Dél-Afrikai Köztársaság: növekvő idegengyűlölet
Közzététel ideje | május 17, 2008 | 9 hozzászólás | GaceTillerro
Újabb szomorú jelenség ütötte fel a fejét a sokáig az afrikai kontinens mintaországának számító Dél-Afrikai Köztársaságban, ahogy a mostanában zajló események egyértelműen bizonyítják, a xenofóbia kezd tragikus méreteket ölteni. Ez a kifejezés az idegengyűlölet, az idegenekkel szembeni ellenérzések gyűjtőneve, amely enyhébb formájában bizalmatlanságot, idegenkedést, súlyosabb formájában már az idegen elüldözésére irányuló tetteket is jelent.
Már a kilencvenes évek elejétől kezdve megfigyelhető volt az idegenek (külföldiek, bevándorlók) iránti ellenszenv az országban, amely olykor-olykor brutális tragédiákba (lásd az 1995-ös véres események) csapott át. A kormányzat propagandája is erősítette azt, a szegény rétegek körében divatos eszmét, mely szerint a szegénység és a bűnözés növekedése nagyrészt a bevándorlóknak és a menekülteknek köszönhető. Burundiak, malawiak, mozambikiak és még jópár más nemzet polgárai közül estek áldozatul emberek az idegenek elleni elharapódzó gyűlöletnek. Volt akit a rendőri őrizetben vertek halálra, máig ismeretlen elkövetők! Tehát a xenofóbia eddig is eléggé jelen volt a dél-afrikai mindennapokban, de az utóbbi időszakban egyre súlyosabbá, már-már tarthatatlanná vált a helyzet.
Az agressziónak főleg Johannesburg a központja, amely mára szinte teljes egészében egy hatalmas és életveszélyes nyomornegyeddé vált, ahol éjszaka tényleg nem tanácsos kimerészkedni az utcákra. Az elmúlt hetekben szinte mindennap brutális támadások érték a johannesburgi külvárosokban élő külföldieket, legalább öt bevándorlót halálra vertek és több tucat embert sebeztek meg súlyosan a főként szegény fiatalokból álló bandák. Volt olyan éjszaka, amikor több mint ezer ember keresett menedéket a rendőrörsökön, amely az egyetlen biztonságos hely a döbbenetes mértékű erőszak közepette. A feldühödött dél-afrikaiak megrohanták a külföldiek házait és szó nélkül bántalmazni kezdték az útjukba kerülő otthoniakat. Sokan, akik elmenekültek az agresszió elől, azt jelentették, hogy házaikat kifosztották, sőt néhol fel is gyújtották.

Egyes források szerint az erőszak azután lángolt fel igazán, hogy a zimbabwei menekültek egyesülete gyűlést tartott az Alexandra névre hallgató negyedben, ahol a szociális problémáik megoldásáról tanácskoztak. Már a gyűlés idejére több száz dél-afrikai fiatal gyűlt össze, akik kezdetben még csak jelszavakat kiabáltak, de órákkal később már sokkal brutálisabb tettekre szánták el magukat és az indulatok azóta sem hagytak alább. A helyi bevándorló közösségek vezetői szerint a támadások hátterében az áll, hogy a munkanélküli, szegény helyi fiatalok minden problémájukért a külföldieket hibáztatják, szerintük ugyanis a főleg Zimbabwéből, Mozambikból és Malawiból érkezett bevándorlók elveszik előlük a munkalehetőségeket (sokszor alacsonyabb bérigényük miatt), és ezáltal a megélhetést.
Jody Kollapen szerint, aki a Dél-Afrikai Emberi Jogi Tanács vezetője, a jelenleg csak Johannesburg néhány városrészére kiterjedő erőszakhullám heteken belül eszkalálódhat szélesebb szintekre is, sőt más városokban is felütheti a fejét a súlyos xenofóbia. A tanács meglátása szerint egyértelmű összefüggés mutatható ki az erőszakos támadások és a szegénység között, hiszen jelenleg azokban a városrészekben a legsúlyosabb a helyzet, ahol a lakosság nagy része kénytelen a legalapvetőbb szolgáltatásokat, sok esetben a napi rendszeres étkezést is nélkülözni. Mondhatjuk azt is, hogy a szegények egy olyan célcsoportot kerestek frusztráltságuk, dühük levezetésére, amely elég könnyű célpontnak ígérkezett (a szegénység és a xenofóbia egyébként nem minden esetben jár együtt: lásd Svájc, vagy Oroszország példája).
A leginkább érintett bevándorló közösség egyébként a zimbabwei, ez főleg számukból fakad, hiszen közel három millió polgár menekült Zimbabwéből Dél-Afrikába Mugabe uralma és az ezzel járó munkanélküliség, szegénység, erőszak elől, nagy részük illegálisan. Ebből fakadóan a jelenlegi helyzet súlyát egyébként nem is lehet igazán felmérni, hiszen azok akiknek nincsenek papírjaik, nem valószínű, hogy egy rendőrörsre fognak menekülni, ráadásul a nemrégiben megalkotott, az illegális bevándorlás visszaszorítására irányuló törvény miatt a kórházakhoz sem fordulhatnak, ha esetleg bajba kerülnének. A kormány leszögezte ugyan, hogy a támadások áldozatait nem fogják deportálni akkor sem, ha illegálisan tartózkodnak az országban, a legtöbb bevándorló mégsem mer a rendőrségre menekülni a támadások elől. Persze azok sem járnak túl jól, akik mégis bemenekülnek a hatóság épületébe, hiszen ott nem igazán vannak felkészülve több száz ember ellátására.
Ami jó hír, hogy a helyi Vöröskereszt, az Orvosok határok nélkül és egyéb karitatív szervezetek egyből a bajba kerültek segítségére siettek, takarókkal, élelmiszerrel és gyógyszerrel. Johannesburg vezetése egyébként a jövő hétre különböző találkozókat szervezett helyi közösségek és a bevándorlók szervezetei között, felszólított mindenkit, hogy tartózkodjon a külföldiek elleni agresszív cselekményektől továbbá több rendőrt vezényelt a leginkább érintett városrészekbe. De sajnos az már most látható, hogy az elmenekült bevándorlók nagy része nem mer visszatérni majd eredeti lakóhelyére, és ez azt is jelenti, hogy a támadások elérték céljukat. Vagy mégsem? A következő hetek fogják csak megmutatni, hogy a helyzet komolyodni fog-e vagy a kormányzat megfelelő intézkedéseivel sikerrel tartja-e kordában az indulatokat.
Hozzászólások:
9 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Dél-Afrikai Köztársaság: növekvő idegengyűlölet”
Szólj hozzá!
május 19th, 2008 @ 09:35
Pontatlan a megfogalmazás.
A xenofóbia az az idegenekkel szembeni oknélküli ellenszenv.
Van azonban olyan is, hogy xenorealizmus, amely elutasítás már tényeken, tapasztalatokon nyugszik. Utóbbi létezését szokás tagadni és ördögtől valónak bélyegezni politikailag korrekt világunkban.
Identitásválságban leledző társadalmunk pedig a xenopreferenciát kanonizálja, ami a megalapozatlan elfogadás állapota. Egyszerűbben: Az idegen szép avagy Te is Más vagy, Te sem vagy más broáf.
május 20th, 2008 @ 10:11
Olvastam már több cikket én is a dél-afrikai állapotokról, ezek után csak egy hipotetikus kérdésem lenne: mi lesz itt 2010-ben, amikor (elméletileg) a foci vb-nek ad helyszínt az ország?
május 20th, 2008 @ 10:55
a bevándorlókkal van bajuk, nem a turistákkal. sztem.
május 22nd, 2008 @ 12:13
jé, kapott index-cikket is: index.hu/politika/kulfold/joh9964/
május 25th, 2008 @ 12:17
Tisztelt Cikkiró! Véleményem szerint, az itteni helyzet, és általában Afrika objektiv megitélsét a cikkében leirtak nem sokat segitik. Meg tudná magyarázni mire alapozza az alábbi dühitően dilettáns mondatát?
“…Johannesburg.., amely mára szinte teljes egészében egy hatalmas és életveszélyes nyomornegyeddé vált, ahol éjszaka tényleg nem tanácsos kimerészkedni az utcákra.” Tisztelettel:
Bordy Emese (dél-afrikai lakos)
május 25th, 2008 @ 12:19
Tisztelt Cikkiró! Véleményem szerint, az itteni helyzet, és általában Afrika objektiv megitélsét a cikkében leirtak nem sokat segitik. Meg tudná magyarázni mire alapozza az alábbi dühitően dilettáns mondatát?
“…Johannesburg.., amely mára szinte teljes egészében egy hatalmas és életveszélyes nyomornegyeddé vált, ahol éjszaka tényleg nem tanácsos kimerészkedni az utcákra.” Tisztelettel:
Bordy Emese (dél-afrikai lakos)
május 25th, 2008 @ 16:53
Én ugyan Johannesburgban egy percet sem laktam, de a kedves Bordy Emese hallott már a “gated community”-kről, amik jellegzetes dél-afrikai képződmények? Tán csak nem ilyenben lakik?
május 25th, 2008 @ 16:57
Kedves Emese!
Szerintem nézd meg az alábbi három videót (vagy a youtube oldalán fellelhető hasonló, sőt durvább sok ezer videót) és utána elmélkedj. Nem fogok szép propagandákat írni, mert egyesek azt szeretnék.
youtube.com/watch?v=21gcRTOBN20
youtube.com/watch?v=jRBQLQX6oIE
youtube.com/watch?v=O4rcA6ziy9k
Részemről ennyi.
július 20th, 2009 @ 03:24
Kissé rendhagyó témát választottunk mára, okkal. „Historia est magistra vitæ” (Cicero). Dél-Afrika valódi történetét mindannyiunknak ismernie kell, hogy nota bene, láthassuk mit művelhet egy gyönyörű országgal egy sátáni eszme, amely mint egy vírus E…