Kivándorlás, elvándorlás, társadalmi mobilitás: Mali (2. rész)

Közzététel ideje | október 21, 2007 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Tegnap elkezdett történetünk mindennapos eseményeket mutat be, hiszen minden nap ezer és ezer vidéki, mali fiatal kerekedik fel, hogy szerencsét próbáljon, és munkát találjon Bamakoban, amely az ENSZ szerint Afrika legjobban, nemzetközi szinten pedig a világ hatodik leggyorsabban növekedő városa. De ez a városiasodási jelenség nem egyedülálló Nyugat-Afrikában (ha szorosan ennél a régiónál maradunk), hiszen elég, ha Mali szomszédját nézzük, Mauritániát. Itt a tradicionálisan falusi, nomád népesség 60%-a költözött be a városokba, illetve a fővárosba. Persze, ahogy a filmekben lenni szokott, legtöbbjük nem találja meg számítását, és ezért tovább vándorolnak, egy magasabb szintre, elköltöznek külföldre, ahol viszont szintén kevesen találnak boldogulást, a többiek pedig csak az egyre szaporodó gettókat gyarapítják. Az előbb említett felmérés szerint a problémával leginkább sújtott mali Kayes tartományból az elmúlt 15 évben a népesség 50%-a vándorolt el. Ez egy eszméletlen szám. Vetítsük csak le Magyarországra. Képzeljük el, hogy egy fél megye elvándorolna máshova. Hihetetlen kaotikus állapotok uralkodnának el.

A városba érkező fiatalok élete azonban legtöbbször rosszabb lesz, mint falujukban, hiszen ott legalább a föld, a természet adott számukra kevéske táplálékot, a városban viszont nem nagyon marad sok lehetőségük. Enni kell, ha nincs munka, akkor is. És így születnek a bűnözők új generációi, akiknek köszönhetően a legtöbb afrikai nagyváros utcáin a rettegés az úr. A leginkább veszélyeztetett helyzetben a fiatal lányok vannak, akik szintén a pénz miatt érkeznek a városokba, de nagyon sokan egy tehetősebb férjről is álmodoznak. Az álomból aztán brutális valóság lesz, amikor (egy helyi munkaközvetítő adatai szerint) a lányokat becsapják, kizsákmányolják, és szexuális rabszolgasorsba kényszerítik. Bár ez még a jobbik eset számukra, sokukat ugyanis napi 15-17 órán át dolgoztatják, éhbérnél is alacsonyabb pénzért, bántalmazzák őket, ételt-italt alig kapnak, tényleg rabszolgaként bánnak velük.  De ez sem visszatartó erő. Ahogy Sangaré falujában mondta az egyik, 15 éves lány: „A városba kell költöznünk, hogy pénzünk legyen ruhára, cipőre, konyhai felszerelésekre és találjunk egy jó férjet magunknak, akivel van reményünk egy jobb életre.”

Egy ilyen társadalmi probléma megoldása nagyon nehéz. A vidéki élet könnyebbé, vonzóbbá tétele az egyetlen kiút, de ezt nagyon nehéz kivitelezni, főleg egy Malihoz hasonló természeti környezetben élő, rettentően szegény országban. Magyarországon is a lakosság legnagyobb része városokban él, és ez a szám folyamatosan növekedik. A nem is távoli jövőben hatalmas, New York nagyságú, regionális metropoliszok fognak létrejönni, ha a jelenlegi folyamatok nem változnak. A kis falvak lakói a lakóhelyükhöz közel lévő nagyobb városba mennek, az ott élő fiatalság a pénz iránti őrült vágya miatt a régió legnagyobb városába költözik, a nagyvárosban élők egy része pedig saját belső migrációs szükséglete miatt jó messzire kivándorol. Ez a társadalmi globalizáció, a népek olvasztótégelye. Mindenki eldöntheti, hogy akarja-e vagy sem. De ez a jövő, az biztos.

Hozzászólások: