Leszállóágban az ugandai Darvak?
Közzététel ideje | március 26, 2008 | 2 hozzászólás | GaceTillerro
Azért, hogy ne mindig csak szomorú, és komoly dolgokról írjak, következzen néhány sorban egy történet, amely megmutatja, hogy egy magyar mentalitása sosem változik, bárhová is veti a világon a sors, és egy magyar akár meg is tudja váltani ezt a világot. Mint ismert, a Fradit is szolgált német állampolgárságú László Csaba az elmúlt években az ugandai nemzeti labdarúgó válogatott edzőjeként tevékenykedett, több-kevesebb sikerrel. Ő ugyan interjúiban mindig sok szépet és jót mondott munkájáról, de mi ebből csak annyit láttunk, hogy Uganda továbbra sem ér el semmilyen nagyobb eredményt (például egy kijutást az Afrika Kupára, hogy maradjunk a legfrissebbnél), azonban egy-egy győztes meccs után már világmegváltásról beszélt a magyarországi sajtó. Ennek ellenére, vagy éppen ezért a szövetség mindig kitartott László mellett, akit az eredmények hullámzása ellenére a szurkolók is megszerettek.

De úgy tűnik, a helyzet most megváltozik, miután múlt héten magyar honfitársunk két Európában focizó ugandai válogatott játékost, Jjunjut és Kanyikét hazaküldött a válogatott összetartási táborából. Persze a szövetség erre azonnal reagált és levélben utasította Lászlót, hogy azonnal vegye vissza a keretbe a játékosokat. Ekkor lépett képbe a magyar mentalitás, edzőnk ugyanis feldühödten ultimátumot intézett a szövetség fejeseihez, hogy vagy bocsássák el, vagy ne szóljanak bele a munkájába. Rogers Mulindwa, az ugandai labdarúgó szövetség egyik szakértője elmondta, hogy László Csaba azelőtt mondott véleményt a fent említett két játékosról, hogy letesztelte volna őket, ez pedig nem igazán vall profi mentalitásra.
A másik oldal is védte magát azonnal, honfitársunk szerint a szövetség nem viselkedik profi módon azzal, hogy megpróbálja szabotálni a munkáját a közelgő fontos mérkőzések előtt. A napokban ugyanis két meccs is vár az ugandai darvakra, elsőként Líbiát fogadják odahaza, majd Eritreába utaznak. Nos, jelenleg így áll a helyzet, elég feszült a viszony a két oldal között, aminek valószínűleg a szurkolók isszák meg majd a levét, ha Líbia feltörli a padlót a Darvakkal. Most már csak ezért is kíváncsian fogom figyelni az erdeményeket.
Hozzászólások:
2 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Leszállóágban az ugandai Darvak?”
Szólj hozzá!
március 31st, 2008 @ 12:33
Ne haragudj, de milyen magyar mentalitásról beszélsz? Annak idején a 2002-es vébé előtt az ír válogatottból minden további nélkül hazazavarták Roy Keane-t, amikor hozzáállásbeli problémai voltak. És az ír szövetség egy szót sem szólt, mivel nem is szólhat bele a szakmai munkába. A svédeknél is ez volt a helyzet Ibrahimovics esetében.
Az nem magyar mentalitás, hogy egy edző nem hagy beleszólást a konkrét szakmai munkájába, ez profi szemlélet, ami minden csapatnál megvan. Amint egy edző úgy érzi, hogy nincs meg iránta a bizalom a feletteseitől, és beleszólnak a döntéseibe, ultimátumot intéz a vezetőség felé.
Nagyon jók a postjaid a blogon, de most nincs igazad. Nincs rálátásod a futballvilágra, ha “magyar mentalitásnak” vélsz egy ilyen lépést.
április 5th, 2008 @ 13:25
Tényleg nem értek a focihoz:)
Csak a magyar fociról megjelenő hírek alapján ítéltem, ezek szerint szubjektíven.