Diktátorok Afrikában – 1. rész
Közzététel ideje | április 19, 2008 | 35 hozzászólás | GaceTillerro
Nemrégiben – szokásos kutatásaim során – kellett rádöbbennem arra, hogy azzal mindenki tisztában van nagyjából, hogy Afrikában brutális államférfiak, diktátorok éltek-élnek, uralkodtak-uralkodnak, de amikor a konkrétumokra került a sor, kiderült, hogy nagyon kevesen tudnak 2-3 személynél többet megnevezni. Ez adta az ötletet, hogy indítok egy sorozatot a blog keretein belül, Afrika modernkori történelmének meghatározó személyiségeiről. Kezdetben csak hírhedt diktátorokat, államférfiakat mutatok be, de a későbbiekben zenészek, filmesek és a békéért küzdő aktivisták is sorra fognak kerülni. A rövid életrajznak is beillő írásokban szereplő adatok sok helyen könnyedén fellelhetők a neten, de ennek ellenére úgy gondolom, hasznos lesz eme kis sorozat. Az első bemutatásra kerülő személy: Idi Amin. Idi Amin az a diktátor, akiről nagyjából mindenki tud mondani egy-két mondatot, ha nem is történelmi ismereteire hagyatkozva, de már csak azért is, mert moziba járó ember. A legújabb, róla szóló alkotás, a 2006-os Skócia utolsó királya című film több díjat is nyert Amin ugandai rémuralmának bemutatásáért. A mindössze 8 évig hatalmon lévő Idi Amin Uganda történelmének legkegyetlenebb és legbrutálisabb elnöke volt, aki uralkodása alatt hozzávetőleg 300-400 ezer embert végeztetett ki, kizárólag azok származása miatt (főleg a Lango és az Acholi etnikai csoportokról van szó, közéjük tartozott az Amin által puccsal megbuktatott Milton Obote). Amin nagyjából az 1920-as évek közepén születhetett (pontos adat nem ismert) Kampalában, és már fiatal korában katonai pályára lépett, ahol rendkívül gyorsan jutott előre a ranglétrán. Rengeteg véres katonai küldetésben vett részt, míg a 60-as évek elejére el nem jutott arra a szintre, hogy már Uganda első elnökével, Milton Obotéval is szoros kapcsolatba került. Ennek a kapcsolatnak az eredményeként Obote 1966-ban az ugandai haderő teljhatalmú vezetőjévé nevezte ki Amint, ami Uganda történelmének egyik legrosszabb döntése volt. Amin ugyanis 1971-ben aztán elárulta felkarolóját, és katonai puccsal átvette az uralmat az országban, majd azonnal neki is látott a "tisztogatásnak". Szinte mindenkit, aki nem az általa favorizált etnikai csoportokba tartozott (pl. a fentebb említett Acholi csoport, az ázsiai származásúak, a fehérek) elüldözött, kivégeztetett, börtönbe záratott, és rendkívül durva kínzásoknak vetette őket alá. 1976-ban Amin az Életek Urának deklarálta önmagát, és egy sor olyan intézkedést vezetett be, ami döbbenetes eredményeket hozott az ország számára (például az ázsiaiak és fehérek által vezetett üzleteket, farmokat bezáratta). 1978-ban a padlón lévő gazdaság szenvedése ellenére Uganda törzsi jogokra hivatkozva egy tartomány birtoklásáért megtámadta szomszédját, Tanzániát, de ebben az akcióban már elbukott és kénytelen volt 1979-ben Szaúd-Arábiába menekülni, ahol 2003-as haláláig havi 1400 amerikai dolláros támogatásból (ezt a szaúdiak adták neki) élte gondtalan életét. Az ország gazdasága azóta sem heverte ki azt a sok száz milliós nemzetközi adósságot, amelyben Amin hagyta. Idi "Afrika Hitlere" Amin döbbenetes tevékenységének eredményei: Halottak száma: legalább 300.000 ember Elüldözöttek, elmenekültek száma: legalább 200.000 ember Megkínzottak, megalázottak, bebörtönzöttek száma: legalább 500.000 ember
Hozzászólások:
35 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Diktátorok Afrikában – 1. rész”
Szólj hozzá!
április 19th, 2008 @ 22:35
Remélem megemlíted majd Mobutu ezredest is a későbbiekben
április 19th, 2008 @ 22:36
várom többi részt is
április 19th, 2008 @ 23:04
Nem értem mi a baj Idi papával; ezek jobb számok mint amit Irakban hoztak össze a tezsvérek. Ott kb. 800k a veszteség, pármillióan menekültek külföldre és élnek menekülttáborokban. Ha viszont Idi papa csúny bácsi, akkor Gyuri bácsi még csúnyább bácsi.
április 19th, 2008 @ 23:24
És hogy ugandai box bajnok volt a diktátorkodás előtt?
április 19th, 2008 @ 23:28
Én úgy tudom ,h Szaúd Arábia végül nem engedte be, csak szeretett volna oda menekülni.(Benke József könyve legalábbis ezt írja)
Lehet hogy tévedek ,elég régen olvastam
április 19th, 2008 @ 23:36
Kedves Hozzaszolo, Irakban háború volt, míg Idi Amin “csak” uralkodott a saját országában. Alapvető különbség.
április 19th, 2008 @ 23:37
Irakban nem tudatos népirtás folyik, hanem egy háború. Látni kellene a kettő között a különbséget.
április 19th, 2008 @ 23:38
Sok különböző netes forrás egybehangzóan állítja, hogy Szaúd-Arábia fogadta be.
április 19th, 2008 @ 23:45
Ötletnek nem rossz, a megvalósítás kissé hiányos.Fontos összefüggések hada hiányzik. Egyik legfontosabb, hogy az angol haderőben szolgát, majd angliai támogatással került hatalomra. Továbbra is fenntartott kapcsolatok hatalma első éveiben az angol hadvezetéssel, többek között volt parancsnokaival. Így tehát a népe köszönetet mondhat a demokrácia hős letéteményeseinek (a britteknek) akik véletlenül sem olyan elvetemültek ,mint pl. a csúnya-csúnya nácik…
április 19th, 2008 @ 23:49
Ajánlott olvasmány:
“A világ leggonoszabb diktátorai”
Idi Amin, Mobotu, Pol Pot, Pinochet és a többi jómadár.
április 20th, 2008 @ 00:01
Háború? Ez nem háború. Ez elnyomás és katonai közigzgatás – megszállás és szükségállapot. A háború évekkel ezelőtt végetért. Egyébként ha az USA kiterjeszti a szuverenitását Irakra, akkor ott ő kormányoz. Idi Amin Ugandában, Bush Irakban. Ők is “csak” uralkodnak Irakban. Így. Ha van erkölcsi fölény az se Bush oldalán van, mert Amin legalább a saját otthonát tette tönkre nem másét. Ti Andropov et. ideológiai örökösei vagytok
április 20th, 2008 @ 00:41
Kicsit megkésve indult ez a blog, az általad is említett Utolsó skót király alatt már elég sok mindent leírtak Aminról. Viszont Obotét nem végeztette ki, sőt bukása után, 79-től még hat évig ő vezette Ugandát.
április 20th, 2008 @ 00:52
Azért arra kíváncsi volnék, hogy a szaúdiak pontosan miért is adtak neki havi 1400 dolláros apanázst. Nyilván nem emberbaráti szívességből.
április 20th, 2008 @ 02:00
Szerintem, hiányosságok ide vagy oda, a kezdeményezés nagyon jó. Ideje lenne “elfeledkezni” a komcsi-náci gyilkosságokról, és észrevenni, hogy amikről oly szívesen megemlékezgetünk, azok épp újrajátszódnak, a szemünk előtt.
Egy USA-beli zsidó hitközösség pl.: ezt belátta, és ahelyett, hogy minden pénzt megemlékezésre, múzeumokra stb. költenének, inkább az afrikai tömegmészárlásokra próbálják felhívni a figyelmet. (Persze a megemlékezések is szükségesek)
április 20th, 2008 @ 02:46
Ez az amerikai sidó hitközösség először Izraelben sepregessen, szerintem. Ha majd ott béke lesz, és vallásszabadság, diszkriminációmentesség, lehet továbblépni.
április 20th, 2008 @ 03:57
hehe, ez kurva fontos blog… Ki nem szarja le a bantu dögevőket? Tarzan vazirijei úgyis legyaknak mindenkit. De most komolyan: ki a gecit érdekel ezzz????
április 20th, 2008 @ 06:52
ad 1.
Amin jó ember volt, mert nem válogatás nélkül gyilkolt hanem etnikai alapon.
Pl. itt is simán ki kellene irtani a cigányokat, sokkal jobb lenne.
ad 2.
Ha én nigger lennék irtanám a fehéreket.
Tulképp a fehéreknek köszönhető minden rossz ami ott van…na meg a nigger mentalitásnak is, de az magánügy.Viszont a rabszolgaság, gyarmatosítás, az afrikai országokkizsákmányolása már nem az.
Minden baj abból származik ha az emberfajok keverednek.
Európai maradjon európában, az ázsiai ázsiában, az afrikai afrikában.
A bevándorlókat irtani kell!
április 20th, 2008 @ 08:00
Az elképzelés nagyon jó. Hiánypótló munka lenne a maga nemében. A kivitelezés azonban tényleg spártai egy kicsikét, ha be akarod mutatni az afrikai diktátorokat, akkor ennél lényegesebb több és mélyebb információ kellene. ajánlon figyelmedbe pl. a lemil.blog.hu-t. Nézd meg, olvass egy-két cikket, és megérted mire gondolok.
Amúgy sok sikert kívánok neked, kitartást és ne zavartasd magad a sok idiótától…
április 20th, 2008 @ 08:01
Akkor gondolom nem bánnád ha találván benned esetleg sváb vagy szláv vért, pár mélymagyar téged is kiirtana
április 20th, 2008 @ 08:29
Szerintem túl optimista vagy. Persze lehet, hogy kizárólag magas (és idősebb) értelmiségi körökben forogsz, de az a tapasztalatom, hogy a mai fiatal generáció, legyen bár értelmiségi, alapvető ismeretekkel nem rendelkezik, a nemzetközi politika/kapcsolatok terén (egyébként egyéb területeken sem: nem a hővezetési egyenlet analitikus megoldására gondolok, hanem olyan ismeretekre, amikre napi félórás újságolvasással szert lehet tenni). Gyakran már az agrárminiszter vagy külügyminiszter (vagy egyéb közhivatalt viselő, de kevésbé szem előtt lévő emberek) megnevezése is gondot okoz (múltkor tájékozottnak hitt ismerősöm próbált meggyőzni, hogy Veres János szdsz-es). Afrikai politikusok/diktátorok közül jobb esetben talán Mugabét tudják említeni aktualitása kapcsán, de még inkább őt sem.
április 20th, 2008 @ 09:00
Ezek az afrikai “vezetők” a nagy antikolonista harc végtermékei,a 2. vh után az addigi gyarmattartó hatalmak – brittek, franciák – meggyengültek, a különböző “felszabaditási” mozgalmak nyertek teret, legtöbbször SZU segitséggel. A gyarmatositók kivonultak, se erejük, se pénzük nem volt a területet megtartani, valamint kénytelenek voltak kolonista politikájukon is változtatni, nem utolsó sorban ahazai közvélemény sem rajongott egy véres vh. után gyarmati háborúkért, jött a nagy demokrácia, amivel ezek az országok nem tudtak mit kezdeni, ekkor jöttek diktátorok.
“Csöves” országokban azért lehettek, mert senkit nem érdekelt, egyék meg amit főztek, ha ez kellett nekik, az ásvány és egyéb kincsekben ellátott helyeken meg azért, mert az üzleti partnerek engedték őket, mégiscsak jobb egy olyan berendezkedés, ahol nincsenek választások, megvehető minden, azaz kézben tartható a hatalom, még követve is.
Kongó a legjobb példa, gyémántban és egyéb ércekben gazdag ország, Lumumba nevű pasas valami szocialista diktatúrát álmodott moszkvai segitséggel, gyorsan le is lőtték, mikor ez sem volt elég létrehozták Katanga nevű tartományt (országot) Csombe nevű fickó “vezetésével”, akivel megbeszélték, hogy ő lesz a jó fiú, csak a gyémánt kitermelés maradjon úgy, ahogy volt.
április 20th, 2008 @ 09:51
Ubate Voktor
április 20th, 2008 @ 10:13
pléhsuszter: feltételezhetően GaceTillerro-t, azért ír róla. Meg az olvasók is főként érdeklődésből jönnek ide. Ha téged nem izgat, nem kötelező olvasni.
Valaki: “emberfajok” utoljára akkor léteztek, amikor még élt az utolsó neandervölgyi. Bár a hozzád hasonlóknak én szívesen definiálnék külön fajt, a fogalom definíciója ezt az elkülönülést sajnos nem engedi.
április 20th, 2008 @ 11:43
Hozzaszolo 2008.04.20. 00:01:40
Már megbocsáss, de a legtöbb halálért felelős polgárháborús vérengzésekben (Petraeus-féle újbeszélben: “ethnosectarian competition”) nem amerikai katonák vesznek részt. A Bush-kormányzat és a háború felelőtlen, hazug és erkölcstelen; de azért az afrikai diktátorokkal párhuzamba állítani túlzás.
Mondjuk nagyrészt a polgárháborús feszültség is a nyugati civilizáció bűne, Iraknak a mai formájában nem is szabadna léteznie; fércország.
április 20th, 2008 @ 13:06
Azoknak, akik szerint ez egy rövid, puritán iromány: igazatok van.
De: mint burkoltan már céloztam rá a fentiekben, nem kívánok teljeskörűen minden részletbe belemászni. Aki részletes adatokra kíváncsi, annak ott a wikipedia vagy más netes lexikon. Én mindössze nagyon rövid összegzést szeretnék adni ezeknek az embereknek az életéről.
pilzt: ” Viszont Obotét nem végeztette ki..” – Nem is állítottam.
április 20th, 2008 @ 14:36
GaceTillerro · mindennapiafrika.blog.hu 2008.04.20.
Igezán nem akarok beleszólni, a te blogod, úgy csinálod ahogy tetszik, de a puritánság nem lenne jó, ha elferdítené a tényeket. Mint fennt írtam itt például kimaradt a “jóságos” Nagy-Britannia szerepe ennek a tömeggyilkosnak a jellemzéséből. És szerintem az egyik legfontosabb dolog az afrikai diktátorokkal kapcsolatban azok a rejtett támogatók akik a háttérben mögötte áltak. Enélkül ugyanis pont a lényeg sikkad el, tehát többet ártasz, mint használsz a felvilágosítással.
Még 1 dolog. Az ilyen afrika Hitlere típusú dolgokat, szerintem kerüld, mert egyrészt borzalmasan sántít (olyan, mintha Hitler az osztrákokat, meg norvégokat írtotta volna, ami meg nem igaz), másrészt komolytalan a dolog, ha belemegyünk a szokásos említsük meg mindenhol a nácikat, mint hasonlítási alapot játékba.
április 20th, 2008 @ 15:18
Muad’Dib: Hitler osztrák volt, tehát ha az osztrákokat irtja, akkor épp nem olyan lett volna, mint Idi Amin. Utóbbi ugyan ugandaiakat öletett meg, de az “ugandai” nem egy nép, és az ő áldozatai pont azok közül kerültek ki a cikk szerint, akik más törzsből származtak. Akár olyan távol is lehettek egymástól, mint a németek az “alsóbbrendű” szlávoktól vagy akár a zsidóktól. Ezen nem változtat az, hogy a gyarmatosítók a valós viszonyokra nem voltak tekintettel, és egy államba zártak egymással ellenséges viszonyban levő népeket.
ui: a felvis Muad-Dib vagy?
április 20th, 2008 @ 15:31
bm613 2008.04.20. 15:18:28
Nem az vagyok.
Akárhogy is felesleges Hitler-párhuzamokat hozni, ugyanis teljesen más viszonyok jellemezték az indítékokat és célokat. Felesleges ilyenekbe belemenni.
április 20th, 2008 @ 18:45
Az Afrika Hitlere nevet nem én találtam ki, Amin régóta ismert ezen a néven is.
április 21st, 2008 @ 01:35
“Idi Amin, Mobotu, Pol Pot, Pinochet és a többi jómadár.”
Pinochet kezéhez is sok vér tapad, de nem lehet egy lapon említeni az elsö három elmebeteg tömeggyilkossal.
április 21st, 2008 @ 15:20
Igen, ő inkább csak egy “szokványos” diktátor volt, ellentétben a többivel. Ettől még ő is megérdemelt volna legalább egy máglyahalált. Vagy többet
Kár, hogy civilizáció van, meg emberi jogok… az áldozatoknak vajon hol voltak a jogai, kérdem én a tisztelt jogvédőktől…
április 22nd, 2008 @ 12:27
Entebbe, 1976 is említésre méltó lett volna szerintem.
“puritánság”: akit érdekel, valóban olvasson tovább pl. wikipédián, jó így hogy lesz egy lista, bár én kiraknék valami gyűjtő címkét rájuk.
május 20th, 2008 @ 10:57
köszi a címkét
most vettem csak észre.
december 22nd, 2008 @ 14:13
Kedves Gacetillero:
Talán használhatók lesznek ezek a linkek a további munkához:
http://www.moreorless.au.com/killers/amin.html
africanhistory.about.com/od/biography/a/qts-Amin.htm
africanhistory.about.com/od/biographies/l/blIdiAminTime.htm
http://www.thehotspotonline.com/moviespot/holly/g/GenIdiAmin.htm
http://www.nationalmediamuseum.org.uk/FilmAndIMAX/Film_detail.asp?filmid=8165
És igen, az izraeli légierő bravúros túszszabadító akciója 1976-ban az entebbei repülőtéren föltétlenül említésre méltó. William Stevenson írt erről az akcióról egy könyvet: 90 Minutes at Entebbe.
Idi Amin Dada bukása után Líbiába, onnan Irakba menekült, végül Szaudi-Arábiában kötött ki. Milton Obote (némi interregnumot követően) 1980-ban tért vissza a hatalomba, és hivatali ideje alatt kábé pont ugyannnyi embert irtott ki, ha nem többet, mint Amin.
Az “Afrika Hitlere” megjelöléshez:
Idi Amin Dada tervei között állítólag szerepelt egy Hitler-szobor fölállítása Kampala, a főváros főterén (erről egy brit tanácsadója… hm… lebeszélte.) Mesélnek arról is, hogy Golda Meir-nek, az akkor hivatalban lévő izraeli miniszterelnöknek küldött egy táviratot azzal a szöveggel, hogy “Hitler nagy hibát követett el annak idején, mert nem irtotta ki az összes zsidót”. (Lehet, hogy nem is Golda Meir-nek, hanem az ENSZ akkori főtitkárának, Kurt Waldheimnek írta. Ennek nem tudtam utánamenni. Mindazonáltal – ha a számokat tekintjük – nem Idi Amin volt Uganda legvéresebb kezű diktátora, hanem az a Milton Obote, aki revansot vett, miután Amin elűzése után visszatért a hatalomba.
december 23rd, 2008 @ 06:36
Egyrészt: Köszi Saklovitij, a linkeket, meg a kis információkat!
Másrészt: igazából azért nem mélyedtem bele a dologba jobban (és nem is tervezem), mert az interneten sok helyen fellelhető Amin részletes életrajza és története, szóval aki konkrétabb dolgokra kíváncsi, az könnyen kutakodhat.