Sierra Leone forró hangulati hétvége elé néz
Közzététel ideje | szeptember 6, 2007 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Még vasárnap, néhány nappal a sierra leonei elnökválasztások második fordulója előtt (ami most szombaton lesz), a két jelölt megegyezett, hogy a kampány hátralévő néhány napja erőteljesen fellépnek minden erőszakos cselekmény ellen, amelyet támogatóik esetleg végrehajtanának a másik jelölt támogatói ellen. Az ellenzék vezetője, Ernest Bai Koroma és a másik jelölt, Solomon Berewa, azután döntött a megállapodásról, hogy a még jelenleg hivatalban lévő elnök, Ahmed Tejan Kabbah a múlt héten bejelentette, hogy ha a helyzet nem változik, szükségállapotot vezet be. Bár, mint a későbbiekben kiderül, nem ez volt a fő oka a békekötésnek. De hogy Kabbah elnök miféle helyzetre gondolt?
Már az augusztus 11.-i első forduló óta mindennapossá váltak a két tábor tagjai közötti összecsapások, egy súlyosabb harc után Koroma fel is függesztette a kampányát az ország keleti felében. Egyébként az első fordulóban Koroma 44%-ot, Berewa 38%-ot szerzett, így a második fordulóban még bármi megtörténhet. Mindenesetre Kabbah elnök fenyegetése nem érte el célját, hiszen múlt szombaton brutális összecsapásra került sor a fővárosban, Freetownban. A jelenleg kormányzó Sierra Leonei Emberek Pártjának központja közelében csaptak össze a két oldal támogatói, bozótvágókkal, husángokkal és késekkel felfegyverkezve. A harcnak végül nagy nehezen a rendőrség vetett véget (amely egyébként sosem áll a helyzet magaslatán), de 20 ember így is holtan maradt a helyszínen.
Ez az eset már a két szembenálló jelöltnek is sok volt, és így eleget téve hazafias kötelességüknek, vasárnap megegyeztek, hogy közösen lépnek fel az erőszakos cselekmények ellen. Mindketten hangsúlyozták, hogy elítélik az erőszakot és ellenezték a politikai szembenállás ilyen mértékű kifejezését. Az első fordulót felügyelő külföldi megfigyelők is nyugalomra szólítottak fel, bár nehezen hihető, hogy a szombati, döntő fordulóig hátralévő két napban ne lennének kisebb összetűzések.
Ma van egyébként az utolsó nap a kampányra ebben a kicsiny nyugat-afrikai országban, amelynek lakossága a 2002-ben végetért, 9 éves polgárháború (több mint 50.000 ember vesztette benne életét) után valószínűleg csakis a békére vágyik.
Hozzászólások:
Szólj hozzá!