Uganda: a békének lőttek

Közzététel ideje | június 8, 2008 | 4 hozzászólás | GaceTillerro

Bajban lehet Uganda ismét, ha igaznak minősülnek azok a jelentések és értesülések, mely szerint a több évtizeden átnyúló polgárháború kirobbantója, az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) ismét háborúra készül a központi kormányzat ellen, egy alig pár hónapos békés periódus és a legutóbbi békeszerződés elutasítása után. A térségbe delegált diplomaták közül többen jelezték anyaországuknak, hogy Joseph Kony (az LRA vezetője) és társai új harcosokat toboroznak az Ugandával szomszédos országokból, ráadásul megélénkült a vásárló szerepük is a fegyverek feketepiacán. Sőt, az amúgy is rengeteg problémával küzdő Szudán jelentette, hogy déli tartományaiban megnőtt az LRA tevékenysége, több ízben került sor összecsapásra az ugandai lázadók és a szudáni kormánykatonák között, több tucat ember halt meg a harcokban. Megdöbbentő számokról is hallani, több nemzetközi forrás egyetért abban, hogy az eddig nagyjából 600-700 fős LRA közel 1000 új tagot szerzett soraiba, az általuk már oly gyakran használt rablási módszerrel. Ennek lényege, hogy egyszerű falusiakat rabolnak el, majd őket különböző eszközökkel és zsarolással arra kényszerítik, hogy a soraikban harcoljanak egy általuk alig ismert célért.

Az új "katonákat" főleg a szétesés határára érkezett Kongói Demokratikus Köztársaságból, a Közép-Afrikai Köztársaságból és Szudánból "szerzik" a brutalitásukról hírhedtté vált lázadók, akiknek célja továbbra is a jelenlegi kormányzat megdöntése és legalább az ország északi részének uralmuk alá vonása. Persze, ehhez Yoweri Museveni elnöknek és hadseregének is lesz egy-két szava, jelzésértékű lehet, nemrégiben erős katonai mozgást hajtott végre az ugandai hadsereg Uganda északi, Szudánnal határos részein. Egyébként a Reuters szerint az elmúlt hónapban több tucatnyi szállítmány fegyver érkezett az LRA szudáni táboraiba Csádból, mert mint ismert, az ottani lázadók és az LRA eléggé szoros kapcsolatot épített ki az évek során. Ez egyébként továbbra is jelzi azt, hogy Szudán déli része tulajdonképpen a senki földje, a kormányzat képtelen bármiféle ellenőrzést végrehajtani itt.

Még talán én is írtam anno itt róla, hogy Ugandában van remény a békére, hiszen április elején az LRA legfelsőbb vezetői, Joseph Konyt kivéve, 2 éves tárgyalási procedúra után jelezték, hogy hajlandóak aláírni az ENSZ és a nyugati kormányok által is támogatott békét, de a napokban a sokak által elvetemült őrültnek tartott Kony bejelentette, hogy az LRA elutasítja a békeszerződés aláírását, mert véleménye szerint az egyáltalán nem tükrözi a lázadók céljait. Válaszul erre, az ugandai katonai vezetés, karöltve a kongói és a szudáni regionális hadsereg vezetőivel, bejelentette, hogy a napokban teljeskörű, átfogó támadást fog indítani a lázadók ellen, céljuk pedig egyértelműen Joseph Kony elfogása, hiszen az már látható mindenki számára, hogy ő az igazi akadálya a békefolyamatnak. Az ugandai vezetés azt is megengedte a kongói katonaságnak, hogy az LRA katonáit ugandai területen is üldözhesse, ha azok esetleg átmenekülnének a határon. Ezt a katonai akciót egyébként teljes mértékben támogatja Uganda északi részének lakossága (a kelet-kongóiak pedig szinte már minden olyan akciónak örülnek, amelyik nem ellenük irányul).

Az viszont biztos, hogy amennyiben sor kerül egy komolyabb összecsapásra az LRA és a kormányzat között, akkor az a több éves békefolyamat összeomlását és a polgárháború kiújulását hozza magával (bár szerintem a jelenlegi helyzet is ezt jelenti). Ami figyelemre méltó kell, hogy legyen, az az, hogy láthatóan az ugandai nemzet belső háborúja mára már regionális szintűvé vált, hiszen az LRA legalább még három másik ország területén is működik, sőt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló háborúnak is aktív részesévé vált. Joseph Kony egyébként az egyik leghírhedtebb, még szabadlábon lévő lázadó vezér, a Hágai Nemzetközi Bíróság már évek óta körözteti háborús és emberiség elleni bűntettek miatt, neve szinte összefonódott a gyermekkatonák fogalmával. Jelenleg Kony Kongóban bujkál, és hiába a kongói kormányzat eddigi erőfeszítései, eddig képtelenek voltak elfogni.

Az LRA részéről eddig egy ember kommentálta a helyzetet, múlt héten James Obita a lázadók vezető tárgyalója azt mondta a BBC-nek, hogy hallgatólag megegyezés van arról, hogy egyik fél sem támadja a másikat, és ő nem tud ennek megváltozásáról. A helyzet tehát feszült, a békének valószínűleg lőttek, és az eddigi szenvedések tovább fognak folytatódni, és mindez igazából csak egy ember: Joseph Kony miatt. Neki meg ugyebár nem érdeke a béke.

Hozzászólások:

4 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Uganda: a békének lőttek”

  1. bloodhound v2.0
    június 30th, 2008 @ 10:14

    azt kell mondjam, hogy a cikk elolvasása után nem érzek semmit sem, csak “fásult közönyt” (nem ez a helyes kifejezés, de az most az istennek se jut eszembe), és ez a legelborzasztóbb… :( úgyis mindenki szarik bele az egészbe, úgyhogy biztosan elkezdik büntetlenül gyikolászni megint az embereket arrafelé, és újra százezrek fognak szenvedni, néhány száz féreg miatt.

  2. Khm
    július 22nd, 2008 @ 23:58

    Khm, tudom, nem kifejezetten ez a blog profilja, de néha lehetne egy kis aktuál-magyaros megközelítést is vinni egy-egy cikkbe. Konkrétan olyan, mainstream és nem mainstream témákra gondolok, mint pl. a Tvrtko-féle Németh-gyerekek hazamenekítése vagy Schumiczky Lilla ugandai misszója (nem bulváros ismertetésben). Persze ez több utánajárást igényel, mint egy-egy angol nyelvű cikk lefordítása, de talán a látogatottságot is feldobná…

  3. Amanita
    július 26th, 2008 @ 17:33

    Van egy írás ami idevágó. Nem feltétlenül értek vele egyet, de ez is egy álláspont. Egy megoldáskeresés végeredménye. Hideg logika, bár a szenvedés megszüntetése a mozgatórugója (látszólag legalábbis):

    w.blog.hu/2007/02/27/a_modest_proposal

  4. Emma Nkubito
    november 13th, 2008 @ 15:54

    Ez a cikk nem más mint a rideg valóság,ami Afrikába, Ugandában van.
    Az Afrikai fejlődő országokban élők midennap megküzdenek az éséggel,a járványokkal és béke érzését sem ismerik. De mindez senkit sem érdekel,mert nem befolyásos gazdag emrek, csakegyszerű feketék,vagy ahogy fehérek mondanák négerek.
    Pedig ezek az emberek megérdemelnék a figyelmet,a segítséget hisz megélik földipoklot!

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék