Guinea: forrongó év eleje után, nyugodt év vége?

Közzététel ideje | október 26, 2007 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

A magyar médiában anno egyetlen egy forrás nem számolt be a Guineában ez év januárjában és februárjában történt eseményekről, pedig elég durva helyzet alakult ki ebben a kis afrikai országban. Akkor hatalmas, bejelentetlen tüntetések kezdődtek a fővárosban, Conakryban, amelynek célja az ország polgárai életkörülményeinek javítása volt. A több héten át tartó események a kezdeti békésebb történések után zavargásokba csaptak át,  és a tüntetők össze is csaptak a hadsereg alakulataival, amely akciókban közel 150 ember vesztette életét. Ekkor már félő volt, hogy polgárháború fog kirobbani az országban, így óriási szerencse, hogy az ország 23 éve hatalmon lévő elnöke, Lansana Conte lépésre szánta el magát, és leváltotta az addigi kormányzatot márciusban.

A Conte által kijelölt új miniszterelnök, Lansana Kouyate már hivatalba lépésekor ígéretet tett, hogy mindent megtesz a guineaiak életének javítása érdekében, és végre megpróbálja megvalósítani azt, ami elődeinek még nem sikerült, azaz minden polgárnak legyen hozzáférése tiszta ivóvízhez és stabil áramszolgáltatáshoz. Végül a helyzet az utcákon is normalizálódott és mindenki visszafojtva várta, mi is fog történni. Néhány hónapig nem igazán jelentkeztek változások, de aztán az elmúlt hetekben megjelentek az első, napelemmel működő lámpák az eddig sötét negyedek utcáin Conakryban, valamint egyes negyedekben már rendszeres időközönként stabil áramellátás is jelentkezett. Ahogy Conakry legveszélyesebb és legszegényebb negyedének, Hamdallayénak egyik lakója elmondta, az ő környékén eddig olykor hetekig nem volt áram, mostanra viszont már minden nap délután néhány órán át élvezhető ez a számunkra oly természetes szolgáltatás. A főváros kameruni negyedében az elmúlt két hónapban stabilizálódott a vízellátás, ami Guinea esetében azt jelenti, hogy egyes napszakokban már rendszeresen folyik tiszta víz a csapokból.

De a milliós lélekszámhoz mérten arányosan csak pár ezer embert érintenek ezek a változások, figyelmeztetett az Európai Unió Guineába delegált képviselője, és bár tényleg történt előrelépés, még rengeteg a tennivaló, mert továbbra is sok tízezren vannak víz és áram nélkül állandóan. Jó hír, hogy ezeket a fejlesztéseket mások is látják, mert ahogy Rabiatou Serah Diallo, a Guineai Munkások Nemzeti Szövetségének elnöke is elmondta, a munkások egy része már a bőrén érzi a változásokat. És ez azért kiemelten jó hír, mert ez a szervezet volt az év eleji zavargások kirobbantója. De persze elégedettségről még messze nem beszélhetünk, hiszen egyes becslések szerint a teljes guineai lakosság 10%-ának van még mindig csak hozzáférése áramhoz és 60%-nak a tiszta ivóvízhez. Ezek a hiányosságok egy autós túra alkalmával is láthatók, nappal a rengeteg vizet cipelő gyermek, esténként pedig az ablakok nagy részében világító petróleumlámpák beszélnek minden adat helyett.

Ennek ellenére én úgy gondolom, a kis haladás is haladás és ne becsüljük le a kormány erőfeszítéseit. Remélhetőleg a folyamatok a jövőben is folytatódnak és akkor végre talán ezek az emberek is „emberi” módon élhetnek. Sajnos egyes nemzetközi szakértők és szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy ez a néhány intézkedés és fejlesztés csak rövid ideig hoz nyugalmat (főleg azért, mert nagyon kevés embert érint), ugyanis ha a lakosság nagyobb része számára nem válnak elérhetővé az alapvető szolgáltatások, akkor Guinea ismét zavargásokkal szembesülhet. Azt, hogy ez nem csak találgatás, mi sem bizonyítja jobban, mint a másik nagy guineai szakszervezet, a Guineai Munkások Szakszervezet titkárának kijelentése, mely szerint, amíg az alapvető kényelmi szolgáltatásokat (víz és áram) nem biztosítják a lakosság legalább 90%-a számára, nem lehet stabilitásról vagy békéről beszélni. És ha zavargások törnek ki megint, akkor nincs visszaút.

Már az év elején történt események során is rendkívül agresszíven léptek fel a tüntetők az éleslőszert használó katonákkal szemben (és fordítva), de valószínűleg most már ennél is durvább lenne majd a helyzet. Ráadásul nem elég az életszínvonal alacsony szintje miatti ellentét, az elmúlt hetekben éleződni látszik Guinea három legnagyobb etnikai csoportja közötti ellentét. A Soussou és a Peulh etnikumba tartozók folyamatosan vádakkal illetik az új miniszterelnököt, aki persze a harmadik etnikum, a Malinké tagja. Persze az efféle etnikai ellentétek feloldására is van megoldás, egyszerűen jobbá kell tenni az emberek életét (akármelyik etnikumba is tartoznak), ami úgy tűnik, a megvalósítási fázisba lépett. Reméljük a legjobbakat a továbbiakban is.

Hozzászólások:

Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “Guinea: forrongó év eleje után, nyugodt év vége?”

  1. Alfdam
    november 4th, 2007 @ 19:35

    Nemrég jöttem vissza Guineából, még mindig eléggé problémás arrafelé helyzet. Hmm… atomháború utáni, hogy pontosabb legyek.
    A tömegek, akik tömegközlekedés híján taxikra meg fusi-taxikra kénytelenek várni néha-néha még mindig randalírozni kezdenek a Conakry-i főutakon és akkor már jönnek is a fekete ruhás tömegoszlató rendőrök… nem semmi hely.

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék