Hihetetlen, de igaz: Tanzániában már lehet mentőt hívni!
Közzététel ideje | október 27, 2007 | 3 hozzászólás | GaceTillerro
Afrika bármely országának vidéki, falusi területeit vizsgálva egyértelműen egyedülálló és üdvözítő kezdeményezés az, amely néhány hete kezdett működni Tanzániában, ebben a hatalmas kelet-afrikai államban. Azóta ugyanis a Manyara névre hallgató tartomány egy részén mentőszolgálat működik, két mentőkocsival, amelyek 36 falu lakosait hivatottak kiszolgálni. Minden egyes falu kapott egy adóvevőt, amelyen, szükség esetén értesíti a Haydom lutheránus kórházat, amely a régió egyik legnagyobb egészségügyi intézménye, és valamelyik autó azonnal megindul, hogy segítsen.
A két mentőautót persze ne úgy képzeljük el, mint európai megfelelőjüket, ezek ugyanis normál, négy kerék meghajtású autókból átalakított járművek, amelyeknek a hátsó üléseit kiszedték és helyükre egy egyszerű matracot fektettek. Ráadásul egészségügyi felszerelést sem tartalmaznak, az autóban utazó orvos az aktuális esethez szükséges felszereléseket egy táskában cipeli magával. Ami nagyon fontos momentum, hogy mindkét autó a hét minden napján, 24 órában a falusiak rendelkezésére áll, ami nagyon nagy segítség az eddig semmiféle egészségügyi szolgáltatáshoz nem jutó lakosság számára. Az eddigi adatok alapján, az autókat igénybevevők jelentős része szülés előtt álló anya, ezért az egyik kocsi szinte kizárólag ilyen esetekkel foglalkozik. Ahogy a kórháztól negyven kilométerre fekvő Wandela falu adóvevőjének kezelője elmondta, ők átlagosan heti két hívást indítanak, amelyeknek köszönhetően már van lehetőség életek megmentésére.

Ha körbekérdezősködnénk a Haydom szülészeti osztályán, majdnem minden második édesanya a mentőautók segítségével jutott időben megfelelő ellátáshoz. És bár ez a szolgáltatás még nem teljesen tökéletes és nem is EU színvonalon (bár ez a színvonal is erősen megkérdőjelezhető) működik, de a mélynyomorban tengődő tanzániaiak számára ez már végre valami olyan, aminek következtében egy kicsit ők is állampolgárnak érezhetik magukat, akikről gondoskodik valaki. Bár azt nem mondhatni, hogy az állam lenne ez a gondoskodó kéz, ugyanis a két autó, valamint a rádiók közel 2 millió forintos költségére a fedezetet adományokból, segélyszervezetek segítségével teremtették elő. Eme információ ismeretében nem is olyan meglepő, hogy a vidéki kórházak szinte egyikében sincsen mentőszolgálat, és nem csak Tanzániában van így, hanem egész Afrikában.
De azért a Haydomban sem tökéletes a helyzet, ahogy Isaack Malayeck igazgatóhelyettes elmondta, már a szolgálat fenntartása is óriási terhet ró rájuk, ezért sajnos a mentőautók használatáért a pácienseknek fizetni kell. A Magyarországon bevált gyakorlattal ellentétben azonban itt akkor is, ha sürgős esetről van szó, de szerencsére van lehetőség a szolgáltatás igénybevétele után is fizetni, ráadásul a rászorultak támogatást illetve engedményeket is kapnak (az más kérdés, hogy arrafelé szinte mindenki rászoruló). Az így beszedett pénz fedezi aztán a sofőr fizetését, valamint a karbantartási és üzemanyagköltségeket. Csak példaként: egy nemrégiben szült asszony számlája majdnem 5000 forintra rúg, ami arrafelé rettentően sok pénz, de a nő ennek ellenére nagyon boldog, hogy igénybe vehette a szolgálat segítségét, hiszen ahogy ő mondja, az életnek nincs és nem is lehet ára.
Az egyes autók egyébként átlagosan 1500 kilométert mennek egy héten, ami nem meglepő annak ismeretében, hogy a 36 falu közül a legtávolabbi 150 kilométerre van a kórháztól, ahova a földes, gödrös utakon jó időben is legalább 4 óra az út. Egyszerű józan ésszel ebből könnyen látható, hogy azért ez a szolgálat sem mindenható, ha az utóbb említett faluban megkezdődik egy szülés, és probléma merül fel, kevés az esély rá, hogy az autó időben odaérjen. De ez legyen a legkisebb gond egy ilyen jó kezdeményezés esetében.
A cikk forrása: Ippmedia
Hozzászólások:
3 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Hihetetlen, de igaz: Tanzániában már lehet mentőt hívni!”
Szólj hozzá!
október 27th, 2007 @ 21:08
Tévedni emberi dolog és ez csak egy elírás volt. Javítottam, köszi az észrevételt.
október 27th, 2007 @ 22:10
Lehet, hogy valami kiszuperált Nato helikopterrel kellett volna őket inkább megajándékozni, bár azt fenntartani még több pénz.
október 27th, 2007 @ 22:50
A Tanzániában nyaraló turistáknak azt tanácsolják, hogy ha komolyabb betegségük van, próbáljanak meg Nairobiba (Kenya) eljutni, ugyanis ott van a legközelebbi európai szintű kórház. Kenyából légimentőt is lehet kérni, ami a tanzániai idegenforgalmi helyekről (Zanzibár, Arusha stb.) 1-2 óra alatt Nairobiba viszi a rászorulót. ez persze sajnos nem oldja meg a helyi betegek helyzetét.