Gambia: Kifulladtak. Elfogyott a szusz.

Közzététel ideje | március 27, 2008 | 2 hozzászólás | GaceTillerro

Komoly összeomlás fenyegeti a gambiai gazdaságot, miután a körülbelül két hete kezdődött benzinhiány egyre nagyobb méreteket ölt, bár az utóbbi napokban mintha kicsit javult volna a helyzet. A hiány olyan súlyos, hogy a Banjuli Nemzetközi Reptéren nem ritkák a fél napos késések, sőt a teljes járatkimaradások sem. A városokban, és ez hatványozottan igaz a fővárosra, az emberek inkább gyalog indulnak úticéljuk felé, ugyanis képtelenség benzinhez jutni, köszönhetően annak, hogy a benzinkutak több, mint 70%-ában már elfogyott az üzemanyag. Az a néhány taxi pedig, amelyik még mindig jár (főként a fekete piacgazdaság áldásos hatásának köszönhetően), döbbenetes összegeket kér el egy-egy fuvarért. Múlt héten őrizetbe is vettek néhány órára egy taxist, mert egy Gambiában tekintélyesnek számító összeget, 200 forintot kért el egy alig pár kilométeres fuvarért. A üzemanyagtöltő állomások előtt „iraki” érzés kapja el az embert, több kilométeren át kígyózó sorok várnak arra, hogy benzint kaphassanak, akár az alapár többszöröséért is.

Viszont, ami meglepő, hogy a probléma hátterében nem szállítási vagy egyéb hiányosságok állnak, hanem a külföldi fizetőeszköz hiánya, amelynek köszönhetően egyszerűen képtelenek a vállalatok benzint exportálni az országba. Ez a fizetőeszköz-hiány egyébként a kormány elhibázott döntésének az eredménye, a banjuli kormányzat az elmúlt időszakban több ízben leértékelte az amerikai dollárt a gambiai dalasival szemben, végül már 18 dalasiért lehetett egy dollárt kapni, és ez teljesen elszippantotta a gazdaságtól a tengerentúli válság ellenére is kapós zöldhasút. Anno gazdasági szakértők figyelmeztették is a Gambiai Központi Bankot, hogy az inflációs előrejelzései nem igazán megfelelőek és a túl gyors felértékelés válságba viheti az országot, de a Bank figyelmen kívül hagyta ezeket a figyelmeztetéseket.

Most ez, és egyéb tényezők vezettek oda, hogy az amúgy rendkívül barátságos országban felütötte fejét a pletyka, mely szerint az államelnök keze van a válságban, amellyel segíteni szeretné azokat a libanoni befektetőket, akik az elmúlt hónapokban már óriási mértékű befolyást szereztek a gambiai gazdaságban. A repülőtéren eddig úgy sikerült a hozzávetőleges működőképességet fenntartani, hogy a szinte üres tankkal induló gépek valamelyik szomszédos országot útbaejtették, ahol üzemanyagot vásároltak, majd onnan indultak tovább úticéljaik felé, mondjuk Londonba vagy Amszterdamba. Azért is érzékeny ez a helyzet a gazdaság számára, ugyanis a legtöbb gép turistákat hoz és visz, és ahogy terjed a híre a válságnak, egyre nagyobb az esélye, hogy sokan lemondják az utakat.

 Hiszen ki kockáztatná meg, hogy a banjuli reptéren töltsön éjszakákat, amikor sietne haza, vagy éppen tucatnyi órát töltsön Szenegálban, üzemanyagra várva, ráadásul még autókat sem lehet bérelni és a taxik sem járnak már nagyon. Ahogy egy reptéri illetékes elmondta, jelenleg az ország légikikötője szellemvárosra hasonlít, tucatnyi embert el kellett már küldeni, és a kormányzattól eddig semmiféle biztató jelzést nem kaptak a jövőre vonatkozólag.

Sajnos mi csak annyit tehetünk, hogy reménykedünk benne, hogy a helyzet hamarosan javulni fog ebben a kicsi, és gyönyörű nyugat-afrikai országban, mert a turizmus egy rendkívül fontos bevételi forrást jelent az embereknek. Meg aztán benzin nélkül a modern kori vívmányok sem élvezhetők nagyon.

Hozzászólások:

2 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Gambia: Kifulladtak. Elfogyott a szusz.”

  1. Toymao
    március 28th, 2008 @ 00:57

    “…benzint exportálni az országba…”
    importálni, inkább, nyilván elírtad, csak a miheztartás végett :)

  2. GaceTillerro
    március 28th, 2008 @ 21:07

    Jogos…:)

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék