Meleg kontinens, hideg tolerancia

Közzététel ideje | március 3, 2008 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Az Afrikai Leszbikusok Szövetsége által a napokban tartott mozambiki konferencia kapcsán úgy gondoltam, röviden áttekintést adok arról, merre tart, mi is napjainkba a melegek helyzete Afrikában (ezzel egyébként már korábban foglalkoztam itt a Mindennapiafrikán). A tények magukért beszélnek: a legtöbb afrikai országban jelenleg
bűn a homoszexualitás bármilyen formája, sőt, néhány államban (mint például Szudánban)halállal is büntethetik a melegeket, de szerencsére ez ma
már nem túl gyakori, a leginkább elfogadott gyakorlat szerint 10-20 év börtönbüntetést kapnak a bizonyítottan homoszexuálisak.

Ezek viszont csak az állam és a meleg társadalom viszonyát tükrözik, mert mint ahogy a fentebb említett konferencián is elhangzott, az afrikai "köznép" körében még nagyobb bűnnek számít a homoszexualitás, és kevés az olyan etnikum, amely teljes elfogadással tekint a másságukat bátran vállalókra. A legtöbb törzsben és közösségben kiközösítik és magányos halálra ítélik a melegeket, talán ezért sem merik nagyon sokan felvállalni valódi érzéseiket.

A konferencia, amelyre egyébként 75 aktivista érkezett több tucat országból, legfőbb céljának azt tűzte ki, hogy csökkentse az irányukba táplált előítéleteket, valamint megpróbálja elérni, hogy minél több ország alakítsa át jogrendszerét a melegek elfogadására. Az általános nézet szerint Dél-Afrika a leginkább toleráns ország a kontinensen, bár ez valószínűleg erősen európai múltjából is fakad, viszont a konferencia résztvevői közül sokan mások is tudtak pozítiv tapasztalatokat felmutatni, ami talán egy jó folyamat jele lehet. De nagyon csínján kell bánni az efféle "örömhírekkel", mert mint ahogy február elején kiderült, a társadalmak nem igazán elfogadóak még erre, az általuk csak nyugati exportnak tekintett személyiségjegyre. Akkor Szenegálban nyilvánosságra kerültek egy meleg esküvő képei, amelyek véres tüntetésekhez vezettek és csak napok után állt helyre a rend.

Egy nemrégi felmérés során több tucat fiatalt kérdeztek meg a homoszexualitásról Afrika-szerte, és hát eléggé lehangoló eredmények születtek. A nem reprezentatív felmérés eredményéből jól látható, hogy a legtöbb mai afrikai fiatal a homoszexualitást a Nyugat betegségének tartja és legtöbbjük egyenesen irtózik a másságtól. Lehet mondani, hogy ez az oktatás hiánya, lehet állítani, hogy a történelmi hiányosságokból fakadnak ezek az érzések, de tény, hogy ma Afrikában nem igazán jó (és nem is igazán tanácsos) a másságot vállalni, és még nagyon távolinak tűnik a liberálisok által annyira óhajtott szabadosság.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék