Gabon – jön az elnökválasztás és jönnek vele a kérdések is

Közzététel ideje:| július 26, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Alig egy hónappal az augusztus végén esedékes elnökválasztás előtt olyan események történtek most hétvégén a gaboni fővárosban, Librevilleben, amelyek errefelé rendkívül szokatlanok – a hatalmas erőkkel felvonuló rendőrség szombaton (07.23) szemtanúk szerint még éles lőszert is bevetett, hogy megakadályozza azt az ellenzéki tüntetést, amelyet az elnökválasztás jelöltjeinek egy része szervezett. Az eredmény több tucat letartóztatás és sérült, plusz felháborodott ellenzéki hangok. A kormány részéről egyébként maga a belügyminiszter, Pacome Moubelet Boubeya is elismerte, hogy a rendőrség erővel akadályozta meg a Szent Egység a Hazáért névre hallgató ellenzéki tömörülés felvonulását, kiemelve, hogy a megmozdulók semmilyen engedélyt nem kaptak a tüntetésre és a rendőrségnek a város és a lakosság biztonságát mindenképpen szavatolnia kell.

Az elnökválasztás 14 indulója közül hetet tömörítő ellenzéki szövetség ismét Ali Bongo jelenlegi elnök jelöltsége ellen akarta felemelni a hangját, sokadszor is azzal vádolva a politikust, hogy az alkotmány szerint nem is indulhatna az elnökségéért, hiszen nem született gaboni (Bongo Brazzaville-ben született az egykori Francia Egyenlítői-Afrikai területén), másrészt pedig állítólag nem is Omar Bongo vérszerinti gyermeke, úgy fogadták örökbe még Nigériából, Biafrából. A felvonulók élén haladt a rendőrséggel szemben egészen az oszlatás megkezdéséig például a Nemzeti Tömörülés jelöltje, Casimir Oye Mba vagy éppen a függetlenként induló Bruno Ben Moubamba is, akiknek a többi jelölttel együtt sem lenne túl nagy esélyük, nem úgy, hogy még az ellenzéken belül sem képesek egy igazi, erős jelölt mögé felsorakozni – figyelembe véve, hogy egyfordulós, egyszerű többségen alapuló választásról beszélünk, egység nélkül remény sincs Ali Bongo hatalmának megdöntésére.

alibongo Erre talán jelenleg egyedül az összes ellenzéki jelölt közül talán legismertebbnek, az ex-diplomata Jean Pingnek lenne valamilyen sansza az Erők a Változásért Tömörülés színeiben, de igazából az ő sansza is nagyjából limitáltnak nevezhető, még akkor is, ha az elmúlt napokban a kormányzó Gaboni Demokrata Párt (PDG) soraiban is felütötte a fejét a széthúzás. A Facebookon és Twitteren is igen gyorsan terjedni kezdett az a videó, amelyen a PDG egyik képviselője egy hétvégi ülésen nyilvánosan kirohan Ali Bongo ellen, heves bírálata után pedig bejelenti, hogy kilép a pártból, hiszen Bongo ígéretei szerinte sosem válnak valóra. Bár azért a sajtó ezt igyekezett felnagyítani, Bongo stabil támogatói körét figyelembe véve (itt most főként a pozícióban lévő közszolgákra, az elitre és az üzleti szférára kell gondolni), ez egy nem túlságosan számító incidens.

Még akkor sem, ha első győzelme alkalmával 2009-ben Bongo csak a voksot 42%-át kapta – az azóta eltelt időben ugyanis elég hatékonyan sikerült hatalmát és támogatói körét kiépítenie, ráadásul az is eléggé megalapozza pozícióját, hogy az 1967-től 2009-ig uralkodó Omar Bongo fiáról beszélünk. Persze azért a hétvégi kirohanás nem az egyetlen jele volt a PDG-n belüli repedéseknek, még márciusban például a parlament egykori elnöke, Guy Nzouba Ndama és tucatnyi társa hagyta el a pártot kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva – Ndama azóta már független jelöltként próbálja építeni karrierjét. De ha Bongo bukásának valódi esélyeit akarjuk felmérni, akkor a múltban kell kutakodnunk, hiszen pont az okozhatja Bongo vesztét, ami az előnye is: a múltja, édesapjával előtérben.

Ali Bongo ugyanis ott folytatja, ahol Omar Bongo abbahagyta, a Bongo-uralom alatt a gaboni társadalom ugyanis teljes mértékben szétszakadt, egy szűk, iszonyúan gazdag elitre és egy, a fejlődésből javarészt kimaradó szegényebb rétegre, amelynek frusztráltságát csak növelték Omar Bongo megnyilvánulásai, amelyekben többször a saját bankszámlájának nevezte az állami kincstárat. Ez Omar Bongo halálával sem változott, Ali ideje alatt is komoly botrányok ütötték fel fejüket – például feleségének, Sylviának egy párizsi bevásárlókörúton elköltött 1 millió eurós botránya a mai napig legendás történet a gaboni társadalomban. Ennek ellenére az elnökválasztáson szinte borítékolható Bongo győzelme, a kérdés igazából csak annyi, hogy a társadalomban sokak által sejtett és valószínűsített feszültségek felszínre kerülnek-e vagy sem, mert Gabonban etnikai alapon nem várhatóak konfliktusok, így csak azt kell figyelnünk, hogy 2009-hez képest lesznek-e még erőszakosabb válaszlépések Bongo újabb győzelmére.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Gondolatok a labdarúgó Európa-bajnokság afrikai származású résztvevőiről

Közzététel ideje:| július 19, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Többnyire sajnálatos módon negatív kontextusban jelent meg a médiában a francia labdarúgó-válogatottban szereplő, afrikai származású játékosok szereplése a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, pedig nem Franciaország volt az egyetlen válogatott, ahol erősen dominált az afrikai származás. Sőt, a végül győztes Portugáliában a győztes gólt megszerző Éder is Bissau-Guineában született és csak gyerekként került Portugáliába, ahol aztán beindult futballkarrierje és bár igazi szupersztárrá nem vált, azért jegyzett bajnokságok erősebb csapataiban szerepelt pályafutása során. És ahogy a franciák esetében, úgy Portugáliánál is elmondható, hogy ez nem egy újdonsült hóbort, amelyet mondjuk atlétikában láthatunk egy-két “felvásárló” ország esetében, hiszen már az ötvenes évektől kezdve domináltak az afrikai játékosok a portugál csapatban és például a sokszor-sokat emlegetett Figo-féle aranygenerációban is sokat számított a jelenlétük.

france

És hogy Éder esete nem csak egy kiragadott, egyedi példa, azt tökéletesen igazolja például a nagy ígéretnek számító Renato Sanches is, aki most már a Bayern München színeiben teheti büszkévé sao toméi illetve zöld-foki-szigeteki családját (bár ő maga sao toméi édesapja és zöld-foki édesanyja gyermekeként már Lisszabonban született) vagy éppen az angolai fővárosban, Luandában született William Carvalho is. Aztán ha azt olvassuk, hogy Luís Carlos Almeida da Cunha, akkor nem nagyon tudjuk hova tenni a nevet, de ha mondjuk az áll helyette, hogy Nani, akkor egyből tudjuk már, hogy a portugál EB-győzelemben nagy szerepet játszó portugál csatárról beszélünk, aki szintén a Zöld-foki-szigeteken született és onnan került Portugáliába és a teljesség igénye nélkül a stabil alapembernek számító Danilo vagy éppen Eliseu is igencsak erős afrikai gyökerekkel bír, hogy másokról most ne is beszéljünk.

De a döntőben aztán voltak más, afrikai vonatkozású érdekességek is, hiszen például a francia színekben játszó Blaise Matuidi szülei Angolából menekültek Párizsba még a nyolcvanas években és Matuidit anno még a portugál válogatottba is behívták. A francia válogatottban 11 játékosnak voltak erős afrikai gyökerei, de egyáltalán, a 24 induló válogatottból 12-ben voltak afrikai származású játékosok, ami tökéletesen mutatja, hogy semmilyen formában nem érdemes már kihegyezni ezt a kérdést egy-egy csapatra vagy játékosra, ezek a sportolók már jelentős mértékben részeseivé váltak az európai sportnak és egyáltalán a társadalmaknak. Persze ez sok helyen és sok réteg körében nem talált túl pozitív fogadtatásra, de például Franciaország esetében tökéletesen láthatóak a korábbi gyarmatbirodalom nyomai, hiszen voltak játékosok a válogatottban gyökerekkel Észak-Afrikából, Közép-Afrikából, Észak-Afrikából vagy éppen Közép-Amerikából is.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Gondolatok a zöld-foki kivándorlás múltjáról, jelenéről és jövőjéről

Közzététel ideje:| július 14, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A be- illetve kivándorlásról napjainkban sok ezer, újonnan feltűnt szakértő mondja el véleményét és elméleteit, köztük olyanokat is, amelyek már jelentősen túlhaladottak és aktualitásukat vesztették – és ez nincs másként Afrikát érintően is. A kivándorlással kapcsolatban a Zöld-foki Köztársaságot is sokszor szokták példának felhozni, hiszen ez azon kevés országok egyike a világon, ahol több állampolgár él külföldön mint odahaza. Ez a szám nagyjából azt jelenti, hogy az otthon élő 550 ezer zöld-foki mellett nagyjából 900 ezren más országokban élnek világszerte, legnagyobb részük (úgy fél millióan) az Egyesült Államokban, nagyjából minden, a szigeteken élő családnak van egy rokona, aki külföldön dolgozik vagy él.

De ez nem azt jelenti, hogy a Zöld-foki-szigetekről még a mai napig is özönlenének ki az emberek a szélrózsa minden irányába, hiszen a kilencvenes években a folyamat megfordult és ma már az ország inkább fogadja a bevándorlókat (főként nyugat-afrikai országokból), köszönhetően a stabil politikai és gazdasági helyzetnek. Maga a tömeges kivándorlás a Zöld-foki-szigetekről az 1800-as években kezdődött, amikor az éhínség és szárazság ismétlődő periódusai elől sok százezren az Egyesült Államok felé vették az irányt, ezt követően pedig a portugál gyarmati uralom indított el ilyen folyamatokat, amikor erőszakosan mozgatott tömegeket gyarmatai között az éppen felmerülő munkaerőigényeknek megfelelően. Ebből az is következik, hogy a fentebb említett 900 ezernyi, külföldön élő zöld-foki egy jelentős része nem első generációs kivándorló, hanem csak kivándorlók leszármazottai – ha a kilencvenes évektől figyeljük a kivándorlási folyamatokat, akkor azt láthatjuk, hogy a fő célország Portugália és értelemszerűen Nyugat- és Dél-Európa, ahol jelentős igény jelentkezett akkoriban és még most is ház körüli munkákat elvégző, olcsó munkaerőre.

cabo verde Ahogy máshol is, úgy a Zöld-foki-szigeteken is a migráció fő motivációját a jobb életkörülmények, jobb munka, magasabb jövedelem reménye jelentette és jelenti a mai napig, hiszen a társadalomba már stabilan beépült az a jellegű folyamat, hogy a fiatalok külföldön jelentősebb vagyont igyekeznek összeszedni, amiből visszatérve már nyugodtan élhetnek szülőföldjükön – hiába az afrikai mércével mért relatív gazdagság és stabilitás, a migráció jelentős faktora még a szigetek elszigeteltsége, a szárazság és a médiából ömlő csábító vagyontárgyak megszerzésének vágya. De a kilencvenes években egyre inkább szigorodó bevándorlási szabályok okán a jelentős mértékű, 2-3%-os éves kivándorlási ráta a 2000-es évekre már fél százalék alá süllyedt, ami a népesség és a bevándorlás növekedésével már egyértelműen pozitívba billentette a Zöld-foki-szigetek vándorlási mérlegét.

Ettől függetlenül a 9 szigetből álló ország mindennapjait jelentős meghatározzák a diaszpórák, az ezektől származó hazautalások az ország bevételeinek 20%-át adják, plusz a nyaralni vagy látogatásra hazatérő “kintiek” szintén jelentős bevételt adnak a gazdaságnak – nem mellékesen pedig a diaszpórák léte jelentősen meghatározza az országnak nyújtandó segélyek mértékét is. De ez biztosan nem marad így a jövőben, hiszen az egyértelműen látszik, hogy a hazautalásokat főként az első generációs kivándorlók részesítik előnyben, a második generációs leszármazottak már sokkal kisebb mértékben foglalkoznak ilyen pénzbeni támogatásokkal.

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Adott a küldetés: 2020-tól Szomáliának a saját lábán kell állnia

Közzététel ideje:| július 9, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Bár az elmúlt időszak során azért elég konstans fejlődés mutatkozik a szomáliai belpolitikai helyzetben, az utóbbi napokban olyan hírek is megjelentek, amelyek nem biztos, hogy hosszútávon is biztosíthatják ezt a stabil javulást. Ezen hírek közül az egyik legfontosabb az a bejelentés, amelyet az Afrikai Unió tett pár napja arról, hogy 2020-ra teljes egészében vissza kívánja vonni a Szomáliában állomásozó 22 ezer katonáját és addigra teljesen a szomáliai hadseregnek kívánja átadni a biztonsági helyzet fenntartásának feladatát. Maga a folyamat a tervek szerint 2018. októberében kezdődne és fokozatosan fejeződne be, hogy így záruljon a 2007-ben kezdődött és AMISOM néven is ismert küldetés.

A történet egyik árnyoldala az, hogy nem teljes egészében a biztonsági helyzet javulása indította el ezt a folyamatot, hanem inkább az anyagi korlátok, hiszen az idei évtől az AU már 20%-kal lecsökkentette a misszió költségvetését, aminek következtében sok katona hónapokon át nem kapta meg fizetését. Ez utóbbi pedig a misszióhoz több mint 6000 katonával hozzájáruló Ugandában azt váltotta ki, hogy az ország kormánya bejelentette egységei visszavonását – a fenyegetés hatására az AMISOM fő pénzügyi szponzora, az EU azonnal jelentősebb összeget utalt át, hogy a helyzet rendeződjön.

amisom

Visszatérve az előbbi gondolatmenethez, sajnos ez csak egy árnyoldal, szintén elég jelentős problémának számít, hogy bár az al-Shabaab milícia ellen sikerült komolyabb sikereket is elérni az évek során (2011 óta Mogadishu elvileg teljesen a szomáliai kormány felügyelete alatt áll), a fenyegetés nem szűnt meg létezni, a fővárosban a mai napig előfordulnak súlyos, robbantásos támadások, plusz maga a szomáliai hadsereg sem áll készen egy ilyen fajsúlyú feladatra sem számban, sem felszereltségben – magán a katonaságon belül is elég jelentős feszültségek húzódnak, a kiképzések lassan haladnak, a költségvetés limitált. Aztán még az a kérdés sem tisztázott, hogy például mi lesz a háborúba évekkel ezelőtt belépett Kenya vagy Etiópia részvételével, hiszen például az öt évvel ezelőtt kezdődött kenyai részvétel sem egészen azt a hatást váltotta ki, ami a célja lett volna – bár a szomáliai határvidéken stabilnak mondható helyzet alakult ki, a kenyai területen válaszként végrehajtott terroristatámadások száma jelentősen megugrott és a határmenti kenyai járásokban igencsak leromlott a közbiztonság is. Visszavonulni pedig nem lehet, hiszen egyöntetű kenyai vélemény szerint a szomáliai erők nem állnak készen a feladatok átvételére.

Ebben az egész bizonytalanságban pedig nem biztos, hogy jó az az irány, amelyet az Egyesült Államok Afrikai Parancsnoksága (AFRICOM) követ, amely a jelentések szerint elkezdte felfegyverezni az egykor igencsak komoly hadúrnak számító Barre Hiiraalét (Barre Shire) az al-Shabaab elleni harcra. A hír nem megerősített információ, de szomáliai blogok írásai szerint Hiiraale a napokban látogatást tett az AFRICOM kenyai bázisán, hogy megbeszéljék azt a küldetést, amelyben Hiiraale offenzívát indítana az al-Shabaab ellen Juba tartományban, együtt a szomáliai hadsereg más területeken indított támadásával. A szomáliai polgárháború során a Juba-völgyi Szövetség egyik tagjának számító Szomáliai Nemzeti Front vezetőjeként ismertté vált hadúr Siad Barre uralmának helyreállításáért küzdött hosszú éveken át és az elmúlt két évtizedet folyamatos háborúskodással töltötte Szomália déli részén.

twitter.com/napiafrika

7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Sierra Leone: az Ebola után is akad bőven kihívás

Közzététel ideje:| július 5, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Talán nem volt túl nagy meglepetés sokak számára, de az Ebola-járvány legyűrésével Sierra Leone országa mintha megszűnt volna létezni a külvilág és a mainstream média számára, pedig annak ellenére, hogy borzalmas hírekkel már nem lehet rémisztgetni, ez a sokat szenvedett nyugat-afrikai állam továbbra is mindennapos küzdelmeket vív a demokrácia és a stabilitás rögös útján. Ezen az úton az egyik legnagyobb akadálynak a legtöbb kutató/szakértő egyértelműen a korrupciót tartja, de nem azért, mert az ország helyzete a Transparency International listáján annyira szörnyen rossz lett volna (tavaly 119. helyen szerepelt az ország a 168 listázott között), hanem azért, mert folyamatosan ront korrupciós megítélésén és az ezzel szemben folytatott harcán – az elmúlt években csak a helyzet romlását lehetett látni.

Ez főként az Ebola-járvány idején volt látható és kimutatható, amikor az összes kapcsolódó kormányzati kiadás harmada nem volt alátámasztható semmiféle dokumentummal vagy számlával, a legtöbb megkötött szerződés szabályosságát, az előzetes megversenyeztetést is bőven kétségbe lehetett vonni. Ezek a folyamatok csak egy pillanatra tűntek lassulni 2008-ban, amikor Ernest Bai Koroma államelnök antikorrupciós törvényt vitt végig a parlamenten, hiszen pár hónap után kiderült, hogy ennek keretében sem a legnagyobb visszaélőket és hűtlen kezelőket fogják zargatni. És óriási számokról beszélünk, az ország egyik nagy külföldi segítője, Nagy-Britannia nemzetközi fejlesztési intézményének kimutatása szerint az egészségügyi fejlesztésre és az Ebola-legyőzésére szánt brit pénzek alig pár százaléka jutott el az orvosokhoz, nővérekhez és fertőtlenítőkhöz, a többi mindenféle csatornákon egyszerűen elfolyt.

sierra

Oda jutottunk, hogy a kormány azért üzemel be utcai jelzőlámpákat a fővárosban, hogy így próbálja megfékezni a közlekedési rendőrök korrupcióját, szóval ez tényleg egy olyan kérdés, amelyről érdemes és kell is beszélni. De persze feltehetjük a kérdés, hogy miből lehetne finanszírozni a korrupció elleni harcot egy olyan országban, ahol a költségvetésben a bevétel oldalon folyamatosan csökkenő számokat látni: pont a fentiek miatt több külföldi támogató a kormány kihagyása nélkül igyekszik pénzt juttatni a rászoruló projektekre, a fő természeti kincsnek számító bauxit ára továbbra is minimumon, így a befektetők jelenthetnék a kiutat, de ők pedig nem igazán arra szeretnének fizetni, amire a kormány – így lesz az elektromos- és vízhálózat fejlesztése helyett több százmillió dolláros luxusrepülőtér és fizetős autópálya Sierra Leonéban, ahol pedig a lakosság túlnyomó többsége a létminimum alatt tengődik.

A Népi Tömörülés (ANC) kormánypártja és Koroma pedig inkább már a 18 hónap múlva esedékes választásokra készülődik, ezért került átalakításra a kormány idén márciusban és ezért igyekszik Koroma minden fronton lehetséges utódját, Joseph Kamarát előtérbe tolni és az ANC berkein belül pozícióba hozni. Így alakulhatott ki egy olyan helyzet, amelyben teljesen ismeretlen és tapasztalatlan, ámde ANC-hű emberek miniszteri, államtitkári posztokra kerülhettek, hiszen Koroma csak ezzel tudja garantálni kiszemeltje sikeres útját az elnökség felé. De visszaugorva még egy pillanatra a gazdaság helyzetére, csak álljon itt egy mindennapos példa: néhány nappal ezelőtt Koroma kormánya minden mobiltelefonra sms-üzenetet küldött, arra kérve az állampolgárokat, hogy minden vásárlásukat, költésüket, tranzakciójukat az ország pénznemében, leonéban bonyolítsák amerikai dollár helyett, hiszen a leone a jelentős belső gazdasági teljesítmény hiánya és az importfüggőség miatt instabilitásnak van kitéve, ami értelemszerűen árt a gazdasági környezetnek és a jósolt 4% körüli növekedésnek is.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Papíron már három hónapja béke van Dél-Szudánban, mégis egy hajszálon függ minden

Közzététel ideje:| július 1, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A dél-szudáni tájékoztatási miniszter, Michael Makuei még a hét elején jelentette be, hogy a világ legfiatalabb állama az idei évben nem fogja ünnepelni júliusban függetlenségének ötödik évfordulóját, ami példátlan a fiatal állam életében, hiszen még tavaly, a polgárháború csúcsán is komoly katonai parádéra és ünnepségre került sor a fővárosban. Ezúttal viszont a gazdasági helyzet arra kényszeríti a kormányt, hogy az elnök, Salva Kiir beszédével érje be a neves alkalom kapcsán – az infláció az egekben (több mint 300 százalék volt eme cikk írásának időpontjában), a kormány bevételei szinte teljesen elapadtak, ahogy az olajszektor az összeomlás szélére sodródott, hogy a korrupcióról és a tovább tomboló erőszakról ne is beszéljünk.

Sokan valószínűleg egyébként megkönnyebbülten sóhajtottak fel idén áprilisban, amikor közel két évnyi véres háborúskodás után Riek Machar, a lázadók vezetője egységkormányt hozott lére Salva Kiirrel, amelyben Machar alelnökként funkcionált tovább – nos, ezt rengeteg lázadó nem értékelte hasonlóan és ezek a milíciák tovább folytatták véres harcukat, főleg az ország északi részén. Csak az elmúlt héten több mint negyvenen haltak meg a Wau városa körül zajló összecsapásokban, az itt található ENSZ-bázisra pedig ezrek menekültek védelmet keresve. Ráadásul ezek a harcok igen intő jelként szolgálhatnak a jövőre nézve, hiszen a kormánycsapatokra támadó fegyveresek egy új, Ali Tamim Fartak veterán politikus vezette lázadó alakulat harcosai voltak, köztük egykori kormánykatonákkal, a Janjaweed szudáni milícia fegyvereseivel vagy éppen az Úr Ellenállási Hadseregének dezertőreivel.

wau

A csoport a Raja Felszabadítási Iszlám Mozgalom nevet viseli papíron, de Machar és Kiir is vádaskodásba kezdett, kölcsönösen a másikat vádolva a Fartak-féle csoport támogatásával, amellyel a másik célja szerintük az, hogy etnikailag megtisztítson területrészeket az országban, így készítve elő hatalmi erőváltozásokat. Ennek ellenére még bőven lenne esély a békére, hiszen a két nagy szembenálló egyezséget kötött, de ehhez valamiféle gazdasági előrelépésre lenne szükség, ami viszont nem lesz egyszerű rengeteg különféle ok miatt és itt visszatérhetünk a fent már felsorolt inflációhoz, az olajárak alakulásához, de megemlíthető az időjárás alakulása, a Dél-Szudánt támogató országok fenyegetőzése a támogatások visszavonására vagy akár a költségvetési deficit növekedése.

De szintén aggályos a tény, hogy a köztisztviselők hónapok óta nem kaptak fizetést (láttunk az elmúlt hetekben sztrájkokat kórházakban, iskolákban, egyetemeken), ami azzal együtt, hogy mennyi fegyver forog közkézen az állampolgárok között, elég veszélyes elegyet alkot. A Nemzetközi Valutaalap figyelmeztette is az országot, hogy most azonnal hozzá kell látnia költségvetésének átalakításához, az olajbevételektől való függőség és a kiadások csökkentésével, különben az eladósodottság mértéke elviselhetetlen, kezelhetetlen mértékűvé válhat. Csak a margón, a poszt végén jegyezzük meg, hogy az új lázadó mozgalom vezetésével vádolt Ali Tamim Fartak igazi veterán a politikai pályán, Abdalla Turabi Nemzeti Iszlám Frontjának egyik első tagja még évtizedekkel ezelőtt, aztán volt sportminiszter a hetvenes évek Szudánjában, de tartományi kormányzó, parlamenti elnök és oktatási miniszter is volt és az ő irányításával kezdődött el a dél-szudáni függetlenségi népszavazás szervezése.

twitter.com/napiafrika

9 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

keep looking »
  • Archívum

  • Címke