Rendhagyó szépségverseny Angolában
Közzététel ideje | április 2, 2008 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
2008. április 2.-án rendhagyó szépségversenyre kerül sor Angolában, annak is a fővárosában, Luandában, hiszen itt rendezik meg a Miss Aknatámadás Túlélője szépségversenyt, amely első ízben kerül megrendezésre itt, és egyáltalán, az egész világon. A versenyt az ország aknátlanításáért felelős szervezete szervezi figyelemfelkeltési céllal, másrészt azért, hogy a sok tízezer aknára lépett angolai lány közül néhány szerencsés átélhesse azt, amit egészséges társaik. A versenyen Angola 18 államából egy-egy hölgy fog résztvenni, akikben egy dolog közös: mindannyian súlyos, maradandó sérüléseket szenvedtek az ország földjébe telepített sok millió akna valamelyikének köszönhetően. A főszervező testület szóvivője, Madalena Neto elmondta, hogy a verseny segíthet az aknától megsérült nők önbizalmának, önértékelésének helyreállításában, továbbá rámutathat arra is, hogy minden emberben rejtőzik igazi szépség. Annak ellenére, hogy Angolában már több, mint hat éve befejeződött a polgárháború, még mindig sok millió akna rejtőzik a földben és hiába az elég hatékony hatástalanítási program, még sok évig várhatóak tragikus balesetek. Manapság is szinte nem lehet úgy túrát tenni az országban, hogy ne látnánk féllábú, félkarú embereket, akik nagy szenvedések árán próbálnak meg végrehajtani hétköznapi tevékenységeket. Az aknák egyébként nem csak Angolában, hanem az egész kontinensen, sőt az egész világon súlyos problémákat jelentenek, egyes háborús övezetekben a mai napig aktívan használják őket. Afrikában súlyosan érintett országok még a teljesség igénye nélkül: Burundi, Csád, Kongó, Uganda, Szváziföld, Nyugat-Szahara és még sorolhatnánk. Sőt, tulajdonképpen alig van ország, amelyik nem érintett ebben a kérdésben. Szintén szomorú tény, hogy az aknák által a leginkább veszélyeztetettek a gyerekek, akiknél a halál és a rendkívül súlyos sérülés veszélye jóval nagyobb, mint a felnőtteknél. A világon jelenleg legalább 68 olyan ország van, ahol a lakosság nagyobb részének esélye van bármikor kapcsolatba kerülni egy földbe rejtett aknával. Afrikában legalább 19 országban, hozzávetőleg 37 millió bomba vár még arra, hogy felrobbanhasson, ezek közül közel 10 millió Angolában. Egyébként érdekes, hogy míg egy átlagos akna előállítása alig haladja meg a három dollárt, addig eltávolítása majdnem ezer dollárba kerülhet, a terület milyenségétől függően.
Hozzászólások:
Szólj hozzá!