“Ne halat adjunk nekik, tanítsuk meg őket halászni”
Egy jóbarátom hívta fel a figyelmemet erre a videóra, amelyen Ngozi Okonjo-Iweala egykori nigériai pénzügyminiszter beszél arról, hogy lehetne igazán segítene a szegénységtől szenvedő afrikai kontinensen. Érdemes végighallgatni, bár sajnos angolul van.
Diktátorok Afrikában – 3. rész
Az elmúlt évek vitathatatlanul legnagyobb nyilvánosságot és nemzetközi figyelmet kapott polgárháborús konfliktusa a Szudán déli részén zajló (főleg Darfúrban) harc, amelynek során több millió embernek kellett elhagynia otthonát és a halottak számát is sok tízezerre becsülik. Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogy a darfúri mészárlás (amely tulajdonképpen a II. szudáni polgárháború folytatásának tekinthető), amely [...]
Dzsibuti: a “nagyok” jövőjének mintája kicsiben
Az afrikai kontinens egyik legkeletibb országának számító Dzsibutiról tulajdonképpen el lehet mondani azt, hogy szinte semmivel nem rendelkezik stratégiai elhelyezkedésén kívül és így ahogy szinte minden mást, az összes élelmiszert is úgy kell külföldről importálnia, tehát az itteni árak erősen ki vannak téve a világpiaci hatásoknak. Azt pedig már elégszer hallottuk az elmúlt hetekben, hogy [...]
Interjú Robert Mugabéval (2003)
Az általam nagyon kedvelt Journeyman Productions egyik régebbi riportja, amelyben Robert Mugabe beszél szeretett országáról és politikájáról. Érdekes dolgokat mond, érdemes figyelni. Avagy miért kell újraszámolni a szavazatokat?
Diktátorok Afrikában – 2. rész
Mengistu Haile Mariam azon diktátorok egyike, akik uralkodásuk legvéresebb időszakai után is képesek voltak hatalmon maradni, ráadásul nem is kevés ideig. Mengistu Etiópia történelmének – nem kétség – legmeghatározóbb politikai alakja, akinek nevéhez leginkább a Derg és az ún. Vörös terror köthető. Mariam 1937-ben született, életének fiatalkori éveiről keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy ekkor [...]
Diktátorok Afrikában – 1. rész
Nemrégiben – szokásos kutatásaim során – kellett rádöbbennem arra, hogy azzal mindenki tisztában van nagyjából, hogy Afrikában brutális államférfiak, diktátorok éltek-élnek, uralkodtak-uralkodnak, de amikor a konkrétumokra került a sor, kiderült, hogy nagyon kevesen tudnak 2-3 személynél többet megnevezni. Ez adta az ötletet, hogy indítok egy sorozatot a blog keretein belül, Afrika modernkori történelmének meghatározó személyiségeiről. [...]
keep looking »