Homok a szélben avagy miért fog megbukni a darfúri UNAMID békemisszió – 2. rész
Közzététel ideje | március 24, 2008 | 15 hozzászólás | GaceTillerro
folytatás tegnapról
Szintén kitűnt két hónapnyi működés alatt, hogy az UNAMID létszámát erősen alátervezték, ha maximális létszámmal lennének jelen, akkor is képtelenek lennének mindenhol megjelenni (és most még csak feleannyian vannak), ráadásul gondot jelent a helyismeret hiánya is. Ahogy a dél-darfúri régió UNAMID parancsnoka Balla Keita mondta egy emlékezetes nyilatkozatában törzsi vezetőknek: „Csak a nap 40%-ban tudunk megvédeni benneteket”. Azt már nem tette hozzá, hogy így az idő többi részében a darfúri civileknek továbbra is maguknak kell megvédeniük magukat az egyre agresszívabb és kiszámíthatatlanabb Janjaweeddel szemben.
Apropó, Janjaweed. Már többen kérdezték a véleményemet arról, hogy szerintem vajon mi is ennek a nomád lovas míliciának a célja a konfliktus melegen tartásával. Nos, az előzmények és a történelem ismeretében egyszerűen megválaszolható kérdésről van szó: a teljes megsemmisítés. Amíg nem állítják meg őket fegyverrel, erőszakkal, akkor csak akkor fejezik be az öldöklést, ha teljesen „kipucolták” Darfúrt. És erre nagyon mérget sem kell venni. Ennek ellenére szívesen várom mások véleményét is a fenti kérdés megválaszolását illetően.

Az UNAMID-nek azonban vannak további gondjai is, amelyek egy része a már fentebb említett problémák továbbgyűrűzéséből fakad. Ilyen például a kommunikáció nehézsége az egységek között, ami főleg a felszerelések hiányából fakad, de nagy szerepet játszik benne a taktikai, stratégia vezetés tudományának hiánya is. 20-30 fős, két dzsippel felszerelt járőrök próbálnak gátat vetni az erőszaknak az éjszakában? Ha még emlékszünk egy korábban belinkelt Janjaweedes videóra, akkor tudhatjuk, hogy a mílicia nem igazán 20 fős csapatokban portyázik a régióban. Valószínűleg ez volt az oka annak is, hogy az Afrikai Uniós misszió utolsó 3-4 hónapjában a békefenntartók ki sem dugták fejüket a főhadiszállásukról.
Gondot okozhat még a jövőben a misszió számára a szudáni kormány, amely nemhogy támogatólag lép fel az ügyben, de az első időszakban még ellenséges behatolóknak bélyegezte meg a békefenntartókat, és többször volt rá példa, hogy a szudáni kormányhadsereg egységei támadtak rá a békét megteremteni igyekvő nemzetközi egység alakulataira. Mára a helyzet ugyan normalizálódott, és Szudán kelletlenül elfogadta az UNAMID segítségét, de igazából ennél a kormányzatnál nagyon nem lehet biztosra menni semmiben.
Mindenesetre még csak két hónap telt el, és az már pozitívumként értékelhető, hogy a katonák ott vannak, igyekeznek és a lakosság is kedvesebb viszonyul hozzájuk, mint anno az AU-s katonákhoz. Azonban az út még nagyon hosszú a békéig, és ha továbbra sem áll ki teljes mellszélességgel (és pénztárcával) a nemzetközi közösség a darfúri békemissziók mellett, akkor az UNAMID is halálra van ítélve. Ne legyen igazam.
Hozzászólások:
15 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Homok a szélben avagy miért fog megbukni a darfúri UNAMID békemisszió – 2. rész”
Szólj hozzá!
március 24th, 2008 @ 12:20
Tudom hogy én egy mocskos gazember vagyok, de valahogy egyáltalán nem tud meghatni engem ez az egész afrikai miliő. Van egy kontinens ahol még mindig, minden igyekezetünk ellenére legalább 1000 évvel el vannak maradva. Iszonyat pénzeket pumpálnak egy olyan területre ami szerintem felesleges pénzkidobás. A nemzetközi közösség álljon ki pénztárcájával az ügy mellett? Valóban ennyi felesleges pénze van a fejlett világnak hogy kiszórja az ablakon? Ezek akkor is ölni fogják egymást. Hiába pumpálunk oda esetleg dollár milliárdokat akkor is dunát lehetne árasztani a felpüffedt hasú gyerekek fotóival. Amik engem hidegen hagynak. Szerintem ez az egész afrikai probléma reménytelen eset. Ugyan emberek lakják de milyenek? Teljesen alkalmatlanok egy nyugati világszemlélet elsajátítására. Tudom ez rasszistán hangzik de akkor sem hiszem el hogy annyi segítség és pénz után semmi sem ragadt rájuk.
Esetleg azt lehetne tenni hogy egy komolyabb haderővel megszállni a kontinenst és végezni a hadurakkal. De minek? Maguk csinálták a gondot, maguk is oldják meg. Szerintem.
március 24th, 2008 @ 12:40
Kmg42: Kezdetnek talán az is nagy segítség lenne, ha a “fejlett világ” abbahagyná a szarkeverést ezen az elmaradott földrészen. Valahogy ezek mögött a hadurak mögött mindig ott van egy nyugati bányavállalat, nagyhatalom vagy egyéb, nem Afrikából eredeztethető érdek.
március 24th, 2008 @ 12:58
kmg42
nezd meg:
blood diamonds
március 24th, 2008 @ 13:07
Európai államiság több mint 1000 éve van,régen ezek a kontinensen is háborúk dúltak,népirtások,még mindig előfordul népirtás,Kosova!
Afrikában az államokat 50 évesek,mi tartja össze őket,mesterséges határok,amit a gyarmatosítok húztak,többszáz különböző vallású,nyelvű törzs! ENSZ,vagy USA odamegy a demokrácia ígéretével vagy sok pénzzel avval nem oldódik meg gond,pénzt az elkorrumpálják a aktuális vezér,demokratából meg fél év múlva véreskezű diktátor!Ott 1000 civil leölése még nem is bűn,kvázi!Betegségek,nyomor,erőszak!
Talán majd 100 év múlva,ha még létezik emberiség rájönnek,semmi értelme nincs,mert erőszak,gyűlölet csak erőszakot szül,nem megoldás! Sok afrikai állam piszok gazdagok lehetnének az emberek,csak egy urániumatomba több az összetartó erő mint egy átlag-afrikai államba!!!
március 24th, 2008 @ 13:23
30 éve, 20 éve 10 éve is csontsovány etióp gyerekeket mutogattak, meg most is. Aki akkor túlélte, az most anya-apa 10 gyerekkel, ehh nem is folytatom
március 24th, 2008 @ 13:39
kmg42: mindig meglep, milyen általános ez a fensőbbséges fehérember-szöveg. Odemantek a fehérek, irtoták a néet pár száz évig, meg elvitték rabszolgának, akiket lehetett egymásnak ugrasztottak, aztán húztak mindenféle térképen rajzolt határokat, aztán bevezették a többpártrendszert sok-sok törzsből álló mesterséges országokban, Nílisnyi vér elfolyt, aztán amikor mindez nem eredményez általános boldogságot, lemondóan legyintünk: hiába próbáljuk civilizálni ezeket a majmokat. Jelentem, megáll az eszem.
március 24th, 2008 @ 15:17
És a nagy baj az, hogy itt az emberek jelentős része ugyanilyen korlátolt, mint kmg.
március 24th, 2008 @ 18:54
Hát lehet korlátolt vagyok. Nem zavar. Legalább nem vagyok álszent és nem játszom meg magam. Egészen addig hidegen hagynak az afrikai bajok amég a “saját házunk táján” sincs rend.
Szörnyű dolog ami ott történik de hát kaphatóak rá. Nem fehér ember lövöldözik, senki nem mondja hogy állj! Legalább Dél Afrikából elindulhatna egy becsületes és példamutató kezdeményezés, legalább egy hangyaf@sznyit tudnának felmutatni hogy íme lehet ezt normálisan is csinálni. Én nem sok ilyet látok vagy hallok. Magot és ekét nekik nem kenyeret.
március 25th, 2008 @ 09:40
Megtaláltam a cikket, egy magyar tiszt beszámolóját az AU darfuri logisztikai helyzetéről, tanulságos olvasmány.
http://www.fn.hu/kulfold/szudan/20070613/magyar_logisztikus_szudanban/
április 18th, 2008 @ 01:59
bar mar eleg regen volt a megjelenes megis ha valakit erdekel nehany pelda a sudaniak akadalyozo akcioira: nem adnak honapokig leszallsi engedelyt azoknak a gepeknek amik a helikoptereket hozzak. ha mar khartoumban vannak, akkor fantomhivatalok hozzajarulasat igenylik. pl.: zalengieban ahol nincs repter csak 1 helipad, a helyi repulesi hatosag es a repter vezetojenek hozzajarulasat igenylik a tervezett 2 helikopter odatelepitesehez. hosszan lehetne sorolni meg a peldakat, de talan ebbol is kivilaglik a modszer. a helyzet bonyolultsagat jellemzi, hogy a kormany altal tamogatott janjawid csapatok a mult heten el fasherban (a unamid darfuri kozpontja) a khartoum bank fiokjat akartak kirabolni. a kormanyerok loni kezdtek rajuk amibe a rendorok is bekapcsolodtak, de nem tudtak ki az ellenfel. a zurzavar napokig tartott. a unamid nem avatkozott be, teljes kijarasi tilalmat rendelt el.
a ket UN misszio kozotti mukodesi zavart jellemzi, hogy khartoumi UNMIS MOP nak fogalma sincs arrol mikor es hova repulnek a darfuri UNAMID helik, csak a sajat gepeinek menetrendjet tudja. a darfuri misszio feltoltese khartumon keresztul tortenik ahol csak a napokban allitottak fel 1 unamid reszleget (egy kis epulet) ahol a katonak es unamid dolgozok tovabbutazasukat probaljak kaotikus korulmenyek kozott elintezni. ha pedig nagy nehezen el fasherba vagy rosszabb esetben zalengieba erkeznek akkor szembesulnek a civil dolgozok a szallas keres gondjaval mert ezekben a porfeszkekben vagy elkepeszto aron tala egy kiado szobat vagy nem. szerencsesnek azok mondhatok akik valamilyen csoda folytan befertek a konteneres , biztonsagos, alapszolgaltatasokat biztosito taborba. a logisztikai tiszt beszamolojat olvasva optimista kep rajzolodik ki. ez azonban nem igaz el fasherban 2 fele menu van es mindig uaz hetek ota. zalengieban honapok ota csak egyfele etel van ebedre es vacsora ami nehany nap mulva meg a fekete katonaknak is unalmas . mindez igaz olcson: 10 sdg ami 5 usd cca. ha ezt megfejelem a februar vegetol tarto 47-49C-os meleggel akkor ertheto a morgolodas a taborokban.
április 19th, 2008 @ 22:56
Nem teljesen ide kapcsolódik amit írok, ezért bocs, de az előző poszthoz azt hiszem már felesleges leírni. A csádi konfliktus kapcsán írtad, h rossz a viszony Csád és Szudán között. Ez így van, de Csád nem a Janjaweed milíciát támogatja. (azt Kartúm megteszi) Hanem a lázadó csoportokat. Deby ahhoz a népcsoporthoz tartozik (zaghawa), amely egyik legfőbb célpontja a Janjaweed támadásainak, szóval inkább őket segíti mint a “fegyveres lovasokat”. Persze ez elég sarkított így, de az igazsághoz közelebb áll.
március 28th, 2009 @ 14:41
Kmg42:
Látszik mennyire felületes ismereteid vannak a témában:
“Valóban ennyi felesleges pénze van a fejlett világnak hogy kiszórja az ablakon?” szerinted ha a világ évi 1 TRILLIÓ DOLLÁRT költ hadászati
beruházásokra és hipermodern fegyverekre (amiket mellesleg pl. Afrikába szállítanak, hogy azokkal “oldják meg” a konfliktusokat), akkor “szegényeknek” mekkora csapás lenne az a pár százezer vagy 1-2 millió dollár?
“Szerintem ez az egész afrikai probléma reménytelen eset. Ugyan emberek lakják de milyenek? Teljesen alkalmatlanok egy nyugati világszemlélet elsajátítására.” Na és ki mondta hogy a nyugati világszemlélet az etalon? Nem metropoliszokat kell oda építeni, meg az individuális önző modern fogyasztói attitűdöt exportálni, hanem segíteni megteremteni az alapvető szükségleteket az élethez. Annak pedig, hogy alkalmatlanok, semmi tudományos alapja nincs – sőt.
“Maguk csinálták a gondot, maguk is oldják meg.” Hát ennél nagyobb baromságot rég hallottam. Csatlakoznék az előttem szólókhoz, olvass utána hogy hogyan barmolta szét a fenséges nyugat meg a fehér ember a tradicionális afrikai társadalmak életét. Kihasználta, kizsákmányolta, aztán jól magára hagyta, és ma hátradőlve elintézi az ügyet azzal h “ezek a feketék alsóbbrendűek, ezért elmaradottak (???), és nem is képesek a fejlődésre”. Szép mondhatom, hánynom kell ettől az árja szövegtől, és a lelkiismeretesség teljes hiányától! Könnyen beszélsz te a fedél alól, ami a fejed fölött van, miközben fogalmad sincs mindezeknek a társadalmi hátteréről. Itt alapvető szemléletváltásra van szükség, tényleg javaslom hogy olvass utána, és – tudom, hogy nagyon-nagyon nehéz lesz – , de próbáld meg elfogulatlanul megérteni, már ha nem érzed idő- és energiapazarlásnak, netán pénzkidobásnak. Szolidaritást, emberek! Tudjátok mi az??…
március 28th, 2009 @ 15:13
Ja, és egyáltalán nem pumpálnak annyi pénzt afrikába, amennyit kellene, hiába készített pl Ghána szuper fejlesztési tervet. A donor országok inkább plázákat építenek, plazmatévét vesznek (mert ezek nagyon fontos dolgok, ugyebár), és ivóvízzel öblítik a WC-t. El lehet gondolkodni…
március 28th, 2009 @ 15:57
Kmg42: “Magot és ekét nekik nem kenyeret.” Íme egy mondat a sok közül, amely beszűkült, önző látókörödet mutatja. Ez az mutatja, van némi fantáziád, amit most hasznosan kihasználhatsz, ha ezt a kommentet végigolvasod, és magad elé képzeled a következő jelenetet: hazatérsz a kis nyugati világodban a házadba, a konyhába belépve a kenyér után nyúlnál, de mikor hozzáérnél, egyszer csak megszűnik körülötted a világ, és mire kettőt pislogsz, már afrikában találod magad, 40 fok van, kietlen földek széles skálája tárul szemed elé. Egy hang megszólal: “Nos, barátom, te a kenyér után nyúltál, azonban itt csak elvetni való mag és egy eke van. Kezdj hozzá, és biztosíthatlak róla, meglepően alacsony fizetést (vagy semmit nem) fogsz kapni érte, de ez így van jól, mert míg másoknak fontos dolguk van az irodában, a nyugati országokban, neked most itt van elintézni valód. Ha kenyeret akarsz enni, ne kérj másoktól, hanem csak dolgozz… kimerülsz, eszméletlenül kifáradsz, napszúrást kapsz, hogy csak a legenyhébb problémákat ismertessem veled. Ja, és úgy sem fog a bajoddal senki sem foglalkozni, tudod, ez nem az a hely, és másfelé is alig van, ahol tolerálják a bajod…”
február 16th, 2011 @ 13:26
Mit is mondjak? Mit keres ott egy békefenntartó haderő? Ráadásul idegenek! Ha ide jönne mondjuk 60 NATO dandár “békét fenntartani” ti örülnétek neki, ha azt mondanák, hogy álljunk ki a NATO-sok mellett sok pénzzel. NINCS közünk Afrikához és soha nem is lesz!
“Azonban az út még nagyon hosszú a békéig, és ha továbbra sem áll ki teljes mellszélességgel (és pénztárcával) a nemzetközi közösség a darfúri békemissziók mellett, akkor az UNAMID is halálra van ítélve. Ne legyen igazam.” De legyen igazad. Mert ahol fegyver van ott nincs béke