és 8 autója, amikor ezrek nyomorognak és élnek kevesebb, mint napi 1 dollárból? Talán a tüntetők sem csak erőszakos csőcselék hanem a rabszolgaságba belefáradt ghánai polgárok?

Egyébként már látszott, hogy nem fog békésen telni a 2008-as év Ghánában, az év elején földek tulajdonjogának kérdése miatt voltak kisebb összecsapások vidéken, majd augusztusban a két legnagyobb párt szimpatizánsai csaptak össze és néhány kopogtató cédula gyűjtési akció is véres eseményekbe torkollott. Reménykedjünk, hogy ezek csak kisebb és elszigetelt esetek, mert nagyon jó lenne, ha 2000 után ismét békés választások lennének decemberben.

Hozzászólások:

5 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Ghána: a tönk szélén egyensúlyoznak”

  1. ANOka
    szeptember 11th, 2008 @ 08:28

    Egy térképet rakhattál volna az írásba, mert nem mindenki tudja (ahogy én sem), hogy Afrikán belül hol van pontosan Ghána. Ritkán járunk arrafelé! :)

  2. dfghertzrkz
    szeptember 11th, 2008 @ 09:05

    Sajnos fekete-Afrika szinte midnen országára ez jellemző.
    A kiváltó okok (sok van) hatásai egymással összefonódva, önmagukat gerjesztve újra és újra polgárháborús helyzeteket alalkítanak ki.
    Én úgy látom, hogy ez így is marad.
    Eddig Európa és Észak-Amerika zsákmányolta ki ezt a területe, most “szépen” felzárkózott melléjük Kína. És mivel “a pénz beszél…”, ez folytatódni fog.
    Sajnálom a fentiek miatt ott szenvedő, ártatlan fekete embereket, főleg a gyerekeket…………

  3. dfghertzrkz
    szeptember 11th, 2008 @ 09:07

    ANOka, nem bunkóskodva mondom: maps.google.com, “Ghana”, és már ott is vagy.

  4. AK-69
    október 24th, 2008 @ 20:20

    Jo a blog, kar, hogy csak most talaltam ra. Ma reggel jottem haza Ghana-bol, ahova havi rendszereseggel jarok. Nehany info elso kezbol.Tegnap este Accraban osszecsaptak a ket vezeto part tamogatoi, majd a rendorseg szepen le is tartoztatta a resztvevok nagy reszet. Tamaleban nem olyan veszelyes a helyzet, mint ahogy a bejegyzes mutatja. Nagy altalanossagban, hasonloan jatsszak a politikat Ghanaban is mint itthon. A politikusok mind korruptak es populistak, amelyik egy kicsit kevesebbet lop, azt mar szentkent tisztelik. Elolvastam nehany kommentet a legutobbi bejegyzesrol es rengeteg ostobasagot lattam. Van egy elmeletem, ime nagyon leegyszerusitve. Egy orszag allampolgarainak eletszinvonala forditottan aranyos a politikusok mohosagaval. Van nehany nagyon gazdag orszag Afrikaban, mint Nigeria es Ghana. Olaj, arany, junemit. Ebbol a nagy gazdagsagbol, a profit viszonylag nagy resz az europai, amerikai, orosz vallakozasok kasszajaban landol. Meg a helyi politikusok zsebeben. Ahol nehany ezreleket visszaforgatnak a lakossag hasznara, ott nincs polgarhaboru, van egy minimalis szocialis halo es a polgarok buszkek, hogy gazdagabbak mint a szomszed orszagokban. Kozben az europai, amerikai, orosz, stb kormanyok segelyeket kuldozgetnek, ami szerintem toredeke a kitermelt olajbol, aranybol, gyemantbol eredo haszonnak. Persze, ez nem minden orszagra igaz es en csak a Ny-Afrikai viszonyokat ismerem valamennyire. Van egy ellenzeki vezeto, a heten lattam a reggeli hiradoban, vicces idi amin stilusu figura, rambonak oltozve es folyamatosan uvolt, jo vastag us redneck akcentussal, mindenkit be akar bortonozni es mindent felrobbantani. Ghana tavaky ha jol emlekszem 8% koruli gazdasagi novekedest produkalt es ozonlenek a befektetok, mert vonzza oket a viszonylagos stabilitas es a gyors megterules. Az a helyzet, hogy Afrikan kivul mar eleg keves hely maradt, amit “piacositani” lehet. A bankok, mobil szolgaltatok penzt szuretelnek. Mint itt a kilencvenes evek elejen.

  5. GaceTillerro
    október 24th, 2008 @ 21:40

    Köszi a helyzetjelentést AK-69…

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék