Újabb döbbenetes események a Mitumba-hegység lábánál

Továbbra sincs nyugalom Közép-Afrika puskaporos hordójában, ugyanis az elmúlt napokban újra erőteljesen fellángoltak az eddig sem éppen gyenge harcok a Kongói Demokratikus Köztársaság hadserege és a keleti határszélen fekvő Észak-Kivu tartomány lázadói között, akiket egy egykori kormánykatona, Laurent Nkunda tábornok vezet. A véres események végzetes folyamatok indítottak el, eddig sem kevesen hagyták el otthonaikat, de az [...]

A második tuareg lázadás legnagyobb áldozata: a nigeri polgár.

Nem messze Szudántól (az országtól, amelynek konfliktusára Afrikában egyedüliként hatalmas nemzetközi figyelem irányul), Csád nyugati szomszédságában fekszik Niger országa, amely nem nevezhető a magyar és a nyugati turisták fő utazási vágyálmának, ami köszönhető annak is, hogy eme óriási ország legnagyobb része a Szahara. Ennek ellenére még engem is megdöbbentett, hogy az itt is hónapok óta [...]

Közép-Afrikai Köztársaság: egy elfeledett kis ország borzalmas mindennapjai

Az elmúlt napokban rendkívül kemény összetűzések zajlottak a Közép-Afrikai Köztársaság területének északi részén, ennek kapcsán szentelek néhány szót az itt (elég hosszú ideje) zajló konfliktusnak. Egy kis történelemleckével kezdünk, hogy sikerüljön jobban megértenünk a helyzet hátterét. Az egykori Francia Egyenlítői Afrikából kivált ország történetét végigkísérik a véres puccsok és polgárháborúk, de az elmúlt évtizedben minden [...]

Kivándorlás, elvándorlás, társadalmi mobilitás: Mali (2. rész)

Tegnap elkezdett történetünk mindennapos eseményeket mutat be, hiszen minden nap ezer és ezer vidéki, mali fiatal kerekedik fel, hogy szerencsét próbáljon, és munkát találjon Bamakoban, amely az ENSZ szerint Afrika legjobban, nemzetközi szinten pedig a világ hatodik leggyorsabban növekedő városa. De ez a városiasodási jelenség nem egyedülálló Nyugat-Afrikában (ha szorosan ennél a régiónál maradunk), hiszen [...]

Kivándorlás, elvándorlás, társadalmi mobilitás: Mali (1. rész)

Eme cikk jobb megértéséhez álljon itt egy történet, egy fiatalemberről, aki megpróbált változtatni az életén. Az események helyszíne ugyan konkrétan Mali, de könnyedén áthelyezhető akár a magyar, akár az amerikai (akár bármely más ország) valóságba is. Főszereplője egy szegény mali parasztember, bizonyos Nouhoum Sangaré (26 éves), aki néhány hónappal ezelőtt feleségét és három gyermekét maga [...]

Szabad egy körre? Újabb autós utazás Maputoban, Mozambik fővárosában

« go backkeep looking »
  • Archívum

  • Címkék