Dzsibuti: a “nagyok” jövőjének mintája kicsiben
Közzététel ideje | április 26, 2008 | 13 hozzászólás | GaceTillerro
Az afrikai kontinens egyik legkeletibb országának számító Dzsibutiról tulajdonképpen el lehet mondani azt, hogy szinte semmivel nem rendelkezik stratégiai elhelyezkedésén kívül és így ahogy szinte minden mást, az összes élelmiszert is úgy kell külföldről importálnia, tehát az itteni árak erősen ki vannak téve a világpiaci hatásoknak. Azt pedig már elégszer hallottuk az elmúlt hetekben, hogy az élelmiszerárak döbbenetes mértékű emelkedésen mentek át világszerte és ez a tendencia a jövőben csak folytatódni fog. Az okok elemzésébe ne menjünk bele (bár elég egyértelműek), de az látható volt, hogy ez a növekedés sok esetben véres zavargásokba torkollott szerte a világon.
Dzsibutiban a jelentős külföldi katonai jelenlét miatt hasonló brutális konfliktusra nagyon nem lehet számítani, de már most is jelentős a felháborodás az egyre emelkedő árak miatt. Ráadásul azt a kevés földet, amelyet képesek itt művelni, az idei évben kitört döbbenetes erejű szárazság szinte teljesen kiszárította, így az ország alig félmilliós lakossága 100%-ban a külföldi importra szorul. A kormány nemrégiben intézkedéseket foganatosított, hogy megpróbálja megakadályozni a küszöbön lévő éhínséget és zavargásokat, kérdés, milyen sikerrel. A rendeletcsomag között főleg az árak állami befagyasztására, az élelmiszerbeszerzések diverzifikációjára, valamint a mezőgazdasági szektor erőteljes pénzügyi finanszírozására vonatkozó intézkedések szerepelnek, utóbbi esetében az öntözőrendszerek kiépítése jelenti a legfontosabb tervet. Hangsúlyozni kell, hogy mindeddig csak a tervek készültek el, néhány apróbb lépéstől eltekintve még nem igazán történt semmi érdemleges.

Pedig a kormányzat már most nagy élelmiszersegélyeket ígért azoknak, akiket a szárazság súlyosan érint, de amire úgy tűnik, még nincs fedezet. A fentebb említett rendeletek meghozására azért volt szükség mert márciusi felmérések rámutattak, hogy az elmaradt esőknek, a globális felmelegedésnek is tulajdonítható, átlagosnál nagyobb meleg miatt valamint az árak és az infláció hatásának következtében nyárra súlyos éhínség várható Dzsibutiban. A konkrét számadatok szerint a városokban, ahol a lakosság legnagyobb része él, a szegények (és ők vannak nagy számban) napi mininum élelmiszerszükségletük mindössze 68%-át képesek megvásárolni, köszönhetően a magas inflációnak és az árak növekedésének.
Szakértők szerint ha az átlagnál nagyobb mennyiségű eső esik májusban, akkor van remény arra, hogy a termés egy része megmenthető legyen, ami esetén van remény arra, hogy a krízis nem lesz olyan nagy mértékű, bár figyelembevéve az élelmiszerimport arányát a fogyasztói kosarakban, ez nem igazán fog számítani. Még februárban a dzsibuti kormány felkérte az ENSZ élelmezésügyi szervezetét a WFP-t, hogy 6 hónapon át biztosítson élelmet 52000 rendkívül rászoruló embernek, de ezt a szervezet eddig nem volt képes teljesíteni, ugyanis a projekt kasszájából mintegy 3 millió dollár hiányzik, és ennek biztosítására nem igazán tülekednek más országok. Sötét a jövő, nagyon minimális fény látható csak az alagút végén.
Hozzászólások:
13 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Dzsibuti: a “nagyok” jövőjének mintája kicsiben”
Szólj hozzá!
április 26th, 2008 @ 08:43
Csak arra kell vigyázni, hogy jól védjük Európa déli határait, a többit meg elvégzi Földanya…
április 26th, 2008 @ 09:03
remélem hamarosan téged is elintéz a földanya.
április 26th, 2008 @ 09:14
A fiatal lányokat át kell dobni Európába, hogy prostiként pénzt keressenek, aztán a hazautalásokból megél majd az ország.
április 26th, 2008 @ 09:15
Nemrég jártam Dzsibutiban és az árak tényleg megdöbbentőek. Tegyük hozzá, hogy Dzibuti sosem volt egy ország, csak egy darab sivatag ahova a Franciák építettek egy kikötőt. Az ország is francia gyarmat volt még nem is olyan régen. Szóval nem csoda, ha a Franciák hozták magukkal a kultórájukat és az európai árakat is…
április 26th, 2008 @ 09:35
Afrika büszke népei kivívták szabadságukat. Onnantól kezdve közünk nincs ahhoz ami ott folyik.
április 26th, 2008 @ 19:46
Ez max. akkor lenne így, ha megfizetnék a gyarmattartók az okozott károkat. Amennyi vagyont elraboltak Afrikából, + még amennyi kártérítés járna a megölt, elhurcolt, tönkretett emberekért, azt az egész EU nem tudná megfizetni, csak sok-sok évi részletben…
április 26th, 2008 @ 21:46
Akkor viszont nyugodtan számítsd le a tartozás összegéből azokat a dolgokat amik európai segítség nélkül máig sem lennének ott… ( infrastruktúra, amennyi megmaradt belőle )
Soha nem értettem ezt a gyarmattartók bűne szöveget. Tény hogy nem lehet pozitívan megítélni a tevékenységüket, de egyértelműen negatívan sem.
Ami meg az elrabolt nyersanyagokat illeti, mit kezdtek volna azzal az afrikaiak akkoriban?!?!? Sok helyen épphogy elérték az ókor egyes népeinek fejlettségét, biztos kellett nekik a bauxit meg a vasérc…
április 27th, 2008 @ 00:00
Az arabok félelmetes vagyont halmoztak fel az olajból. Ők ugyan szintén nem tudták volna kitermelni, de ahhoz nem voltak elég gyengék, hogy elrabolják tőlük. Ezért kénytelenek voltak megegyezni velük az európaiak/amerikaiak. Ugyanez járt volna az afrikaiaknak is.
Levonás után is bőven volna mit fizetni, abban biztos vagyok, bár persze konkrét számításokat nem tudok végezni. De gondolj csak a több tízmillió megölt, elhurcolt, illetve szolgasorba taszított emberre. Ezt már nem lehet jóvátenni sehogy, az elrabolt vagyon értéke csak hab a tortán.
április 27th, 2008 @ 08:52
Lényeg a lényeg: megoldásként marad az etnomazochizmus.
Apropó, szolgasorban meghurcoltak. Van két nép, akik masszívan részt vettek a feketék adásvételében, mégsem emlegetik őket nagyon. Lehet tippelni!
április 28th, 2008 @ 20:33
Az egyik tipp az arabok lennének.
bm613:
Az araboktól éppen most veszik el az olajukat, igazából soha nem voltak elég erősek hogy megvédjék magukat az európaiaktól / amerikaiaktól, csak amikor a térségben olajat találtak, addigra ott volt a szovjetúnió mint ellensúly. Most meg az oroszország + kína duo.
április 29th, 2008 @ 07:21
Az olajért fizetnek, nem is keveset. Ez miért elvétel?
szeptember 10th, 2008 @ 16:13
Segítség kéne egy afrikai nőnek. Ha ugy gondolod tudnál segíteni írj az e-mail címemre és leírom a részleteket.
Angolul kéne tudni. Nem adományt szeretne kérni, másról van szó!
sillus@citromail.hu
február 22nd, 2010 @ 12:26
Az arabok törzsi (családi) kötelékben élnek, és így a családfő (az emír) leosztja a lóvét. Az afrikaiak is megkapják, de ott ellopják az uccsó kanyiig. Különben az arabok is a rabszolgakereskedelmen gazdagodtak meg.