Egy ellenzékivel kevesebb: 5 évet kapott Togóban Alberto Olympio

Közzététel ideje:| szeptember 24, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Néhány nappal ezelőtt a togói főváros, Lomé egyik bírósága bűnösnek mondta ki sikkasztás vádjában a togói ellenzék vezetőjét és legismertebb alakját, Alberto Olympiot, aki büntetésként öt év börtönbüntetést és pénzbírságot kapott. Az egykori üzlettársaitól (igazából itt az Olympio cégébe befektető Cauris Managementre kell gondolni) érkező feljelentés és vád szerint az Olympio által alapított majd részvényesként beszálló Cauris közös telekommunikációs és informatikai cégcsoportjától, az Axxend-csoporttól a politikus közel 6 milliárd frankot (nagyjából 2.8 milliárd forint) sikkasztott el, amit most egyrészt vissza is kell fizetnie (egy részét egyébként a Cauris már visszakapta), másrészt ezen felül még 885 millió frankot kártérítésként is le kell tennie.

A teljes érdektelenség mellett, Olympio távollétében bejelentett ítéletet egyébként Olympio és pártja sem fogadja el, utóbbinak, a két évvel ezelőtt alapított Togói Néppártnak a szóvivője szerint kizárólag egy kormányzati leszámolásról van szó, amelyben Faure Gnassingbe, az országot 1967 óta irányító Gnassingbe-klán 2005 óta hatalmon lévő tagja próbálja ellenfeleit kiiktatni a politikai palettáról. Alberto Olympio neve valószínűleg sokak számára ismerősen csenghet, ő annak a Gilchrist Olympionak az unokaöccse, aki 1990-től kezdve 2013-ig kőkemény ellenzékiként küzdött a Gnassingbék ellen, ráadásul Gilchrist édesapja nem más, mint a togói függetlenség atyja, Sylvanus Olympio, akit pont Eyadema Gnassingbé gyilkolt meg egy 1963-as puccs során.

Alberto-Olympio

Az ítéletnek érvényt szerezni egyébként nem lesz túl könnyű, hiszen Alberto Olympiot 2015. májusa óta nem látták Togóban, de az biztos, hogy egy ilyen ítélettel, amellyel hazatérése esetén azonnal a letartóztatás várná, fényesen felfelé ívelő politikai karrierjét elég keményen megroppantották. A fellebbezés biztos, ahogy az is, hogy hívei és pártja minden követ meg fognak mozgatni tiltakozásuk jeleként és hát lássuk be, az Alberto által “tisztán üzleti ügyként” hivatkozott Cauris-botránytól függetlenül Togónak szüksége lenne egy hozzá hasonló fiatal, feltörekvő ellenzéki arcra – a 2015. áprilisában tartott elnökválasztáson is indult volna, de rövid időn belül visszalépett a megmérettetéstől, mert szerinte a választási névjegyzékkel kapcsolatban rengeteg probléma és csalás volt bizonyítható.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

A kenyai sikerek titka: a fájdalomtűrés és a jó testfelépítés?

Közzététel ideje:| szeptember 18, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Egy férfi maratonfutó számára a legnagyobb álom, ami jelenleg elérésre vár, nem más mint a legendás 2 órás futás – azaz 2 óránál kevesebb idő alatt lefutni a nagyjából 42 kilométeres távot. A jelenlegi világcsúcsot egy kenyai fiú, Dennis Kimetto tartja még 2014-ből, amikor Berlinben 2 óra 2 perc 57 másodperc alatt futotta le a 42 kilométert és bár nem hivatalosan már voltak ennél jobb idők is, a hivatalos világrekord még mindig megdöntésre vár és még mindig 2 órán kívül található. És nem túlságosan nagy kockázat kijelenteni, hogy aki ezt meg fogja dönteni az egy másik kenyai lesz, hiszen a kelet-afrikai ország futói már régóta dominálják a maratonfutást, olyan adottságok birtokában, amelyeket őseiknek köszönhetnek: hosszú, könnyű lábaikat vagy éppen a hihetetlenül jó tüdőkapacitást.

De még Kenyán belül sem ennyire egyértelmű a kép, nem jelenthető ki minden kenyairól, hogy bajnokesélyes futó lenne, hiszen a kenyai bajnokok nagy része egy törzsből, a Kalenjinből származik – köztük például Dennis Kimetto és az előző csúcstartó, Wilson Kipsang is, hogy más legendákat most ne emlgessünk. A Nagy-hasadékvölgy régiójában élő, nagyjából 5 milliós lélekszámú törzs sikerének kulcsát már többször próbálták genetikai adottságokkal magyarázni, de valódi bizonyítékot ezekre még nem sikerült szerezni. Egyes kutatók szerint a kalenjinek jó teljesítménye a futószámokban annak köszönhető, hogy az eredetileg síkságokon élő nép a hegyekbe költözött, így jött létre az a genetikai állomány, amely lehetővé teszi a hihetetlen eredményeket. Vannak szakértők, akik inkább a népcsoport kultúrájából eredeztetik a jó teljesítményeket, hiszen a kalenjinek, és egyáltalán a kenyaiak mindennapjainak mindig is része volt a futás és a rengeteg gyakorlás, ennek pedig jól látható az eredménye: a legtöbb maratonon az első négy-öt helyezett mindegyike kenyai, a nőknél és a férfiaknál is.

kenya runners

Mindezek ellenére azért a testalkat jelentősen befolyásolja a kalenjinek futását, hiszen ha azt feltételezzük, hogy a lábak olyanok futás közben, mint az ingák, akkor ezen kenyaiak különösen vékony bokái és vádlijai segítik őket a könnyedebb mozgás elérésében. És ha ehhez még azt is hozáadjuk, hogy a kalenjinek fájdalomtűrése rendkívül erős, akkor már láthatunk két olyan tényezőt, ami lehetővé teszi az emberfeletti teljesítmények elérését. Tökéletes példa erre 1968-ból Kipchoge Keino, aki komoly epeproblémákkal és fájdalmakkal volt képes olimpiai csúccsal bajnoki címet nyerni 1500 méteres távon. Erre persze lehet azt is mondani, hogy fájdalomtűrésben mindenkinek erősnek kell lennie, aki egy olimpián indulni tud maratonfutásban, mégis ami más ezeknél a kenyai futóknál, az a tény, hogy ez a fájdalomtűrés a kultúrájuk része, ettől válik valaki igazán felnőtt emberré a törzsben – a harmadik tényező, ami pedig a sikert segíti, egyszerűen a sikeres ősök példája, sok ezer kenyai akar olyan lenne, mint Kimetto vagy Keino.  Igazi példaképek.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Kongói DK: az idei elnökválasztás megtartásának esélye nagyjából nulla már

Közzététel ideje:| szeptember 17, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Az embernek nincs egyszerű dolga, ha jelen pillanatban át akarja látni a Kongói DK politikai eseményeit, főbb szereplőinek napról-napra változó álláspontját, hiszen azon az egyetlen biztos tényen kívül, hogy Joseph Kabila elnöknek idén december 19-én lejár az alkotmány által deklarált, most már második mandátuma, még abban sem lehetünk biztosak, hogy mit akar maga Kabila, aki már hosszú évek óta küzd ennek a Magyarországnál huszonötször nagyobb országnak az egyben tartásáért. Hiszen bár az előző két választás óta eltelt években Kabila és emberei sokszor és sok helyen publikálták már, hogy a 2006-ban beiktatott alkotmány megváltoztathatlan és így az elnök idén befejezi pályafutását, hogy új erőknek adja át a terepet, de ezzel párhuzamosan sokszor és újabban egyre többször halljuk azt a hangot Kabila-táborából, mely szerint az alkotmány megváltoztatására van szükség, hogy a nép akaratának megfelelően az elnök a helyén maradhasson.

És bár maga a politikus eddig egyetlen egyszer sem beszélt egy alkotmányozó népszavazásról vagy saját jövőjéről nyíltan, a fővárosban, Kinshasában vagy éppen Kelet-Kongóban voltak tüntetések Kabila maradását (és persze távozását) követelő tüntetések és népszavazásra felhívó hatalmas plakátok és transzparensek. Az biztos, hogy jelenleg a nemzetközi közvélemény és a jelentős befolyással bíró nagyhatalmak a demokratikus állapotok megtartásáról beszélnek, hangsúlyozva, hogy a demokratikus törekvéseket nem szabad aláásni egy ilyen stratégiai fontosságú országban, viszont másrészt az ENSZ vagy éppen az Egyesült Államok sem tartotta kizártnak azt, a Kabiláék által felhozott javaslatot, mely szerint a technikai problémák miatt az idei évre kitűzött voksolást el fogják halasztani. Arról pedig 2016. májusában az Alkotmánybíróság már döntött, hogy az aktuális elnök jogosan maradhat hivatalában a választások kiírásáig, amely döntés teljesen lesokkolta az ellenzéket, akik abban bíztak, hogy az alkotmány által ilyen helyzetekre megnevezett parlamenti elnök lesz majd az ideiglenes államfő.

Mindenesetre bár Kabila holdudvara elég erősen utal rá, hogy népszavazásra van szükség a jövő eldöntése érdekében, Kabila harmadik mandátumát annyira nem lesz egyszerű végigverni, hiszen 2014-ben egyszer ennek már nekifutottak, de akkor képtelenek voltak a parlamentben elérni a 60%-os többséget a jóváhagyáshoz – úgy, hogy Kabila támogatói közül is sokan a javaslat ellen nyomtak, akik közül aztán sokan 2015-ből ki is léptek a kormány mögül. Azzal mindenesetre mindenkinek tisztában kell lennie az idén vagy éppen tavaly látott tüntetések alapján, hogy Kabila népszerűsége nem túl erős az országban és egy kiírt népszavazás megnyeréséhez azért egyéb technikákat is be kellene dobnia a hatalomnak, hogy egyértelmű győzelmet tudjon felmutatni. Az ellenzék, bár a felszín alatt azért ez nem ennyire egyszerű, nagyjából eddig képes volt egységes arculatot összehozni és a korábban egymást is támadó vezetők most legalább a felszínen egységességről kommunikálnak, de hogy mennyi esélyük lehet a kormánnyal szemben, azt Moise Katumbia esete is tökéletesen mutatja, aki 2015-ben a kormánypártból kilépve indította saját elnöki kampányát, hogy aztán végül távollétében három éves börtönbüntetés ítéletével találja szembe magát két vádpontban meghatározott bűnössége eredményeként.

kabilll

A nyár elején aztán jött Étienne Tshisekedi, a 2011-es elnökválasztás második helyezettje, aki egy belgiumi sajtótájékoztatón jelentette be a Rassemblement platform megalakulását, amelynek célja kettős volt: egyrészt újra erőt adni az ellenzéki egységnek, másrészt magát, mint egy rendkívül erős támogatói bázissal bíró ellenzéki vezetőt ismét a reflektorfénybe helyezni. De még ezen ellenzéki egység mögé sem sorakozott fel mindenki, két másik ellenzéki pártszövetség is próbálgatja szárnyait és gyanúval méregetik Tshisekedi és Katumbi törekvéseit valamint a Kabila által még tavaly novemberben elindított nemzeti párbeszédet. A párbeszéd sokáig teljesen működésképtelen folyamatnak bizonyult, ma viszont már ott tartunk, hogy nemrégiben a kormány és az egyik (ezt hangsúlyozni kell: nem az összes) ellenzéki csoport megegyezett egy jövő évi választás lebonyolításában (erre legkorábban 2017. júliusában látnak esélyt), amely egyben lesz elnök-, parlamenti- és önkormányzati választás is.

Egyébként pont a részvétel tette nevetségessé a szeptember 11-én kezdődött megbeszéléseket, hiszen az Egység a Kongói Nemzetért (UNC) pártját pont a párbeszéd miatt hagyták el többen is, a tiltakozó UDPS-ből viszont többen eljöttek, ahogy ezt a szintén távolmaradással tüntető Kongói Felszabadítási Mozgalom (MLC) több képviselője is megtette. A legjelentősebb ellenzéki erő, a Rassemblement szövetsége viszont azonnal tiltakozott és jövő hétre egy komoly tüntetést jelentett be, amellyel az idén novemberi választás megtartását követelik majd ismét. És mint azt éjszaka (09.16) láthattuk, erre nem kellett várni jövő hétig, az ellenzéki bázisnak számító Lubumbashiban a rendőrség és tüntetők csaptak össze, amely utóbbiak a Tshisekedi által vezetett Szövetség a Demokráciáért és Társadalmi Fejlődésért (UDPS) pártja színeiben vonultak fel választásokat követelve.

Ez utóbbira roppant csekély az esély, főleg azért, mert a választási bizottság már bejelentette, hogy 2017. júliusáig nem fog összeállni egy választói névjegyzék (ha hinni lehet az adatoknak, másfél millió halott van még a névjegyzékben és 7 millió, 2011 óta választókorba lépett fiatal hiányzik róla), ezzel pedig megugrott az erőszak és a fegyveres konfliktus esélye. És hogy mi a konkluzió? Amit az összes ellenzéki tényező is elismer: párbeszédre van szükség, mert anélkül csak vádaskodás és erőszak fogja kísérni az ország útját egy új elnökség felé, kerüljön arra sor bármikor is a közeljövőben. De hogy mikor lesz ilyen párbeszéd a teljes ellenzéki platform képviseletével azt megjósolni sem lehet, hiszen ez, ismerve a kongói viszonyokat, jelenleg elképzelhetetlennek tűnik. Kabila pedig szépen követi a korábbi taktikát: csendben a háttérből figyel és valódi szándékairól egy szót sem publikál.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Öt figyelemre méltó afrikai metálbanda

Közzététel ideje:| szeptember 8, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Alapvetően ha rock- vagy metálzenéről beszélünk, akkor valahogy Afrika szinte soha nem kerül szóba, mint olyan kontinens, ahol ezt a zenét hallgatják, szeretik esetleg még művelik is, pedig a fekete kontinensnek ha nem is olyan nagy, de mindenképpen létező rock- és metálzenei rétege is van. Azért az látható, hogy egy-két ország még ezen a szűk zenei piacon is dominál, Angolában, Nigériában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbiában vagy éppen Botswanában nem csak egy-egy fehér holló létezik, még rádiók és magazinok is próbálják terjeszteni az igét, úgyhogy afféle hiánypótlásként, a következő posztban 5 ismert vagy kevésbé ismert, ám figyelemre mindenképpen érdemes afrikai rock- illetve metálzenekar kerül bemutatásra.

Ennek a zenei palettának az egyik legismertebb angolai képviselője a Dor Fantasma nevet viselő zenekar, amely 2006-ban jött létre egy Slave névre hallgató másik banda utódjaként és amelyet jelenleg az angolai metál egyik legnagyobb szereplőjeként tartanak számon. A zenekar feltűnt az ennek a zenei irányzatnak az angolai képviselőit bemutató Death Metal Angola című dokumentumfilmben is és magát egy olyan benguelai trash metál zenekarnak tartja, amely az angolai polgárháború nyomait sem hajlandó felejteni. A következő szám nem igazán tükrözi ezen műfaj összes jegyét, ettől függetlenül bőven többre érdemes mint 2300 látogató.

Bár tovább tudnánk nézelődni még Angolában, menjünk inkább tovább egy malgas nyelven éneklő női énekessel nyomuló madagaszkári trash metál zenekarral, a Sasamasóval, amely 2002 óta próbálkozik ebben a zenei műfajban a madagaszkári fővárosból, Antananarivóból a Legion of Death Records égisze alatt.


Hogy a bevezetőben felvázolt országok dominanciája azért nem teljeskörű, azt tökéletesen mutatja a 2009-es megalakulása óta magát rendkívül magabiztosan és dinamikusan épülő Vale of Amonition nevű ugandai zenekar, amely számaiban vagy az ugandai társadalmi kérdéseket feszegeti vagy valamiféle túlvilági erő és mágia létezésével csábítja hallgatóit. Az előbbi két zenekarhoz képest a Vale of Amonition zenéjének befogadásához mindenképpen jelentős nyitottság szükséges.

A kenyai Last Year’s Tragedy zenekar March From the Underground című számát nem csak hallgatni élmény, hanem a videóklip is nagyszerű élmény és ez igaz a banda többi számára is, akik 2013-as bemutatkozó számukkal a legjobb afrikai rockszám díját is megnyerték és anno még az Egyesült Királyságból tértek haza tanulmányaik után, hogy Kenyában terjesszék zenéjük igéjét.

 

Az előbbi négyhez képest az utolsó bemutatásra kerülő zenekar jóval nagyobb hírnévvel és rajongói táborral rendelkezik és zenei és képi világában is alig üt el egy európai vagy egy amerikai metálzenekartól, pedig a Juggernaught egy jópár éve nyomuló dél-afrikai metálbanda.

Remélem a posztot olvasók egyik-másik zenekar esetében találtak maguknak is hallgatható muzsikát, hiszen az írás arra szeretett volna rámutatni, hogy Afrikában nem csak törzsi zene létezik, bármilyen európai vagy amerikai színvonalat megütő rock- és metálbandák is léteznek.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Olimpia 2016: rövid tiszteletadás egy nigeri és egy elefántcsontparti hősnek

Közzététel ideje:| szeptember 3, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Még augusztus végén (08.24.) nemzeti hősként köszöntötték az ország lakói a brazíliai Rio de Janeiróban megrendezett 2016. évi nyári olimpiai játékokon taekwondóban ezüstérmet szerző nigeri Issoufou Alfaga Abdoul Razakot, aki az ország történetének második olimpiai érmet szerezte, 44 évvel azután, hogy Issaka Daboré bokszban szerzett bronzérmet még 1972-ben. Az egy marokkói kvalifikációs versenyről olimpiára jutó 22 éves sportolót a repülőtérről a főváros, Niamey központjáig végig hatalmas tömeg üdvözölte, az út végén pedig maga az ország elnöke, Mahamadou Issoufo várta, aki egyrészt megköszönte a sportoló teljesítményét az ország nevében, másrészt kitüntetést adományozott a teljesen meghatódott fiatal versenyzőnek.

Issoufou-Alfaga-Abdoul-Razak

Razak egyébként nagyon közel volt többször hozzá, hogy feladja sportolói karrierjét, hiszen először még hét éves korában tiltotta el családja a taekwondótól, miután egyik unokatestvére meghalt egy sérülés következtében, később pedig a rossz körülmények és lehetőségek akadályozták, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóvoltából Németországban is készülhetett, most pedig végig nagyon okosan versenyezve, megérdemelt ezüstérmet szerzett – ami lehetett volna arany is, de Razak saját bevallása szerint képtelen volt megbirkózni a rá nehezedő fáradtsággal már, így azeri vetélytársa nyakába került az aranyérem. Mindez történt pár órával azután, hogy az afrikai taekwondo egy másik nagy sikert könyvelhetett el azzal, hogy Cheick Sallah Cissé az ország történetének első olimpiai aranyérmét szerezte Elefántcsontpart számára ugyanazon az estén, amikor egy másik elefántcsontparti, Ruth Gbagbi szerzett egy bronzérmet is az elefántoknak.

twitter.com/napiafrika

9 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Etiópia: hogy kezdődött, hol állunk és mi várható

Közzététel ideje:| szeptember 3, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A Tana-tónak is otthont adó, Szudánnal határos észak-etiópiai Amhara tartományban tovább növekszik a már eddig is elég magas szinten létező feszültség, miután helyszíni (nem megerősített) beszámolók szerint például Debarq, Bahir Dar vagy éppen Gonder városában (de a régió városainak többségében voltak gyújtogatások, barrikádok) a felvonuló tüntetőket és tiltakozókat a biztonsági erők éles lőszerrel oszlatták az elmúlt napokban – egyes források közel 50 halálos áldozatról számoltak be az elmúlt egy hét összecsapásai során. És hogy még durvább jövőkép várható, azt az etióp miniszterelnök pár nappal ezelőtti bejelentése is megerősíti, amiben Hailemariam Desalegn a hadsereg bevetését is elrendelte az amharai konfliktus megoldására (a beavatkozást állítólag a régiós vezetés kérte) és katonai körzetekre osztotta fel a területet.

Szintén nem megerősített információk és blogbejegyzések szerint a telefonokat megfigyelik és az internetszolgáltatás is korlátozásra került – valószínűleg így próbálják meg a Facebookon és Twitteren már így is nagy sebességgel, #Amharaprotests hashtag alatt terjedő képek és beszámolók közzétételét gátolni. A mostanra már igencsak eszkalálódó konfliktus Amharában (mert Oromiában is van egy hasonló tüntetéshullám) akkor robbant ki, amikor még július végén a welkit (wolqayt) közösség vezetőit megpróbálták őrizetbe venni a hatóságok, miután azok követelést nyújtottak be a kormányhoz, hogy a jelenleg Tigré szövetségi államhoz tartozó welkit területek kerüljenek át Amharába, mert a welkit közösség magát Amharához tartozónak tartja és a Tigré vezetést korruptnak, elnyomónak bélyegezte meg.

gonder-amhara-protest-1

A tüntetések azóta tartanak kisebb-nagyobb intenzitással, például az elmúlt néhány napban Gojam és Gonder városaiban több tízezren vonultak fel a kormány ellen tüntetve, de sokan ezeket a megmozdulásokat már a welkit-ügyön túlmutatóan, a 2015. novemberében, Oromiában az oromók által kezdett tüntetésekkel való szimpátiaként is látják (azoknak az első kirobbantó oka az volt, hogy Addisz-Abeba területét Oromo régió területének kárára akarták bővíteni). Bár a kormány a tüntetések tényét elismeri, a biztonsági erők túlkapásait tagadja, állítólagosan nincs szó éles lőszerrel történő oszlatásról és a különböző kormánytisztviselők az otthonmaradással tüntető és így a mindennapi életet nehezítő polgárok otthonaiba való betöréseket is cáfolták. Azt tudjuk, hogy Etiópia bizonyos régióiban évtizedek óta alacsony intenzitású kormányellenes lázadások zajlanak, de ilyen méretű és kiterjedésű tüntetéshullámra 25 éve nem volt példa az országban és most sem köthetőek egyetlen specifikus kirobbantó okhoz, az oromók és az amharák számára úgy tűnik eddig tartott a marginalizáció, gazdasági elnyomás tűrése, ahogy ezekben a régiókban hallani lehetett, az emberek már nem akarják tovább tűrni, hogy míg Addisz-Abebában döbbenetes méreteket öltő fejlődést lehet látni, addig Amhara és Oromia egyes területein súlyos mélyszegénység létezik.

A tüntetések az egész országot megérintették, elég ha a riói olimpián kezét keresztbe téve célba érkező maratonfutó, Feyisa Lilesa esetét vesszük, aki a tévékamerák kereszttüzében vállalt szolidaritást honfitársaival. Gondoljunk bele, az országot irányító elit a tigrinyák soraiból kerül ki, akik a lakosság mindössze 6%-át képviselik, szemben az oromók és amharák összességében 60%-ot is meghaladó arányával. Az igazán nagy kérdés tehát most az, hogy mi fog történni Etiópiában, egyszerűen megnyugszanak majd a kedélyek vagy akár tovább is eszkalálódhat a helyzet, ami nem lenne jó, hiszen az elmúlt évtizedekben Etiópia iszonyatos fejlődésen ment keresztül, a gazdasági liberalizáció következményeként kétszámjegyű gazdasági növekedésről beszélünk, fejlesztési programok indultak az oktatás, környezetvédelem, egészségügy és telekommunikáció területén és Etiópa rengeteget tett a régiós béke megőrzéséért.

És bár a média szerepe megkérdőjelezhetetlen az Etiópiáról jelenleg kialakult képnek (bukott államnak nevezik az országot már most, etnikai háborúktól tartanak és így tovább), az biztos, van még mit tenni bizonyos politikai és etnikai kérdésekben – mindezek ellenére viszont Etiópiát bukott államnak nevezni hatalmas tévedés, egy iszonyatos fejlődésen átment és iszonyatos fejlődés előtt álló óriási és csodaszép országról van szó, ahol a gazdaság növekedése nem megkérdőjelezhető, az egy külföldi számára is mindenhol látható és észlelhető.

twitter.com/napiafrika

8 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

keep looking »
  • Archívum

  • Címke