Kongói Demokratikus Köztársaság: A kritikus pont

Közzététel ideje | augusztus 25, 2008 | 2 hozzászólás | GaceTillerro

Figyelem: a Kongói Demokratikus Köztársaság történelméről, jelenéről sok száz oldalon át lehetne írni, és a következő írásban nem állt szándékomban mélyreható elemzést írni.

Területének nagyságát, természeti kincseinek mennyiségét és stratégiai elhelyezkedését figyelembevéve nem túlzás állítani, hogy az afrikai kontinens politikai, gazdasági életének meghatározó pontja a Kongói Demokratikus Köztársaság hatalmas állama. Az egykori belga gyarmat, majd Zaire néven ismertté vált ország területén sosem volt ritka a polgárháború, gondoljunk az I. és a II. kongói háború borzalmaira, de mind a mai napig mindennaposak a harcok és a sok tucat radikális lázadó csoporttal valószínűleg sosem lehet kiegyezni.

A 2003-ban végetért, és Afrika legborzalmasabb háborújának kikiáltott II. kongói háborúban már egyértelműen megmutatkozott, hogy az ország a szétszakadás szélén áll. Akkor tulajdonképpen négy érdekcsoport állt egymással szemben, a szomszédos kormányok által (néhány kivétellel) támogatott kormányzat, a ruandai népirtókkal felálló hutu milíciák és vetélytársaik, a szintén ruandai polgárokra építő tuszik, és részt kértek a tortából az ugandai háttérrel rendelkező lázadók, akiket az ugandai állami hadsereg is támogatott. Utóbbiak egyébként kaptak is részt a tortából, sok tonnányi ásványkincset raboltak anno a Kongói Demokratikus Köztársaságból. A háború egyébként Ruanda, Burundi és Uganda elhelyezkedéséből fakadóan a hatalmas ország keleti részén zajlott főleg, ott ahol most is zajlik a konfliktus, ott ahol a legtöbb ásványkincs bújik meg a föld mélyén, és ott ahol a hegyvidéki gorilla próbál életben maradni.

A harcok majd tíz évig tartottak, de a 2003-ban aláírt békeszerződés nem igazán tett teljesen rendet. Abból kiindulva, hogy csak a wikipedia szerint több tucat lázadó szervezet állt a kormánnyal és egymással szemben, egyértelmű, hogy a békével bizonyos csoportok érdekei sérültek. Ők azok, akik 2003 óta folyamatos akcióikkal rémületben tartják a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti tartományait, ezáltal több tízezer embert kényszerítve lakhelye elhagyására. Megdöbbentő, hogy a terület őslakosainak tartott pigmeusokat a hutu és tuszi milícisták csak állatoknak tekintik és hasonlóképpen, mint más egy marhát, ők gond nélkül vadásszák le és fogyasztják el ezeket az alacsony bennszülötteket. 1996 óta a legóvatosabb ENSZ becslések szerint is legalább 5 millió ember halt meg a arcokban, és ez a szám növekedni fog a jövőben, a jelenlegi eseményeket figyelembevéve.

Anélkül, hogy a 2003 óta történt események rendkívül szerteágazó történelmébe mélyen belemennék, annyi elmondható, hogy a békeszerződés óta a háborús cselekmények száma csökkent ugyan, és területileg is visszaszorultak a lázadók, de az ország keleti részén (a legközelebb a hutu-tuszi etnikumú országokhoz), főleg Észak-Kivu tartományában a lázadó tevékenység rendkívül erős maradt. Az elmúlt öt évben folyamatos véres harcok dúltak a főleg ugandai támogatást élvező lázadók és a kormánykatonák között, aminek leginkább a lakosság issza meg a levét. Egyébként jelzésértékű, hogy a legendás ugandai lázadóvezér, Joseph Kony is több ízben műveleteket hajtott végre Észak-Kivuban.

Nagyjából 1-2 éve felcsillant a békére vágyók szeme, hiszen akkor úgy tűnt, végre elindul egy folyamat. Lefegyverzési és amnesztiaprogram indult, és az első számok azt mutatták, a lázadók között is vannak, akiknek elég volt. De mint kiderült, csak a "helyieknek". Az Ugandából és Ruandából érkező harcosok ideológiák mögé bújva próbálnak minél nagyobb hasznot húzni a Kongói Demokratikus Köztársaság természeti kincseiből. Mindenesetre a 100 millió dolláros programban eddig közel 25 ezer egykori lázadó adta le fegyverét, ami azért egészen tűrhető eredmény. Sajnos azonban még mindig van néhány olyan csoport, amely nem hajlandó az egyezségre, ők azok mind a mai napig akciókat hajtanak végre a területen.

Egy nemrégiben tartott sajtótájékoztatón a hadsereg vezetője elmondta, hogy bizonyítékaik vannak rá, hogy ugandai támogatással rendkívül nagy műveletre készülnek a lázadók, akik egyértelműen nem hajlandóak résztvenni a rehabilitációs programban, ezért a katonaság az elkövetkező hetekben nagy erőkkel fogja a keleti tartományokat átfésülni és megtisztítani. A napokban is több incidens volt a két oldal között, amiért mindkét fél a másikat vádolja. A lázadók egyébként mindig azt hozzák fel a harcok indokaként, hogy a kormány elnyomja entikumaikat és rabszolgasorsban tartja őket. Ezzel lehetne vitatkozni, ami tény, hogy a napokban ismét megfenekleni látszik a pár éve elindult valamennyire pozítiv folyamat, és ezáltal továbbra is kétséges marad a régió jövője.

Hozzászólások: