Libériaiak sikere, avagy mi az ára 18 hónapnyi amerikai tartózkodásnak?

Közzététel ideje | szeptember 14, 2007 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Szerdán jelentette be az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának szóvivője, hogy George W. Bush döntésének megfelelően, az Egyesült Államokban, az úgynevezett ideiglenes védett státusz égisze alatt tartózkodó libériaiak számára 18 hónappal meghosszabbítják ezt az időszakot, 2007. október elsejétől számítva. A döntés, amely körülbelül 3600 libériait és családjaikat érinti, azért különösen fontos, mert október első napja lett volna az a dátum, amikor a státusz lejárta után ezeket az embereket kitoloncolták volna az Államokból. Ahogy Bush fogalmazott: „Külpolitikai céljaink és fontos terveink miatt a jelenleg az országban tartózkodó libériaiakat még nem toloncoljuk ki.” Ez a döntés, ahogy az amerikai elnök is mondta, egy jövőbeni külpolitikai cél egyik eleme lehet, hiszen még áprilisban maga a libériai elnök, Ellen Johnson Sirleaf kérelmezte a Kongresszusnál a státusz időtartamának meghosszabbítását.

Az erőteljesen kérdéses számomra is, hogy vajon a Fehér Ház miféle ellenszolgáltatásra vágyik ettől a rettentően szegény kis országtól eme szívességért cserébe, de abban biztosak lehetünk, hogy valamilyen számlát be fog nyújtani. Ahogy Sirleaf fogalmazott még a kérelemben, Libéria nem áll készen arra, hogy hazatérő menekültek számára nyújtson megfelelő ellátást és körülményeket. Augusztusban a libériai elnök magának Bushnak is írt egy terjedelmes levelet, amelyben szó szerint könyörgött honfitársai Államokban maradásáért. Az amerikai elnök döntése egyébként a Képviselőház augusztusi rendeletét is bőven felülírja, hiszen a törvény szerint 12 hónappal hosszabbítható meg ez a státusz, de ezt az elnök (ismerjük az amerikai jogstruktúrát) felülírhatja. Ez persze sok, bevándorlást ellenző politikus ellenszenvét kiváltotta, pártállástól függetlenül, de ahogy az iraki háború kapcsán, Bush ezúttal is nagy ívben tett a képviselők véleményére. Egyébként nekünk is hasonlóra lenne szükségünk, bár nem bírom elképzelni, ahogy Göncz Kinga könyörgő leveleket fogalmaz a magyar vízumkötelezettség eltörléséért.

Hozzászólások: