Holnap választ Zambia – az ország történetének leginkább sorsfordító választása következik

Közzététel ideje:| augusztus 10, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A Brazíliában jelenleg zajló nyári olimpiai játékok eddig nem hoztak túl sok afrikai sikert (ennek talán az eddig bemutatkozó sportágakhoz is van köze), a poszt írásának pillanatáig csak a két dél-afrikai sztárúszó tudott érmet szerezni, így a holnap (08.11) Zambiában megrendezésre kerülő parlamenti- és elnökválasztás valamint alkotmánymódosító népszavazás megfelelő fókuszban lehet legalább az afrikai sajtó és érdeklődő közvélemény számára, hogy Zambiáról már ne is beszéljünk. Volt olyan blogposzt a választásokról, amely már a polgárháború határait feszegető feszültségről írt, amivel még talán lehet vitatkozni, de az tény, hogy sok más afrikai országgal ellentétben itt most tényleg megjósolhatatlan a kimenetel az elnöki posztért.

Papíron kilenc indulóról van szó az elnöki székért folytatott versengésben, de ahhoz kétség nem fér, hogy a nagy esélyes a jelenleg is kormányzó Hazafias Front (PF) jelöltje, Edgar Lungu, akit nagy valószínűséggel csak a Nemzeti Fejlődés Egységpártja (UPND) színeiben induló és a politikai palettán már (de főleg a gazdasági szektorban) eléggé ismert Hakainde Hichilema tud majd megszorítani. Ha valaki számára ismerősnek tűnik ez a párosítás az nem véletlen, Lungu és Hichilema már 2015-ben, a Michael Sata halála után kiírt rendkívüli választáson megmérkőzött egymással, akkor minimális különbséggel Lungu tudott nyerni. Valószínűleg, ahogy akkor is, most is elég egyértelműen ki fog rajzolódni a támogatói struktúra az ország területét illetően (a PF nagyjából keleten és északon számíthat jelentős támogatásra, az UPND pedig főként délről merítheti támogatói bázisát), bár ezen most erőteljes kampánnyal próbáltak változtatni a felek – a fővárost, Lusakát ellepték a hatalmas plakátok, a pólókat és sapkákat osztogató önkéntesek, sőt több esetben még verekedésre is sor került a szembenállók között.

zambiii

Az utolsó napokra már tényleg teljesen bedurvuló kampányban a zambiai politikai paletta összes nagyágyúja megmutatta magát, a PF például az egykori elnök, Rupiah Banda személyét is bedobta kampányrendezvényein, az UPND pedig az egy időben híres internetes jelenségként is befutott Guy Scott egykori PF elnököt állította maga mellé többek között. De az a legkisebb részrehajlás nélkül kijelenthető, hogy a végeredményt a mindennapi Zambia fogja eldönteni, azaz a gazdasági körülmények és az életszínvonal, ami az elmúlt hónapokig igen rossz pozícióban volt, hiszen világpiaci folyamatok okán az ország fizetőeszköze, a kwacha igencsak megrogyott, szintén világpiaci folyamatok okán több tízezer ember veszítette el munkáját, megdrágultak az alapvető szolgáltatások – de ez most stabilizálódni látszik, a munkahelyek közül rengeteget sikerült visszaszerezni és akár a választások miatt, akár nem, de fizetések emelkedtek, a közszférában korábban elbocsátott dolgozókat helyeztek vissza pozícióikba és így tovább.

Egyébként napjainkban Lusakában egy 5-6 fős családnak a minimális létfenntartáshoz úgy 140 ezer forintra van szüksége, ami tényleg a minimális életbenmaradáshoz elegendő összeg és ilyen nagy ez a szám még nem volt az elmúlt évtizedekben. Ahogy fentebb már volt róla szó, a régiók történelmi támogatása mindenképpen számítani fog, de ahogy most látni és jósolni lehet, az alapján valószínűleg a városi szegények fogják eldönteni ezt a voksolást, akik január óta már több alkalommal erőszakosan is kifejezték akaratukat egyik vagy másik jelölt mellett – a Zambiában példátlan erőszakhullámban több tucat ember veszítette idén életét választáshoz köthető konfliktusokban. És ha az elnökválasztás önmagában még nem lenne elég, alkotmányozó szavazásra is sor kerül, ahol arról szavazhatnak a zambiaiak, hogy belekerüljön-e az alkotmányba az ételhez, lakhatáshoz és munkához való alapjog vagy tényleg tiltásra kerüljön a homoszexualitás és az abortusz. És ha még egyszer az erőszak kérdését szeretnénk feszegetni: a választás után van esély erőszakra és utcai harcokra, de igazán komoly háborúskodástól Zambiában minden jóslat ellenére nem kell tartani.

twitter.com/napafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Filmajánló: Nikyatu Jusu ígéretes rövidfilmje eddig tarol a fesztiválokon

Közzététel ideje:| augusztus 6, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Valószínűleg nem sokak számára ismert a tény, hogy a New York-i Brooklyn egyik része, Bedford-Stuyvesant mindig is igazi gyűjtőhelye volt az afrikai gyökerekkel rendelkező művészeknek, filmeseknek, íróknak. Itt kerül rendszeresen megrendezésre a Beyond The Cut névre hallgató rendezvény, közönségtalálkozó, ahol ismert vagy kevésbé ismert művészekkel találkozhatnak az érdeklődők, ahogy ezt tehették egy hónappal ezelőtt, amikor Nikyatu Jusu, a sierra leonei gyökerekkel rendelkező filmrendező volt a meghívott vendég, akitől értelemszerűen elég sokat kérdeztek új, fesztiválokon taroló rövidfilmjéről, a Flowers című alkotásról. Ha az IMDB-n megnézzük Jusu adatlapját, akkor láthatjuk, hogy rendezőként eddig négy rövidfilmben működött közre, amelyek mindegyike kivétel nélkül végigjárta a jelentősebb filmfesztiválokat és kisebb díjakat is szereztek számára.

nikyatu.com-2Mostani újdonsága, az Yvonne Shirleyvel közösen írt és rendezett “Virágok” júniusban került először bemutatásra a 2016-os Black Film Festival keretein belül, amelyen meg is nyerte az HBO rövidfilmes fődíját. A korábban New Yorkban filmművészetet tanult, most pedig már tanító Jusu filmje hol máshol, mint Brooklynban játszódik és egy nyarat ölel fel, amelynek során egy viccnek induló bosszú igen rosszul sül el két fiatal számára, akiket egyébként Amee Apedo (Mya) és Belle Legrand (Erin) alakítanak. A film Tumblr-oldalán képeket és információkat is találhatunk a rövid filmről (ITT) és bár az eddig közzétett előzetes sem annyira megnyerő, Jusu korábbi munkássága és az HBO folyamatos elismerései miatt mindenképpen figyeljünk oda a hamarosan a nagy nyilvánosság számára is elérhető Flowers című filmre.

Előzetes:

Nikyatu Jusu – Flowers

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Mozambik: komolyabb erőszakhullám küszöbén?

Közzététel ideje:| augusztus 3, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Napjaink magyarországi híradásait zömében az amerikai elnökválasztásra való készülődés, a bevándorlási kérdések vagy éppen a Brexithez kapcsolódó információk töltik ki, már ha jut hely ezeknek a helyi- illetve bulvárhírek mellett. Arra pedig már végképp nincs idő, hogy egy, Európától több ezer kilométer távolságban lévő ország egyre mélyülő konfliktusáról essen szó, hiszen ha már Afrika, akkor is vannak jobban “eladható” gondok és országok. A kicsit keserű bevezető igazából Mozambik jelenlegi helyzetének bemutatásához egy kis felvezetés, hiszen azután, hogy most már 24 éve befejeződött a polgárháború, egyre többször, egyre durvábban üti fel fejét erőszak a polgárháborúban és azóta is egymással szemben álló felek között, amely hátterében főleg gazdasági és politikai érdekek állnak.

A polgárháborút megnyerő és az országot azóta is irányító Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) valamint egykori ellenfele, ma már pártriválisa, a Mozambiki Nemzeti Ellenállás (RENAMO) szervezete egyaránt komoly érveket tud amellett felsorakoztatni, hogy miért éppen nekik kellene vezetni az országot egy szebb jövő felé, de ezen érvek közül úgy tűnik, leginkább a katonai erő és agresszió dominál, hiszen a növekvő feszültségnek és mélyülő konfliktusnak a gazdaság és az életszínvonal, tehát összességében a lakosság issza meg a levét. És míg alapvetően a FRELIMO-RENAMO szembenállás egy állandó, ám alacsonyabb intenzitású konfliktusnak tűnik most, az biztos, hogy ha annak, az ország lakosságának nagyjából kétharmadát jelentő huszonéves (vagy annál fiatalabb) és zömében munkanélküli rétegnek az elégedetlensége a fenyegető élelmezési problémák hatására tényleg eléri a tetőpontját, akkor jogosan lehet egy lehetséges újabb polgárháború esélyét papírra vetni.

És nehogy azt higgyük, hogy ez ténylegesen földtől elrugaszkodott gondolat, hiszen elég megnézni azt, hogy a FRELIMO és a RENAMO tárgyalásainak felfüggesztése (július 27-én függesztették fel a mediátorok a tárgyalásokat augusztus nyolcadikáig) óta több tucat ember veszítette életét merényletekben és harci cselekményekben, például a RENAMO egy  hete egy cheringomai vonatot, majd egy önkormányzati épületet támadott meg, napokkal később pedig 20 fegyveres RENAMO-szimpatizáns rohanta le Mopeia városát és közel egy órán tartó tűzpárbajt vívtak a helyi rendőrökkel – több ember életét veszítette. Ráadásul olyan helyeken is történtek támadások július végén, ahol korábban erre nem volt még példa, ezek alapján már a helyi sajtóban is felütötték fejüket aggódó hangok egy polgárháborús helyzet kialakulását illetően.

mozambique

Közben a gazdasági életben sem éppen pozitívak a hírek, az ország adósságának mértéke eléri a nemzeti össztermék 86%-át, miközben a növekedés mértékre egyre csökkenő tendenciát mutatva 4.5% körül áll most, ráadásként a Nemzetközi Valutaalap vizsgálatot követel az állami vállalatok egyre nyilvánvalóbb korrupciója és gyanús kölcsönügyletei okán – amit a kormányzat persze egyértelműen elutasít. És ezen a téren nem nagyon várható most konkrét akció, a FRELIMO-n belül Filipe Nyusi államelnök vállára nehezedik a RENAMO-val fennálló konfliktus súlya, még a hozzá lojális párterők is egyre inkább a teljes katonai erő bevetését kérik tőle Alfonso Dhlakama és segítői ellen. És erre egyébként lehet is reális esély, hiszen a jelenlegi gazdasági és belbiztonsági helyzetet figyelembe véve, a bizonytalanság a RENAMO-nak kedvez, hiszen bármilyen apró áremelkedés vagy a fizetőeszköz további gyengülése is tüntetésekhez, megmozdulásokhoz vezethet, ez közvetve pedig további támogatókat szerezhet a RENAMO ügyéhez – az ügyhöz, amelynek végső célja a 2019-es választáson a totális hatalomátvétel.

És van reális esélye egy tárgyalások útján történő megegyezésnek? Tekintve, hogy július 27-én is úgy szüntették be a megbeszéléseket, hogy az álláspontok rendkívül messze álltak egymástól, erre csekély az esély – a RENAMO ugye hat tartomány vezetését át akarja venni korábbi választási eredményei alapján, ezt viszont a kormány teljes egészében kizártnak tartja. Az alábbi írásban a mostani konfliktus hátteréről bővebben volt szó korábban, de alapvetően az egész konfliktus akkor kezdett komolyra fordulni, amikor még 2014-ben a RENAMO elbukta a választásokat és az eredményt Dhlakama és pártja nem volt hajlandó elfogadni csalásra hivatkozva.

Bővebben a háttérről

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Gabon – jön az elnökválasztás és jönnek vele a kérdések is

Közzététel ideje:| július 26, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Alig egy hónappal az augusztus végén esedékes elnökválasztás előtt olyan események történtek most hétvégén a gaboni fővárosban, Librevilleben, amelyek errefelé rendkívül szokatlanok – a hatalmas erőkkel felvonuló rendőrség szombaton (07.23) szemtanúk szerint még éles lőszert is bevetett, hogy megakadályozza azt az ellenzéki tüntetést, amelyet az elnökválasztás jelöltjeinek egy része szervezett. Az eredmény több tucat letartóztatás és sérült, plusz felháborodott ellenzéki hangok. A kormány részéről egyébként maga a belügyminiszter, Pacome Moubelet Boubeya is elismerte, hogy a rendőrség erővel akadályozta meg a Szent Egység a Hazáért névre hallgató ellenzéki tömörülés felvonulását, kiemelve, hogy a megmozdulók semmilyen engedélyt nem kaptak a tüntetésre és a rendőrségnek a város és a lakosság biztonságát mindenképpen szavatolnia kell.

Az elnökválasztás 14 indulója közül hetet tömörítő ellenzéki szövetség ismét Ali Bongo jelenlegi elnök jelöltsége ellen akarta felemelni a hangját, sokadszor is azzal vádolva a politikust, hogy az alkotmány szerint nem is indulhatna az elnökségéért, hiszen nem született gaboni (Bongo Brazzaville-ben született az egykori Francia Egyenlítői-Afrikai területén), másrészt pedig állítólag nem is Omar Bongo vérszerinti gyermeke, úgy fogadták örökbe még Nigériából, Biafrából. A felvonulók élén haladt a rendőrséggel szemben egészen az oszlatás megkezdéséig például a Nemzeti Tömörülés jelöltje, Casimir Oye Mba vagy éppen a függetlenként induló Bruno Ben Moubamba is, akiknek a többi jelölttel együtt sem lenne túl nagy esélyük, nem úgy, hogy még az ellenzéken belül sem képesek egy igazi, erős jelölt mögé felsorakozni – figyelembe véve, hogy egyfordulós, egyszerű többségen alapuló választásról beszélünk, egység nélkül remény sincs Ali Bongo hatalmának megdöntésére.

alibongo Erre talán jelenleg egyedül az összes ellenzéki jelölt közül talán legismertebbnek, az ex-diplomata Jean Pingnek lenne valamilyen sansza az Erők a Változásért Tömörülés színeiben, de igazából az ő sansza is nagyjából limitáltnak nevezhető, még akkor is, ha az elmúlt napokban a kormányzó Gaboni Demokrata Párt (PDG) soraiban is felütötte a fejét a széthúzás. A Facebookon és Twitteren is igen gyorsan terjedni kezdett az a videó, amelyen a PDG egyik képviselője egy hétvégi ülésen nyilvánosan kirohan Ali Bongo ellen, heves bírálata után pedig bejelenti, hogy kilép a pártból, hiszen Bongo ígéretei szerinte sosem válnak valóra. Bár azért a sajtó ezt igyekezett felnagyítani, Bongo stabil támogatói körét figyelembe véve (itt most főként a pozícióban lévő közszolgákra, az elitre és az üzleti szférára kell gondolni), ez egy nem túlságosan számító incidens.

Még akkor sem, ha első győzelme alkalmával 2009-ben Bongo csak a voksot 42%-át kapta – az azóta eltelt időben ugyanis elég hatékonyan sikerült hatalmát és támogatói körét kiépítenie, ráadásul az is eléggé megalapozza pozícióját, hogy az 1967-től 2009-ig uralkodó Omar Bongo fiáról beszélünk. Persze azért a hétvégi kirohanás nem az egyetlen jele volt a PDG-n belüli repedéseknek, még márciusban például a parlament egykori elnöke, Guy Nzouba Ndama és tucatnyi társa hagyta el a pártot kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva – Ndama azóta már független jelöltként próbálja építeni karrierjét. De ha Bongo bukásának valódi esélyeit akarjuk felmérni, akkor a múltban kell kutakodnunk, hiszen pont az okozhatja Bongo vesztét, ami az előnye is: a múltja, édesapjával előtérben.

Ali Bongo ugyanis ott folytatja, ahol Omar Bongo abbahagyta, a Bongo-uralom alatt a gaboni társadalom ugyanis teljes mértékben szétszakadt, egy szűk, iszonyúan gazdag elitre és egy, a fejlődésből javarészt kimaradó szegényebb rétegre, amelynek frusztráltságát csak növelték Omar Bongo megnyilvánulásai, amelyekben többször a saját bankszámlájának nevezte az állami kincstárat. Ez Omar Bongo halálával sem változott, Ali ideje alatt is komoly botrányok ütötték fel fejüket – például feleségének, Sylviának egy párizsi bevásárlókörúton elköltött 1 millió eurós botránya a mai napig legendás történet a gaboni társadalomban. Ennek ellenére az elnökválasztáson szinte borítékolható Bongo győzelme, a kérdés igazából csak annyi, hogy a társadalomban sokak által sejtett és valószínűsített feszültségek felszínre kerülnek-e vagy sem, mert Gabonban etnikai alapon nem várhatóak konfliktusok, így csak azt kell figyelnünk, hogy 2009-hez képest lesznek-e még erőszakosabb válaszlépések Bongo újabb győzelmére.

twitter.com/napiafrika

8 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Gondolatok a labdarúgó Európa-bajnokság afrikai származású résztvevőiről

Közzététel ideje:| július 19, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Többnyire sajnálatos módon negatív kontextusban jelent meg a médiában a francia labdarúgó-válogatottban szereplő, afrikai származású játékosok szereplése a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, pedig nem Franciaország volt az egyetlen válogatott, ahol erősen dominált az afrikai származás. Sőt, a végül győztes Portugáliában a győztes gólt megszerző Éder is Bissau-Guineában született és csak gyerekként került Portugáliába, ahol aztán beindult futballkarrierje és bár igazi szupersztárrá nem vált, azért jegyzett bajnokságok erősebb csapataiban szerepelt pályafutása során. És ahogy a franciák esetében, úgy Portugáliánál is elmondható, hogy ez nem egy újdonsült hóbort, amelyet mondjuk atlétikában láthatunk egy-két “felvásárló” ország esetében, hiszen már az ötvenes évektől kezdve domináltak az afrikai játékosok a portugál csapatban és például a sokszor-sokat emlegetett Figo-féle aranygenerációban is sokat számított a jelenlétük.

france

És hogy Éder esete nem csak egy kiragadott, egyedi példa, azt tökéletesen igazolja például a nagy ígéretnek számító Renato Sanches is, aki most már a Bayern München színeiben teheti büszkévé sao toméi illetve zöld-foki-szigeteki családját (bár ő maga sao toméi édesapja és zöld-foki édesanyja gyermekeként már Lisszabonban született) vagy éppen az angolai fővárosban, Luandában született William Carvalho is. Aztán ha azt olvassuk, hogy Luís Carlos Almeida da Cunha, akkor nem nagyon tudjuk hova tenni a nevet, de ha mondjuk az áll helyette, hogy Nani, akkor egyből tudjuk már, hogy a portugál EB-győzelemben nagy szerepet játszó portugál csatárról beszélünk, aki szintén a Zöld-foki-szigeteken született és onnan került Portugáliába és a teljesség igénye nélkül a stabil alapembernek számító Danilo vagy éppen Eliseu is igencsak erős afrikai gyökerekkel bír, hogy másokról most ne is beszéljünk.

De a döntőben aztán voltak más, afrikai vonatkozású érdekességek is, hiszen például a francia színekben játszó Blaise Matuidi szülei Angolából menekültek Párizsba még a nyolcvanas években és Matuidit anno még a portugál válogatottba is behívták. A francia válogatottban 11 játékosnak voltak erős afrikai gyökerei, de egyáltalán, a 24 induló válogatottból 12-ben voltak afrikai származású játékosok, ami tökéletesen mutatja, hogy semmilyen formában nem érdemes már kihegyezni ezt a kérdést egy-egy csapatra vagy játékosra, ezek a sportolók már jelentős mértékben részeseivé váltak az európai sportnak és egyáltalán a társadalmaknak. Persze ez sok helyen és sok réteg körében nem talált túl pozitív fogadtatásra, de például Franciaország esetében tökéletesen láthatóak a korábbi gyarmatbirodalom nyomai, hiszen voltak játékosok a válogatottban gyökerekkel Észak-Afrikából, Közép-Afrikából, Észak-Afrikából vagy éppen Közép-Amerikából is.

twitter.com/napiafrika

8 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Gondolatok a zöld-foki kivándorlás múltjáról, jelenéről és jövőjéről

Közzététel ideje:| július 14, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A be- illetve kivándorlásról napjainkban sok ezer, újonnan feltűnt szakértő mondja el véleményét és elméleteit, köztük olyanokat is, amelyek már jelentősen túlhaladottak és aktualitásukat vesztették – és ez nincs másként Afrikát érintően is. A kivándorlással kapcsolatban a Zöld-foki Köztársaságot is sokszor szokták példának felhozni, hiszen ez azon kevés országok egyike a világon, ahol több állampolgár él külföldön mint odahaza. Ez a szám nagyjából azt jelenti, hogy az otthon élő 550 ezer zöld-foki mellett nagyjából 900 ezren más országokban élnek világszerte, legnagyobb részük (úgy fél millióan) az Egyesült Államokban, nagyjából minden, a szigeteken élő családnak van egy rokona, aki külföldön dolgozik vagy él.

De ez nem azt jelenti, hogy a Zöld-foki-szigetekről még a mai napig is özönlenének ki az emberek a szélrózsa minden irányába, hiszen a kilencvenes években a folyamat megfordult és ma már az ország inkább fogadja a bevándorlókat (főként nyugat-afrikai országokból), köszönhetően a stabil politikai és gazdasági helyzetnek. Maga a tömeges kivándorlás a Zöld-foki-szigetekről az 1800-as években kezdődött, amikor az éhínség és szárazság ismétlődő periódusai elől sok százezren az Egyesült Államok felé vették az irányt, ezt követően pedig a portugál gyarmati uralom indított el ilyen folyamatokat, amikor erőszakosan mozgatott tömegeket gyarmatai között az éppen felmerülő munkaerőigényeknek megfelelően. Ebből az is következik, hogy a fentebb említett 900 ezernyi, külföldön élő zöld-foki egy jelentős része nem első generációs kivándorló, hanem csak kivándorlók leszármazottai – ha a kilencvenes évektől figyeljük a kivándorlási folyamatokat, akkor azt láthatjuk, hogy a fő célország Portugália és értelemszerűen Nyugat- és Dél-Európa, ahol jelentős igény jelentkezett akkoriban és még most is ház körüli munkákat elvégző, olcsó munkaerőre.

cabo verde Ahogy máshol is, úgy a Zöld-foki-szigeteken is a migráció fő motivációját a jobb életkörülmények, jobb munka, magasabb jövedelem reménye jelentette és jelenti a mai napig, hiszen a társadalomba már stabilan beépült az a jellegű folyamat, hogy a fiatalok külföldön jelentősebb vagyont igyekeznek összeszedni, amiből visszatérve már nyugodtan élhetnek szülőföldjükön – hiába az afrikai mércével mért relatív gazdagság és stabilitás, a migráció jelentős faktora még a szigetek elszigeteltsége, a szárazság és a médiából ömlő csábító vagyontárgyak megszerzésének vágya. De a kilencvenes években egyre inkább szigorodó bevándorlási szabályok okán a jelentős mértékű, 2-3%-os éves kivándorlási ráta a 2000-es évekre már fél százalék alá süllyedt, ami a népesség és a bevándorlás növekedésével már egyértelműen pozitívba billentette a Zöld-foki-szigetek vándorlási mérlegét.

Ettől függetlenül a 9 szigetből álló ország mindennapjait jelentős meghatározzák a diaszpórák, az ezektől származó hazautalások az ország bevételeinek 20%-át adják, plusz a nyaralni vagy látogatásra hazatérő “kintiek” szintén jelentős bevételt adnak a gazdaságnak – nem mellékesen pedig a diaszpórák léte jelentősen meghatározza az országnak nyújtandó segélyek mértékét is. De ez biztosan nem marad így a jövőben, hiszen az egyértelműen látszik, hogy a hazautalásokat főként az első generációs kivándorlók részesítik előnyben, a második generációs leszármazottak már sokkal kisebb mértékben foglalkoznak ilyen pénzbeni támogatásokkal.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

keep looking »
  • Archívum

  • Címke