Mauritius: Turistáknak szuper, de itt dolgozni?

Közzététel ideje | június 1, 2008 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

Mauritius. Azon kevés országok egyike Afrikában, amely a nemzetközi szervezetek különböző felmérései és értékelései szerint a leginkább fejlettebbek és demokratikusabbak egyike. Emellett a nyugati közvélemény is ezt az országot tartja Afrikában az egyik legbékésebbnek és leginkább élhetőnek. Annak ellenére van ez így, hogy egy rendkívül differenciált és összetett társadalmú és kultúrájú országról beszélünk, amelynek lakosai között egyaránt találunk európai, kínai, indiai és afrikai származású embereket is. De ennek a szigetországnak is van egy titkos, "sötét" titka, ez pedig nem más, mint a nagyszámú vendégmunkás réteg helyzete. A kilencvenes évek kezdetétől fogva nagy számban érkeztek a szigetre külföldi munkások, akik főleg az építőiparban (itt indiai dominancia érvényesül), a textiliparban (kínai munkások főleg) és a kikötőkkel kapcsolatos munkákban (ezeket főleg tajvaniak végzik) dolgoznak. Mauritiusnak egyébként semmiféle konkrét szabályozása nincs a külföldiek munkavállalását illetően, így nem csoda, hogy manapság is nagy számban érkeznek a boldogulást kereső (főleg ázsiai) munkavállalók az országba.

Annak ellenére teszik ezt, hogy az elmúlt években eléggé elmérgesedett a helyzet a helyi kormányzat és a külföldi munkavállalók közössésgei között. Mint ismert, a vendégmunkások főleg az exportot bonyolító ipari parkokban látnak el feladatokat, ahol az összes, ilyen parkban működő nagyjából 400 vállalkozás közel 35 ezer külföldit foglalkoztat, akik számukból is adódóan tehát szerves részét képezik a mauritiusi gazdaságnak.
Kezdetben ideiglenes jelleggel foglalkoztatták ezeket a munkásokat, de az évek múlásával mára már tényleg létfontosságú szerepet töltenek be a külföldi munkások a gazdaságban. A helyi hatóságok már sokszor hangoztatták a fenti mondatokat, viszont a munkások nem igazán érezhettek eddig ebből semmit. Legalábbis erre utalnak a folyamatos jelleggel történő tiltakozások és a panaszkodó levelek sokasága. A külföldi munkások több ízben gyültek össze a mauritiusi munkaügyi és ipari minisztérium előtt, hogy ott tüntessenek az alacsony bérek és a rendkívül embertelen lakhatási és munkakörülmények miatt.

Az elmúlt években rengeteg hasonló jellegű megmozdulás történt, de ezekre igazából annyi válaszlépés történt csak, hogy a megmozdulások feltételezett szervezőit és vezetőit deportálták az országból. A cégek partnerek a hatóságokkal a munkások állítólagos elnyomásában, hiszen tavaly ősszel egy nagy textilgyárból 177 munkást küldtek haza azért, mert azok panaszt emeltek az ivóvízhiány, a rendkívül rossz szállás miatt. 2006-ban ennél durvább események is történtek, akkor kínai és indiai dolgozók szakszervezetalapítási törekvésük meggátolása miatt tüntetni kezdtek, amely megmozdulást véres erőszakkal vertek le a helyi rendőrök. Erről nem igazán hallani Magyarországon, a hófehér homokos part és a csodás panoráma nem férne össze tüntető indiai munkásokról készített felvételekkel.

Hogy pontosan mik is ezek a rossz körülmények, amelyek miatt a munkások általában panaszkodnak? A vendésgmunkások a gyárakban a többi dolgozótól elkülönítve dolgoznak, sokszor 12-14 órát egy nap (a hivatalos szabályok szerint egy munkahét 45 órás, plusz 10 órányi túlóra lehetőséggel), szállásaik nyomortanyákra emléskeztetnek, ahol egy-egy szobában 10-12 ember alszik matracokon és átlagosan hat ilyen szobára jut egy vécé és zuhanyzó. Arról ne beszéljünk, hogy egy indiai vagy kínai munkás feleannyit kap ugyanazért a munkáért, mint mauritiusi társa, hiszen még így is jóval több pénzt tehet zsebre, mint hazájában. A helyi hatóságok úgy védekeznek, hogy a szerződésekben, amelyeket aláíratnak a munkavállalókkal saját hazáikban, ezek a passzusok benne foglaltatnak, így ezek az emberek tisztában vannak vele, mi vár rájuk. Egy hónappal ezelőtt a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) erősen kritizálta a mauritiusi vezetét, mert véleményük szerint a hatóságok a Nemzetközi Munkavállalók Szervezete alapszabályzatának 8 legfontosabb pontját folyamatos jelleggel megsértik.

Szakszervezetet amúgy is szinte lehetetlen lenne szervezni, hiszen a késviselők nem mehetnek be a gyárak területére, ahol sok esetben a vendégmunkások szállásai is találhatók (így tulajdonképpen olyanok, mintha túszok lennének), ráadásul az esetek nagy részében a külföldi munkások csak a saját nyelvüket beszélik.
A bérekről egy keveset: az export ipari parkokban a statisztikák szerint egy munkás maximum 20 ezer forintnak megfelelő alapbérben részesül, amiből lehetetlenség megélni, ezért a dolgozók kénytelenek minél több túlórát végezni, hogy egyáltalán életben maradhassanak. Ezzel szemben, a hatóságok szerint, a bentlakó vendésgmunkásoknak nem is kell fizetniük a szállásért és az alapvető szolgáltatásokért (mint víz, szennyvíz, áram), így bőven van mit hazaküldeniük hazájukban maradt szeretteiknek. A Mauritiusi Export Szövetség nemrégi jelentése szerint, a vendégmunkások nincsenek tiltva attól, hogy csatlakozzanak a szakszervezetekhez és egyáltalán nem kapnak kevesebb bért, mint mauritiusi honfitársaik.

Bár ez a tagadás értelmetlen, mert szinte az összes, vendégmunkásokat nagy számban foglalkoztató országban létezik ez a fajta bérfeszültség, hiába tagadják a vezetők.
Eme cikkel nem azt szerettem volna felnagyítani a problémát, hiszen ezek a gondok nem mérhetők egy Csád, vagy egy Mali problémáihoz, meg aztán a vendégmunkásság helyzete sehol sem túlságosan jó, de azért jó ha tudjuk, létezik ilyen oldala is a magyar médiában "Éden szigetnek" nevezett Mauritiuson.

Hozzászólások: