Hogy jól induljon a hétvége: hangulatos muzsika és tanulságok Burundiból
Közzététel ideje:| május 17, 2013 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
A burundi Jean Patrick Bimenyimana, a jelenleg Mudibu néven ismert zenész, igazán első kézből élhette át a hazáját szinte elpusztító népirtást a kilencvenes években, amikor ő még csak 16 éves iskolás volt, de szerencsére sikerült elmenekülnie és jelenleg az Egyesült Királyságban él és dolgozik – de a túlélést kizárólag a zenének köszönheti saját bevallása szerint, mert a művészete, a dalok iránti szeretete átlendítette az összes nehézségen. Művésznevét Mali első elnökének, Modibo Keitának a nevéről kapta, a következő fenomális videóban pedig az akkori élményeiről, tapasztalatairól mesél, de persze közben azért zenél is.
twitter.com/napiafrika
Tanzánia: az új uránbirodalom
Közzététel ideje:| május 16, 2013 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Eddig ha Afrikáról és uránról beszéltünk, valószínűleg mindenki Nigerre gondolt, amely jelentős tartalékokkal rendelkezik ebből a fontos ércből, ám Tanzánia nemrégiben olyan döntést hozott, amely gyorsan a világ legjelentősebb urántermelői közé repítheti. Ez a döntés pedig nem más volt, mint a kormány azon lépése, amellyel bányászati engedélyt adott a Mantra Tanzania Limited nevű cégnek – ami az AtomRedMetZoloto (ARMZ) orosz cég leányvállalata – és a vállalat ennek az engedélynek a birtokában építeni és működtetni fog egy uránbányát Tanzánia déli részén, Namtumbo járásban. Előzetes engedélyt már tavaly decemberben adtak a cégnek, amikor elkezdődtek a bánya kialakítási munkálatai a területen, amely felmérések szerint legalább 36 ezer tonnányi uránt rejthet, de más kutatások ennek sokszorosát valószínűsítik.
A Mjuku Folyó Projekt néven futó gigaberuházásból mindenesetre Tanzánia csak afrikai módon, tehát a nyersérc értékesítésével profitálhat, miután sem a technológiai ismerete, sem a költségvetése nincs meg a radioaktív energiaforrás kihasználására. A közel fél milliárd dolláros beruházás 1600 tanzániai embernek ad majd munkát az építése során, majd onnantól kezdve éves szinten 250 millió dolláros bevételt jelent az állami kasszának. De sajnos aggályok és problémák is vannak a pozitívumok mellett, a tény, hogy a bánya a világörökségi jelölt, Selous Természetvédelmi Területen található, komoly aggodalommal tölti el a környezetvédőket (annak ellenére, hogy az UNESCO Világörökségi Bizottsága hozzájárult a beruházáshoz), ráadásul a Mantra Tanzania Limited adóügyei körül is vannak gondok, tanzániai adószakértők szerint a cég 187 millió dollár adó megfizetését kerülte el egy egyszerű tulajdonosváltással, amit a kormány is elismert, de a bánya- és energiaügyi miniszter, Sospeter Muhongo rámutatott, hogy a mostani engedély és bányaprojekt keretein belül ez az adóhátralék is ledolgozásra kerül.
Tanzánia tehát úgy tűnik, végre elkezdte kihasználni hatalmas ásványkincstartalékait, hiszen az országban jelentősnek mondott tartalékok vannak aranyból, gyémántból, nikkelből, szénből, uránból és földgázból, nem csoda, hogy olyan cégek dolgoznak jelenleg is a fekete kontinens egyik stabil pontjának számító országban, mint a Barrick Gold Corporation, a Resolute Mining Company és az AngloGold Ashanti. Mégis, a mai napig küzdelem és vita folyik Tanzániában, hogy nem biztos, hogy az állam elegendő módon részesedik a kincsek kiárusításából, míg a vállalatok szuperméretű profitokat tesznek zsebre, bár utóbbiak ezt vitatják és azzal érvelnek, hogy nem közvetlenül a pénzbeli juttatásokra kell gondolni, de az infrastruktúra és szociális háló fejlesztéséhez való hozzájárulásuk is óriási.
twitter.com/napiafrika
Botswana, Dél-Afrika célországa – zimbabwei bevándorlók szemszögéből
Közzététel ideje:| május 15, 2013 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Úgy tűnik, Afrikát is elérte az a hullám, amelyben egyes, bevándorlási célországnak tartott államok keményítenek a bevándorlási szabályaikon és megpróbálnak gátat szabni a hatalmas tömegekben érkező külföldi munkavállalók térnyerésének – így történt ez Botswanában is, ahol a belügyminisztérium keményebb feltételeket vezetett be az ország tartózkodási engedélyeinek kiadási ügymenetében, ezzel pedig a legnagyobb számú bevándorlót adó Zimbabwe több ezer polgára kerülhet olyan helyzetbe, amelynek végeredménye a kitoloncolás lesz.
Ráadásul megszüntették az úgynevezett vészhelyzeti beutazási engedélyeket is a határon, azaz most már kizárólag azok léphetnek Botswana területére ilyen papírral, akik tényleges vészhelyzetben utaznak, egy családlátogatás többé már nem tartozik ide. És ennek a szabálynak azonnal meg is kezdődött az érvénybe léptetése, szemtanúk szerint a határállomásokon százával fordítják vissza az ilyen utazási engedéllyel érkezőket, bár a zimbabweiek szerint ennek hátterében nem a bevándorlás elleni harc áll, hanem a két ország közötti egyezség, amellyel Gaborone segít hazaküldeni a zimbabwei polgárokat a választások idejére.
Ez merő összeesküvés-elmélet persze, de az tény, hogy a botswanai elnök bejelentésének megfelelően harc indult a rémisztően növekvő számú bevándorló ellen, akik főleg Zimbabwéből, Kínából, Nigériából és Ghánából érkeznek Afrika egyik stabil és erős gazdaságába – gondoljunk csak bele, az alig 2 millió helyi lakosra fél millió külföldi jut! Mostantól szigorítottak az összes elbírálási folyamaton, többé nem számít az országban eltöltött évek száma, vagy a családi állapot, ráadásul sokkal komolyabb szabályok vonatkoznak mostantól a házasság alapján szerzett tartózkodási engedélyre is, mert korábban sokan üzletszerűen házasodtak az engedélyek érdekében.
Ettől a hónaptól kezdve már csak jogosultsági lehetőség jön létre a házassággal és csak néhány évnyi stabil együttélés után kaphatja meg az érintett személy az engedélyt. És közben ha azt a statisztikát megnézzük, hogy az idei év január 1.-je és április 30.-a között a Dél-afrikai Köztársaság és Botswana együttesen közel 26 ezer illegális zimbabwei bevándorlót toloncolt haza (naponta közel 100 embert jelent ez Botswanában), akkor láthatjuk, hogy a legális mozgás és bevándorlás csak a jéghegy csúcsa, az illegális bevándorlás soha nem látott méreteket öltött.
És ezen mozgások hátterében a lassan újrainduló zimbabwei gazdaság gyengesége áll, a külföldön élő több millió zimbabwei a munkalehetőségek hiánya miatt igyekszik külföldön boldogulni, és a problémák akkor kezdődnek, amikor valaki egy rövid időre szóló vízummal túltartózkodik, vagy tartózkodási engedélye lejárta után sem tér haza, az alapesetről, a teljesen illegális úton történő vándorlásról ne is beszéljünk. Pontos számok nincsenek a Botswanában illegálisan tartózkodó zimbabweiekről, de becslések úgy 120 ezer körüli teszik a számukat, akik főleg a főváros, Gaborone Ledumadumane negyedében húzzák meg magukat és főleg a mezőgazdaságban, építőiparban dolgoznak, illetve sokan keresik illegális tevékenységgel kenyerüket, úgymint prostitució, csempészet vagy egyszerű lopás.
A két ország közötti legális vándorlás milliós méretű, néhány évvel ezelőtti statisztika szerint közel másfél millió ember lépte át Zimbabwéből a botswanai határt, háromnegyedük a ramokgwebanai határátkelőnél, többségük látogatást illetve nyaralást ad meg érkezése okaként, amely alanyi jogon 90 napos tartózkodási lehetőséget ad nekik. Többségük egyébként ezt ki sem használja, hiszen ezen emberek jelentős része üzletelni, kereskedni jön át a határon, azok száma, akik ténylegesen túltartózkodni akarnak, vagy munkát keresnek, ennél jóval csekélyebb.
És a munkakeresők esetében jól látható az “agyelszívás” hatása, hiszen bár a zimbabwei bevándorlók többsége alacsonyabb kategóriájú munkákban dolgozik, rengeteg tapasztalt és képzett munkavállaló is érkezett Botswanába a 2000-es zimbabwei összeomlást követően. Az átlagos zimbabwei bevándorló Botswanában 55%-ban férfi, 60%-ban 40 év alatti, 30%-uk 30 év alatti, a férfiak és a nők felének pedig Zimbabwéban van családja. 60%-uk legális iratokkal utazik, 78%-uknak már van, vagy várható munkája, amiből 81% teljes munkaidős állás. 80%-uk évente legalább egyszer hazatér és ugyanekkora arányban küldenek haza pénzt legalább egyszer egy évben, de ami a legfontosabb, hogy 90%-uk úgy fogalmazott a készített statisztikában, hogy egyszer mindenképpen szeretne hazatérni Zimbabwéba, főleg akkor, ha az ottani politikai, gazdasági helyzet elegendő mértékben javulni látszik.
twitter.com/napiafrika
Algéria déli része forrong a felszín alatt – még lenne idő menteni a helyzetet
Közzététel ideje:| május 14, 2013 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Algéria déli része sosem gazdagságáról volt híres, de az elmúlt időszak gazdasági mélyrepülése elég súlyos kilátástalanságba sodorta az ország ezen felét, nem csoda, hogy folyamatosan jöttek a hírek megmozdulásokról, erőszakos cselekményekről, amelyek mögött a főleg fiatalok érintő munkanélküliség problémája húzódik meg. A helyzet megnyugtatása érdekében a napokban Abdelmalek Sellal miniszterelnök látogatást tett Laghouatban, egy Algírtól 600 kilométerre fekvő városban, de igazából túl sok mindent nem tudott elérni, nem tudta megnyugtatni a háborgó embereket. Ahogy a helyiek fogalmaztak a látogatás kapcsán, elegük van már a szép szavakból, minden ötödik ember munkanélküli, a település közelében fekszik a legnagyobb afrikai olajmező, a Hassi R’Mel, mégis teljes szegénységben kénytelenek megküzdeni a mindennapokkal, ha pedig esetleg akad munka, az is alulfizetett (40-50 ezer forint havonta) és szociális juttatások nélkül végzett.
És a kilátástalanság nem csak a munkanélküliség miatt alakult ki, négy hónappal ezelőtt Laghouat óvárosi részében elkezdődött végre a szennyvízcsatorna kiépítése, de aztán hirtelen félbemaradt, így most se csatorna, se pénz, se remény. A kormány, miután munkahelyeket nem tud teremteni, az új vállalkozások létrehozását támogatja kamatmentes hitelekkel illetve adókedvezményekkel, továbbá folyamatot vezetett be a déli országrész vezetőinek az ottani lakosság soraiból történő kinevezésére, cserébe viszont a helyzet megnyugtatását, békésítését kérte. Még márciusban több déli várost meglátogattak kormányzati képviselők (Adrar, Tamanrasset, Djanet stb.), hogy felmérjék a lehetőségeket, de ezen időszakban is tucatnyi tüntetés és megmozdulás történt, sőt szervezők többször megpróbáltak egy 1 milliós tömegtüntetést összehozni és bár nem jártak sikerrel, a fejlesztéseket, jobb lakhatást, munkahelyet követelő embertömegek nagy nyomást jelentenek a kormányra.
Csak néhány idézet a szlogenekből és táblákból, amelyek a tüntetéseken oly gyakoriak: “Elég a katonai diktatúrából!”, “Halálbüntetést az állami pénzt sikkasztóknak!”, “Szabadságot a szakszervezeteknek!”. Ami a kormány számára biztató lehet, az a tény, hogy politikai követelések még annyira nem sűrűn hangoznak el, főleg szociális kérdések vannak terítéken, a fentebb említettek mellett például a korrupció, a 2008-as áradások utáni kompenzáció, a felelőtlen és pazarló állami Elnök Napja ünnepség és így tovább, tehát a kormánynak még lenne ideje lépni. A kormánytól érkező delegációkat, látogatókat pedig minden egyes alkalommal tüntetők és transzparensek várják és aggasztó módon már a megmozdulásokat szervezők is arról beszélnek, hogy előbb-utóbb erőszakos útra kell terelni a dolgokat, ha nem lesz változás.
Változás például a délen lévő munkahelyek felvételi eljárásában, hiszen a Tamanrasset környékén található In Salah gázmező és az Amesmessa aranybánya olyan követelményeket támaszt a legutolsó pozíciókra is, amelyeket a déli fiatalok képtelenek teljesíteni: ilyen például az idegennyelvismeret egy takarítói állásra. Ha pedig esetleg mégis bejutnának, komoly fizetési különbségekkel szembesülnek a külföldiekkel és az Algírból érkezőkkel szemben. És ezeket a munkanélküli fiatalokat nagyon nem érdekli Abdelaziz Bouteflika egészségi állapota, hiszen az elnök mostanában elég sűrű vendég a kórházban egy szélütésnek köszönhetően és több közleményt is kiadott, de ahogy az lenni szokott, ha nincs pénzed enni adni a gyerekeknek, akkor nincsen “drága elnök úr”.
A végére azért egy jó hír, 2014 végére 150 ezer új lakás építéséről állapodott meg az Algériai Lakossági Hitelbank (CPA) és egy ingatlanfejlesztő csoport, amelynek keretében a bank 12 milliárd euró értékben finanszírozza meg a lakhatási lehetőségek javítását, és ha ehhez hozzávesszük egy másik ingatlanfejlesztő ügynökséggel kötött 100 ezer lakásos szerződést, akkor kijelenthető, hogy jelentős mértékben nőni fog az ingatlanok száma a lakhatási gondokkal küzdő Algériában – persze csak legyen pénz ezek megvásárlására, főleg délen.
twitter.com/napiafrika
Május 26. – a már előre lejátszott egyenlítői-guineai parlamenti választások
Közzététel ideje:| május 13, 2013 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Már csak két hét és a 2012-es alkotmányos reformoknak megfelelően 2013. május 26.-án Egyenlítői-Guinea polgárai megválaszthatják az új parlament 55 tagját (a maradék 15-öt az elnök, Obiang Nguema Mbasogo jelöli ki) és helyi önkormányzati képviselőiket, ennek megfelelően a pénteken (05.10.) kezdődött kampányidőszakban több mint 100 jelölt próbál megküzdeni a voksolók kegyeiért. Obiang Nguema államelnök hangsúlyozta kampánynyitó beszédében, hogy a választás az összes egyenlítői-guineai polgár lehetősége a demokráciában való részvételre és a fejlődés támogatására, továbbá hangsúlyozta, hogy a 2008-as választásokhoz hasonlóan bízik benne, hogy a nemzetközi megfigyelők ezt a voksolást is békésnek és tisztességesnek fogják tartani.
Emellett kritizálta azokat a nemzetközi jogvédő csoportokat, amelyek kritizálták-kritizálják az ország demokratikus mivoltát, rámutatott, hogy ezen csoportok kényelmes irodáikból írogatják jelentéseiket, miközben vajmi keveset tudnak és tesznek az egyenlítői-guineai népért. Bizony, elég sok aggály merült fel nemzetközi szinten a választások tisztaságát és egyáltalán, az állampolgárok joggyakorlási lehetőségét illetően, annak ellenére, hogy maga az ország több olyan szervezetnek is tagja, amelynek célja az emberi jogok biztosítása és a demokrácia érvényesülése, támogatása. A kritikák többek között olyan problémákra vonatkoznak, mint az Obiang holdudvarához tartozó Egyenlítői-Guineai Demokratikus Párt (PDGE) egyeduralma a politikai palettán, voltak esetek, amikor emberektől megtagadtak engedélyeket, munkalehetőségeket egészen addig, amíg nem csatlakoztak a párthoz, a párthoz, amelyik kivétel nélkül mindig adja a kormány tagjait.
Demokrácia ide vagy oda, tény, hogy az sem igazán tűnik egészségesnek, hogy Obiang már 1979 óta hatalmon van, minden választáson legalább 95% vagy afeletti eredménnyel újraválasztva – mondhatja bárki, hogy jogalap nélküli kritika meg “gonosz fejlett államok”, de 34 év alatt biztos, hogy szükség lenne vérfrissítésre. Az újságírók nemzetközi szervezetének listáján az ország az államilag kontrollált, cenzúrázott sajtóval bíró államok között található, és a PDGE-n kívüli, 1992-ben törvénnyel betiltott ellenzéki mozgalmak pénzügyi támogatása az állami költségvetésből minimális a kormánypárttal ellentétben. Érdekes kérdés az is, hogy a Nemzeti Választási Bizottság élén hogy állhat Obiang kormányának illetve a PDGE mozgalmának egyik vezető tagja és a választások előtt miért kerülnek őrizetbe ellenzéki aktivisták.
Ilyen és ehhez hasonló kritikák terjednek tehát a nemzetközi sajtóban többek között olyan csoportok részéről, mint az Amnesty International vagy a Human Rights Watch, amelyek még közös közleményt is kiadtak a témáról néhány napja. A jelentésben példákat is találunk az előbb említett problémákra, például annak az egyenlítői-guineai polgárnak a történetét, aki hosszú száműzetés után 2013. elején tért vissza hazájába, ahol nem sokkal később őrizetbe vették és mindenféle parancs nélkül őrizetbe vették állítólagos államellenes cselekmények miatt. Egy másikat szintén ezzel vádolnak és tartanak fogva 2012 vége óta és ügyvédje szerint a börtönben rendszeresen kínozzák, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki belőle.
Na ennyit a kritikákról és bírálatokról, a tény, hogy a május 26.-i választáson mindössze két ellenzéki párt jelöltjei mérettetik meg magukat, a többi 10 mind a PDGE szövetségese. Nemzetközi megfigyelők is érkeznek a jeles napra és minden feltétel adott, hogy tényleg úgy legyen, ahogy Obiang ígéri és a kritikák ellenére békés, demokratikus választások történjenek majd ebben a pici, ám roppant gazdag afrikai országban.
twitter.com/napiafrika
Zene a vasárnapi ebédhez – Zé Luis, a zöld-foki folklór “ismeretlen” nagy öregje
Közzététel ideje:| május 12, 2013 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Zé Luis egy 60 éves zöld-foki zenész, aki 1953-as születése óta a szigetország zenei életének nagy alakja, a morna zenei stílus egyik ősatyja, aki érzékeny, romantikus néhol szomorú dalaival tökéletes kikapcsolódást jelent a pihenésre vágyó léleknek. Ha meghallgatjuk következő, Ku Nha Kin Bem címet viselő szerzeményét, nem is értjük, hogy miért csak alig 3000 ember hallgatta meg három hónap alatt a YouTube-on – valószínűleg egyébként azért, mert a szigeteken kívül sehol nem hallottak még róla.
twitter.com/napiafrika